Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-08-08 / 30. szám
Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és 24-ik napján. — Előfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .................4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. I ÉVFOLYAM. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. PEST, 1871. AUGUSTUS 8. Szerkesztő lakása: Magyar - utca 37. szám, I. emelet.‚■»)Kiadóhivatal: Aigner L. könyvkeres-kedésében, váci - utca 18. 30. SZÁM. Tartalom: A Dante-ügyben. Ifj. Ábrányi Kornél. — A magyar regevilág. P. Szathmáry Károly. — Az ujgörög népköltészet. Erődi Béla. — Beöthy Zsolt legújabb beszélye. A. K. — „Hulló levelek“ Benedek Aladártól. Sz. — Longfellow „Hiavvatha“-jából. Csukássi József. — A tűz előtt. Tors Kálmán. — Irodalom és művészet. A DANTE-ÜGYBEN. (Nyílt levél a „Figyelő“ szerkesztőjéhez.) T. Szerkesztő úr! A „Fővárosi lapok“ valamelyik közelebbi tárcájában Endrődi Sándor a németországi Dante-társulat évkönyvéből Hubernek egy Dantéról írt tanulmányát ismerteti. E tanulmányban az mondatik, hogy: „Rangkijelölés tekintetében (mert e tanulmány kizárólagosan arra törekszik) még mindig kétséges marad, hogy azon óriási művek, melyeket — a régiebbekről nem is szólva — Shakspeare, Calderon, Cervantes, Göthe teremtettek, állanak-e oly magas színvonalon, vagy még magasabb színvonalon-e, mint Dante „Comoediája ?“ E kérdés fölött azonban nem soká kétkedhetünk, mert mindjárt az utána való kikezdésben olvassuk: „Annyit minden részrehajlás nélkül és egész bizonyossággal állíthatunk, hogy az emberiség szellemi produktumainak birodalmában egyetlen költemény sincs, mely a tartalom jelentőségét, a fenkölt szellemet és értelmet, a fölfogás mély és magasztos komolyságát, s a ,,szép" legterhesebb utain küzdő kivitel tökéletességét illetőleg Dante óriási éposza mellett megállhatna.“ Mondatik továbbá, hogy Milton Dante mellett tehetség (vagy mondjuk: genie) tekintetében figyelembe sem vehető. továbbá, hogy Göthe Faust-ja végül az allegória ködös birodalmába téved, és hogy Göthénél ez aránytalanság leginkább az egység hiányában vehető észre. Végül (azaz csak azok közt végül, amikre megjegyzéseket akarok tenni) Dante Homérral hasonlíttatik össze. Huber szerint Homér eposza az egyetlen mű, melyet egybe lehet vetni az „isteni comoediáival. De ezt is csak távolról, s csak egy pontban. Homér és Dante koruk kül- és beléletét egyformán visszatükrözik műveikben. Különbség azonban mégis van közöttük. (Itt talán a fogalmazás hibás, mert ha Dantet és Homért csak egy pontban lehet összevetni, akkor a különbség jelölésére az „azonban“ nem csak fölösleges, de nagyon kirívó.) Az egyöntetűség, a cselekvény s az alakok egyformán megragadok itt is ott is, hanem a tartalom jelentőségét illetőleg ismét csak Dantét kell nagyobbnak tartanunk.“ Ha közönségünk az itt felhozott nagy költőket mind első kézből, s teljes jelentőségükben ismerné, akkor ő maga lenne ezen állítások festésze, s az esetben megjegyzéseket tenni azokra merőben feleslegessé válnék. De miután közönségünk e nagy költőket (talán Shakspearet kivéve) mind csak hírből s futó irodalmi jellemzésekből ismeri, és igy ez állításokban foglalt egybevetés és kategorikus rangkijelölés által könnyen megzavartathatik, az ellenészrevételek rájok annál inkább szükségesek, mert ezen állítások először: nem jogosak; másodszor: nem igazak; harmadszor: nem helyesek. Nem jogosak azért, mert nincs az emberi ítéletnek olyan mérlege, mely a génjét súly szerint mérhetné. Nincs absolut magaslat, melyhez a költő nagysága viszonyítható. Az egyetlen alap, melyből kiindulhatunk, az örök becs. (Miután még sohasem írhatott nagy költő valódi szép munkát, hogy az örökbecsűvé ne lett volna, és viszont hiába írtak kistehetségű írók jelenüknek határtalanul tetsző műveket, mivel azokban nem volt megtestesítve az örök szép és örök igaz, el lettek felejtve.) És az örökbecsűnél el kell fogadnunk Viktor Hugo axiómáját (melyet Shakspearről írt rajongó könyvében mond ki), mely szerint az Örök becs vagyis a halhatatlanság oly csúcs, melyre feljutni végtelen nehéz, melyre csak igen kevesen juthatnak fel. De akik feljutottak, azok nem dönthetők le, és akik feljutottak, egymás mellett állanak ott anélkül, hogy egymásnál kisebb