Forum. Irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat 5. (1950)
1950 / 2. szám - Eminescu: A tegnapokkal fogy az élet (Vers. Ford. Dsida Jenő)
Mihail Eminescu: 06 A TEGNAPOKKAL FOGY AZ ÉLET A tegnapokkal fogy az élet, a holnapokkal egyre nő, s szemedben mégis mindörökké a mának arca tűn elő. Ha ember távozik a földről, helyére nyomban más hatál, s az esti nap, mikor lenyugszik, egyúttal felkél valahol. Úgy látod, mindig egy a gázló, csak rajta más hullám suhan, úgy látod: mindig minden ősz más, egy lomb hull mégis lassatlan. Vak éj nyomán a drága reggel, a szép királyasszony lebeg. Még a halál is csalfa látszat, új életünket őrzi meg. Egy ősigazságról beszélnek parányi percek, nagy korok: halhatatlan az Universum s a végtelen körül forog. Ezért hallan ez az év is s a múltba szállva szétomolt, telkedben ott a kincs örökre, amely valaha benne volt. A tegnapokkal fogy az élet, a holnapokkal egyre nő, s szemedben mégis folyva-folyvást a mának arca tűn elő. A csillogó és változó fáj, az elszáguldó földkerek, a Gondolat fényzáporában örök egyformán szendereg. Fordította Dsida Jenő