Kultúra és Közösség, 2013 (4. folyam, 4. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám • Érintettek és Érdekeltek - OKTATÁS, KÉPZÉS, FELNŐTTOKTATÁS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS - Lakos Renáta: Gondolatok a siket kultúráról
64 Oktatás, képzés, felnőttoktatás és felnőttképzés A kultúra a közösségszervező erő, vagy a közösség teremti és élteti a kultúrát? A közösség és kultúra elválaszthatatlan fogalmak. A közösség tagjai lényegi (pl. kulturális) kapcsolatban állnak egymással, közösen birtokolnak javakat (pl. a jelnyelvet), közös problémáik vannak (pl. előítéletesség, egyenlőtlen esélyű hozzáférés, kommunikáció) a közösségen kívülállókkal szemben, és összehangoltan, egységként (pl. a jelnyelvi törvény által tett nyelvi-kulturális kisebbségként való elismerés) vesznek részt az adott közösségen kívüli egyénekkel és közösséggel kapcsolatos kölcsönhatásokban. Farkas (2007) és Tönnies (2004) ezeket szociológiai szempontból írja, és a példákat magam hoztam rá a hallássérült közösségre vonatkoztatva, de a kulturális antropológiai nézőpont szerint — melyhez a közvetlenül érintett csoport vélekedése is közelít — a közösségbe tartozásnak más kritériumai is vannak, például a hasonló világnézet és a hasonló tapasztalatok. A hallássérültek közösségbe tartozásának kritériumaiként a világ vizuális érzékelése, a hasonló szokások és kiváltképp a megismerő és kapcsolattartó funkciókat betöltő, közösségi és önazonossági szimbólumként felfogható — jelnyelvhasználat tekinthető. A hallássérült közösség szempontjából a jelnyelv kiemelkedő jelentőségű. A nyelv valamennyi más, hangzó nyelvet használó közösség (pl. erdélyi magyar, cigány) esetében is számottevő tényező, de ott összefüggésbe hozható az etnikai vagy nemzeti identitással. A jelnyelv nem etnikai vagy nemzeti identitáshoz kötött, mégis közösségalkotó tényező. Ez arra enged következtetni, hogy egy nyelv nem az etnikai vagy nemzeti identitást kifejező volta miatt, hanem a közösséghez tartozást kifejező léte miatt bír fontossággal (vö. pl. a középkori latin ismertségével és használatával). A nyelv közösségalkotó ereje abban is rejlik, hogy a nyelv segít formába önteni a kultúrát, verbalizálja azt. Ez a jelnyelv esetében is igaz, a jelnyelv ugyanúgy alkalmas arra, hogy azt használva a közösség beszélhessen a kultúrájáról. A jelnyelv a kommunikáció fatikus (kapcsolattartó) és szimbolikus (a közösséget kifejező) funkcióját is beteljesítve a siket kultúra leglátványosabb eleme, mely egyben megkülönböztető jegy is, tehát a kulturális másság kifejezője. E hosszas gondolatmenet után még mindig nem kerültem közelebb a válaszhoz, csak annyit sikerült megállapítanom, hogy ahol közösség van, ott kell legyen kultúra is, de továbbra is fennáll a „tyúk vagy a tojás volt-e előbb?” helyzet. A kultúra taylori fogalma részben választ ad a kérdésre azzal, hogy a kultúrát a közösségi létmód megnyilvánulásának tartja. Ekkor azonban újabb kérdés merül fel, nevezetesen az, hogy akkor mi a kultúra? A klasszikus taylor i definíció szerint a kultúra a társadalom nem anyagi javainak összessége (vö. Tönnies közösség fogalmával), amely az egyén számára mozgási közegül szolgál: „[...] komplex egész, amely magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöst, a jogot, a szokást és mindazon egyéb képességeket, amelyeket az ember a társadalom tagjaként elsajátít. ’ A kultúra mibenléte a társadalom tudása és tapasztata, a dolgokkal való bánni tudás, a környező világhoz való hozzáértés, tehát a kultúra része a tudás folytonosságát biztosító kommunikáció, az emberek közötti érintkezés kialakult gyakorlata is. Carol Padden (1980), siket nyelvész hasonlóképp definiálja a siket kultúrát, a siket közösségre jellemző nyelv, élmények, értékek és érintkezési formák öszszességeként. Williams szerint (utalja Roddal Grove 1987) a kultúra alapvető alrendszereit (társadalmi kapcsolatok, nyelv, technológia és ideológia) tekintve a siket kultúra technikailag definiált szubkultúra. Tyler, Padden és Williams nyomán a siket kultúra a siketekre jellemző gondolkodásmód, viselkedésbeli megnyilvánulások, szokások és tárgyi környezet összessége. Ezek a definíciók a siket kultúráról nem úgy szólnak, mint valami furcsa jelenségről, hanem mint egy bármelyik - a vizsgálódó személyétől eltérő — kultúráról. Ez lényeges — tehát az, hogy a hallók és a hallássérültek eltérően észlelik egymás kultúráját. Fentebb feltettem a magam számára azt a kérdést, hogy mi ez a kultúra, pontosabban: hogyan nevezhető. Másodszorra akkor nézzük meg közelebbről a siket kultúrát, éppen az észlelés szempontjából. A siket kultúra a hallók számára nem szokványos elemei (pl. a megszólítások kifejezési formái: lábbal dobogás, villany le-fel kapcsolása, asztal ütögetése, feltétlen face-to-face kontaktus stb.) leginkább a közösségen belül nyilvánulnak meg, a közösség tagjai számára bírnak értelemmel. A siket kultúra átadása erőteljesen valósul meg azokban a családokban, ahol a szülők vagy akár több generáció is siket. A közösség a tagjai mindennapi, stratégiákon és szokásokon alapuló cselekvései révén élteti a kultúrát. A posztmodern szemlélet szerint a kultúra vissza is hat: a kultúra egy társadalmat szervező technika, fogyasztási stratégia, melynek sokféle formája, stílusa van (Bókay 2001:250). Az imént hivatkozott szemlélet szerint a kultúra képes a közösségszervezésre, vagyis arra, hogy elha- 3 3 idézi Józsa 2000:13. Kultúra és Közösség