Gyulai Pál: Birálatok 1861-1903 - A MTA Könyvkiadó Vállalata UF (1911-1913. cyclus) (Budapest, 1911)
II. A megbírált munkák jegyzéke - Pulszky Ferencz: Akadémiáról (1880)
190 PULSZKY FERENCZ ÉS A M. T. AKADÉMIA. Pulszky épen ez arczkép alatt szokott ülni. Abban igaza van, hogy Kossuth és Petőfi nem voltak tagjai az akadémiának, de ő, aki már a negyvenes években mind a politikai, mind az irodalmi téren szerepelt, jobban tudhatná, mint mi, hogy Kossuth, midőn választása szóba jött, oly nyilatkozatot tett, ami egyértelmű volt a visszautasítással s így múlt el megválasztása. Petőfiről mindnyájan tudjuk, hogy elvül tűzte ki az akadémiai tagság el nem fogadását, sőt hirdette is. De hogy az akadémia méltányosságáról máskép gondolkozott, mint Pulszky, bizonyítja az, hogy Arany Jánosnak 1847-ben, öszszes költeményei kiadása után, a következőkép nyilatkozott: «a jövő akadémiai nagyjutalom az enyém és senki másé.» Valóban az övé is lett. A forradalom után, mihelyt az akadémia naggyűlést tarthatott és jutalmakat oszthatott ki, 1858-ban a Petőfi költeményeinek ítélte az egyik benmaradt nagy jutalmat. De ha mind Kossuthot, mind Petőfit nyilatkozataik ellenére is meg kellett volna választania az akadémiának és mulasztást követett el, akkor e részben az akadémia most élő tagjai közül, mint egyik legidősebbet, leginkább Pulszkyt illeti a felelősség. Miért nem ajánlotta a negyvenes években Kossuthot és Petőfit akadémiai tagoknak, miért nem Kossuthot a hetvenes években, hisz Pulszky előkelő tagja, osztályelnöke az akadémiának s az akadémiai középszerűségek egyik legkiválóbbika? Nem akarok annak vitatásába belebocsátkozni: várjon az akadémia tagjai mind oly középszerű tehetségek-e, mint ahogy Pulszky hirdeti; de hogy voltak és vannak köztök olyanok is, akik a középszerűségen valamivel fölülemelkedtek, bizonyítja, hogy