Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
578 I. fejezet. Lírai és elbeszélő költészet: minden nemes tettet , a zsarnokokat, az elnyomókat, a tőkét, a gyárat lobogó szenvedéllyel ostorozza. Petőfi tanulmányozása megérzik e költeményein. A szabadság dicsőítésében és a rabszolgaság hirdetésében olykor bombasztikussá válik és vers helyett nem egyszer vezércikket ír, de sokszor szép, emelkedett nyelven nyer kifejezést tagadhatatlan őszintesége és itt-ott nyilvánuló természetérzéke. Fogházi levelek címmel feleségéhez intézett költeményei 1906-ból már gyengébbek, a durva erotika néha sértően nyilatkozik bennük s az itt-ott található szép részek mellett a kidolgozás többnyire ötletszerű és felületes. Legújabban Csak vissza nem ! címmel adta ki verseit (1912). Ez már csaknem próza s bizonyos tüntető daccal tagad meg benne vallást, istent, nemzetet, hazát s hirdet valami nagy forradalmat a szocializmus javára. Más művei : Hajnalban (költemények, 1905), Munkás emberek (elbeszélések, 1906), Kanaanban (reg., 1907). A nőköltők közül kiváltak Czóbel Minka, Szalay Fruzina, Krüzselyi Erzsi, Erdős Renée, Alba Nevis s újabban Nil (Dapsy Gizella) és Jörgné Draskóczy Arna. Czóbel Minka (sz. Anarcson, 1859ben) 1890-ben lépett fel az irodalomban, Jókai és Justh Zsigmond biztatására. Művei : Nyirfalombok (1890), Ha fia (elb., 1891), Újabb költeményei (1892), Maya (1893), Fehér dalok (1894), A virradat dalai (1896). Ezekből és későbbi költeményeiből Endrődi Sándor kiadott egy nagyobb gyűjteményt Kakukfüvek, 1890—1900. (1901) címmel, melyhez utóbb 1903-ban az Opálok (költemények) és Pókhálók (elbeszélések, 1906) járultak. Mind mennyiségre, mind költőiségre Czóbel Minka jelenleg legkiválóbb költőnőnk. Finom megfigyelő, a részletek iránt nagy érzéke van. A tárgyak megválasztásában nagy változatosság, könnyű előadás, gyakorlott verselés, a magyar ritmus kedvelése és színes, emelkedett nyelv jellemzik. Jellemző még költészetére a természetnek és képeinek szeretete , szülőföldjének, a Nyírségnek, bájos ecsetelése, a munkásnép iránti érdeklődés. Szívesen csüng a múlt emlékein, elelmélkedik a lét kérdéseiről, alaphangulata borongó, csüggedés, a lemondás, a boldogtalan szerelem reménytelensége megható hangokon szólal meg lírájában. Kevésbbé sikerültek Nyírfalombok címmel kiadott elbeszélései, továbbá Punról írt dramatizált költeménye. Az Opálok egy bájos, majdnem lehelletszerű, színes képekben rajzolt mesevilágot tár elénk, mely a költőnő képzelőerejéről tesz tanúságot. A Boszorkánydalokban kiváló eredetiség mutatkozik, máskor pedig a sejtető előadás ad költeményeinek sajátos bájt, mely némely újabb francia költőre emlékeztet. Szalay Fruzina (sz. 1864 szept. 10-én Kaposvárott) költeményeit Versek (1893), Egy marék virág (1898) címmel adta ki, melyekhez Bébi és Miróka járult 1896-ban. Az Egy marék virág magában foglalja a Versek javarészét is. Álomvilágban él; verseiből valami méla, sőt vigasztalan borongás, ábrándozás árad ki, de emellett nőies báj, meleg gyöngédség és szeretet. A múlt a fő előtte, a szerelem örömei és fájdalmai alig ihletik meg, annál inkább a természet jelenetei s kivált az ősz, melyeknek külső színezése, gyakran a személyes érzelem elnyomásával s a színek, jelzők keresett halmozásával, kedvelt motívumai. A ragyogás és csillogás, mint valami öncél, mutatkozik költeményein. Gondolkozása, érzése mindig emelkedett; a nő nemes hivatását a családban, a szeretetben találja. A formákban könnyen és nagy