Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
III. fejezet. Regény és elbeszélés. 625 Elbeszéléskötetében négy ilyen elmélkedés és elemzés van, mindegyik főképpen csak egy lélekállapot részletezése ; regényének tárgya pedig szintén nem valamely cselekvény elsősorban, hanem a szocializmus. Úgy látszik, hogy írói irányára Ibsen volt hatással s elbeszélései tulajdonképpen az egyéniség érvényesülni kivánásának rajzai. Kóbor Tamás (Bermann Adolf, sz. 1867 aug. 18-án), aki írói álnevét Arany egy költeményéből vette, a Hétben lépett fel s kezdetben szatirikus és elmélkedő cikkeivel tűnt fel; azonban az elbeszélést és regényt is már korán munkássága körébe vonta. Nagyszámú efajta művei: Muzsika és parfüm (reg., 1893), Aszfalt (tárcák, 1894), Fagy (elbeszélések, 1894), Marianne (hosszabb elbeszélés, melyet utóbb 18 mással egyesített egy kötetben, 1895), A félisten (mesék a hónapos szobából, 1896), Hoffmann meséi (modern fantazmagóriák, 1897), Ő akarta (kis regények, 1898), A tisztesség nevében (reg., 1898), A csillagok felé (reg., 1899), Elbeszélések (Magyar Könyvtár, 1899), Budapest (a ciklus első regénye, 1901), Az élet ára (1903), Idegenek (reg., 1908), Munka (elbeszélések, 1909), Ki a Ghettoból (reg., 1911), Hamupipőkek nagysága (reg., 1911), Komédiák (53 kisebb rajz, kép stb., 1911), Furcsa tragédiák (35 kisebb rajz és elbeszélés 1913.), Aranyhajú Rózsika, babaregény (1912). Irt egy színdarabot is, mely 1910-ben került színre Egy test, egy lélek címen. Kóbor tehetséges elbeszélőink egyike. Kezdetben többféle hatás alatt dolgozott. Első munkája az oroszok, későbbi, nagyon komor és realisztikus elbeszélései Maupassant, Budapest c. regénye Zola hatására mutatnak, de utóbb, kivált két utolsó s egymással összefüggő regényében (Hamupipőke), melybe beleszőtte gyermek- és ifjúkori tapasztalatait, önállóságra jutott. Ezek mindenesetre legjobb művei: Kóbor lélektani feladatokra törekszik. Kedvenc tézise a férj és nő közti viszony, melyet több elbeszélésben, regényében (Budapest, Idegenek, Hamupipőke, Marianne stb.) s színdarabban is tárgyal. Szereti továbbá a rút önzés témáit s mindenütt erős, mondhatni túlságos erős, realizmusra hajlik, talán ezért kedveli a vigasztalan, komor tárgyakat, az emberi gyarlóság, sőt aljasság képeit ; de mint a realisták általában, ő is romantikus. Általában gondolkozása komoly, szereti a keserű észrevételeket, a kiábrándítót, a tagadást s nem egyszer a cinizmusig őszinte. Témái jól és alaposan átgondoltak, elemzései mélyrehatók, azonban nem egyszer fárasztók, mondhatni szárazok és előadása olykor a tulságig részletező, de ahhoz amit elgondol, mindvégig tervszerű következetességgel ragaszkodik. Legújabb elbeszéléseiben és rajzaiban már helyet ad az élet derültebb felfogásának is s bizonyára az irodalom még sok kiválót fog nyerni erős tehetségétől. Pekár Gyula (sz. 1867-ben Debrecenben) jogot végzett több egyetemen járva, közben Bostonban is tanult. Kezdetben hivatalnok volt s a diplomáciai pályára készült, de 1891 óta Justh Zsigmond teljesen az írói pályára vonta. Nagyon sokat utazott, sok nyelvet ismer s több művet is fordított, a jogon kívül több más tudománnyal, így irodalommal és kultúrtörténettel is foglalkozott. Önállóan jelentek meg : Dodó főhadnagy problémái (1894), Homályban (1894), Lavina (reg., 1895), Az aranykertyűs kisasszony (1896), Pasztellek, Hatalom (reg., 1897), A szoborszép asszony (1897), Az esztendő legendája (1899), A jukker leány és egyéb esetek (1899), Livio főhadnagy (1899), Manőver szerelem és egyéb elbeszélések (1902), 40 A magyar irodalom története.