Szinnyei József: A magyar nyelv - Kincsestár 2. (1935)

A nyelv élete

A MAGYAR NYELV A NYELV ÉLETE Az any­a nyelvét a gyermek azoktól ta­nulja, akik körülötte vannak: szüleitől, testvérei­től, dajkájától. Eleinte nehezebben és tökélet­lenül, később egyre könnyebben és tökéletesebben tudja utánuk mondani, amit tőlük hall. A nyelv­­tanulás tovább foly azután is, hogy a gyermek­szoba küszöbét átlépte, nyelve folyton a környezete nyelvének hatása alatt áll, csakhogy később ez a környezet egyr­e nagyobb és nagyobb lesz, tehát a tőle vett hatás is többoldalú. Idővel már nemcsak a vele vagy az előtte beszélőktől tanul, hanem azoktól is, akiknek szavát nem is hallja, hanem csak írásaikat, könyveiket olvassa. Azonban korántsem kell azt hinni, hogy a gyermek s azután a megtett ember a maga be­szédjét csupáncsak azokból a szavakból és alakok­ból szerkeszti össze, amelyeket másoktól tanult. Nem; a beszédben használt szavak, alakok, szerkezetek jó részét nem eltanulás útján szerzi, hanem maga alkotja meg. Már a beszélni kezdő gyermek megérzi, hogy a nyelvnek bizonyos alakjai hasonlók egymáshoz, s azután erre a ha­sonlóságra, amelyet analógiának neve­zünk, alkalom adtával rájár a szája, így, ha már egyszer megtanulta a jár, lát, ír ige főnévi igenevét: járni, látni, írni, vagy az apa, anya, bácsi főnév tárgyesetét: apát, anyát, bácsit, nem Szi­mnyat 3 1*

Next