Koszorú, 1863. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1863-09-27 / 13. szám

Megjelenik hetenkint vasárnap. Szerkesztő szállása, hová a dolgozatok, előfize­tési pénzek, reclamatiók is küldhetők. Üllői­ út és 3 pipa-utcza sarkán, 11. sz. SZÉPIRODALMI Előfizetés: egész évre 12 írt, félévre 6 frt. Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Emsch Gusztáv kiadó - hivatala • Barátok­ tere 7. sz.­­ : ' » MÁSODIK FÉLÉV. SEPTEMBER 27. 1863. 13. SZÁM. KÖSZÖRŰ. S ÁTALÁNOS MIVELTSÉG TERJESZTŐ HETILAP. ORCZY LŐRINC Z. Ha a fővárosi közönség, nap heve által befutott utczáiból, az Orczy-kert hűs ár­nyai alá, üdébb levegőjére s kristály forrá­sához siet, bizonyosan mindenre gondol in­kább, mint hogy e kert egy régi jó magyar költő emlékezetével jöhet kapcsolatba, nem­csak névazonság­, hanem szorosabb vi­szonynál fogva is. Báró Orczy József, e szép kert alkotója, ki maga is verselt, fia volt ama Lőrincznek, kinek arczképét mi­nap vették lapunk olvasói. Ily szellemi örökség útján, a fiú szép iránti érzékét mintegy az apáé folytatásának, s az általa létre­hozott gyönyörű kertet (minő akkor kevés volt az országban) mintegy kettejök közös művének tekinthetni, s a képzelet nem nagy csigázásával mondhatjuk, hogy e nyájas parkban a költő Orczyak szelleme leng körül, s az itt minden bokorból zengő fülemile-dal az ő emlékezetök hív fentar­­tója. Kivált az öreg Lőrincz báró — »egy kis kopasz ember, kurta dolmány­kában“ — gyakorta jó énvelem szembe, ha e pesti pa­radicsom árnyékos utain merengek. A csen­des , nyájas liget, mely mintha épen a fő­városi zajból menekülne ; e kellemes pár homok sivatagok közt, hol nem messzi kel­lene mennünk, hogy egy bugaczi csárdát találjunk; e kert, hol több a természet mint a mesterség; e pár rozzant hajlék, mintha mondaná: „Bizony nagy hívság van a sok építésben,“ szóval az egész környezet oly illő hozzá s költészetéhez. Még a háttér is, eme „ nagy épület, “ egykor lelkesedés által a magyar hadi dicsőség iskolájául emelve, most körvitézek tanyája, még ez is illő hát­tér oly férfiú életéhez, ki a vitam et sa­ngvi­­nem korában mindkettőt ifju lelkesedéssel viszi áldozatul, mégis, élte későbbi szakán írott verseiben, a­ dulce bellum inexpertis-ről zeng változatokat, s épen nem lelkesül ka­tonai tapasztalásra. Báró Orczy Lőrincz, fia Istvánnak, született 1718-ban. Rangjához illő nevelés után, egyike volt ama lángszívű hazafiak­nak, kik a hét ellenség által megtámadott szép ifjú királyné oltalmára önkéntesen fegyvert ragadtak. Orczy jász, kun és haj­dú ifjakból maga egy lovas ezredet állított ki. A hét éves háború megszűntével mint tábornok lépett ki a hadseregből, s 1764- től fogva Abauj megye főispáni helytartója, majd főispánja volt 1784-ig. Különösen a Tisza és mellék­folyói szabályozása körül sokat fáradozott, mint királyi biztos. Jutal­mául ezen, s a hadi és polgári pályán tett egyéb szolgálatainak három falut kért fel, királyi adományul, pénzért, de, mint ver­seiben panaszolja : Három rongyos falut királyomtól kértem, Drágán szabott árát meg nem fizethettem — úgy látszik, elesett azoktól. Hanem H. Jó­zsef, 1782-ben, sz. István rendje középke­resztjével diszíté. Orsi jószága, Hevesben, a Tárna vize mellett, volt rendes lakhelye, a miért neve barátai közt sokszor csak: az 25

Next