Kritika 5. (1967)
1967 / 5 – 6. szám - Simó Jenő: Alberto Moravia és a huszadik század kritikai realizmusa
SIMÓ JENŐ Alberto Moravia és a huszadik század kritikai realizmusa Moravia realista író, de felfogása és írói gyakorlata merőben különbözik a múlt századi kritikai realizmustól. Felismerése, hogy a huszadik század valóságát nem lehet a régi módszerekkel hitelesen feltárni és ábrázolni. Az új valóság új realizmust kíván. Arra azonban, hogy milyen legyen az új, a huszadik századi realizmus, amely híven képes ábrázolni korát, Moravia is a maga módján válaszol. Regényírói gyakorlatában és elméleti munkásságában egyaránt maga alakítja ki módszereit. Realizmuselméletével megalapozza írói működését, írói eredményei pedig gazdagítják és pontosítják elméletét. Éppen ezért írói érzéséhez ismernünk kell realizmusfelfogásának lényegét. Az új realizmus moraviai változatának lényege két témában ragadható meg : a kritikai realizmustól való elszakadása szempontjában és az antikonformizmusra vonatkozó nézeteiben. A modern regény realizmusa - Moravia megítélése szerint - nem a múlt századi realista regény fejlettebb, korszerűsített változata. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a régi módszerek nagy részét el kell vetni, hanem inkább arról, hogy jórészt ezek ellenében kell az irodalom új módszereit kialakítani. A múlt század embere ugyanis a társadalmi stabilitás körülményei között élt, helyzete szilárd közegben alakult ki, és így az emberi sorsok extenzív írói ábrázolása objektív igazságokra vezethetett. A mi századunkban azonban megszűnt a társadalom stabilitása, háborúk, válságok, forradalmak és bukások reszkettetik; az emberi élet bonyolulttá, gyorsan változóvá és összefüggéseiben szinte kibogozhatatlanná vált. Ezért a huszadik század realista írója nem elégedhet meg az extenzív ábrázolással, a társadalmi viszonyok mögé kell néznie, és a tartós emberi igazságokat a mélyből kell kiásnia. Mert a mai embert nem kapcsolatai, hanem a kapcsolatok hiánya jellemzi, miként A közömbösök alakjait is. A mai embereket nem lehet a társadalmi viszonyok tartalmi elemzése révén bemutatni, hanem csak elszigeteltségének önmaga állapotában. Mindebből az következik - és Moravia realizmuselméletének ez egyik sarkpontja -, hogy az új realista regény nem tud vállalkozni a valóság egészének objektív bemutatására, csak az emberi jellemvonások objektív megközelítésére. Egy alkalommal, kérdésekre válaszolva, így fogalmazott Moravia: „Az a XIX. században használatos kifejezés, »ő gondolta«, olyan értékrendre támaszkodott, amely - az írók hite szerint - az objektív valóság létezéséből következett. Amikor összeomlott ez az értékrend, az »ő gondolta« kifejezés üres és elviselhetetlen frázissá vált. Ebből származott az »én gondoltam« igénye, amely tökéletesen megfelelt a valóság új felfogásának, olyanféleképpen, hogy nem lehet tudni róla, hogy létezik-e, és amely mindenképpen csak az egyes ember által létezik, esetenként és a lényegileg különböző, más valóságok előítéletétől függetlenül.” És ez az átalakulás Moravia műveiben valóban bekövetkezik. A közömbösökben még egyes szám harmadik személyben szólaltatja meg hőseit, de már a belső monológok szubjektív hangja is hallható és oldja az ábrázolás közvetettségét. Később Moravia nagy regényeinek hősei, Adriana A római lányban, Az asszony meg a lánya Cesirája, Dino Az unalomban, Francesco A figyelemben, valamennyien egyes szám első személyben mondják el történetüket. Vannak, akik ebben az ábrázolás egyoldalúságát látják, a horizont szubjektív beszűkülését. Ez természetesen igaz. De ennek az ábrázolásmódnak nem ez az egyetlen adottsága, bírálata sem merülhet ki a látószög méretének kifogásolásában. Moravia „a valóság előítéleté”-ből indul ki, és megfogalmazása a XIX. századi kritikai realizmus bírálataként hangzik el, az ember társadalmi meghatározottságának felfogása ellen szól. Az „ő” és az „én” alternatívája ilyen összefüggésben távolról sem grammatikai újítás, benne az új realizmusfelfogás lényege tükröződik: az emberek közötti viszonyok objektív bemutatása adja át helyét az emberi kapcsolatok szubjektív elemzésének. Moravia szerint a modern realizmusra ugyanis az a jellemző, hogy az író személye lép előtérbe, önnönmagával szembesíti regényalakjait. Mert az emberek közötti hagyományos kapcsolatok felbomlása után már csak erre a szubjektív viszonyításra * * Fejezet a szerző Alberto Moraviáról szóló nagyobb tanulmányából, amely a Gondolat Kiadónál Az olasz irodalom a 20. században c. tanulmánygyűjteményben (szerk.: Szabó György) fog megjelenni.