Kritika 11. (1982)

1982 / 12. szám - Száz éve született Kodály Zoltán - Dénes Iván Zoltán: Kodály Zoltán levele Szekfű Gyulához és a Történetpolitikai tanulmányokhoz fűzött megjegyzései

Zilahy Lajos, Nagy Ferenc kisgazdapárti politikus, Csorba János polgármester, Kovács Imre, Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Marcell Mihály pápai kamarás, a Pázmány Péter Tudományegyetem dékánja. Ma­jor Tamás, Darvas József, Ravasz László református püspök, Csók István. 1945 január. Ek Sándor felvétele Kodály Zoltán és Szekfű Gyula az Eötvös Kollégiumból is­merték egymást. 1905 novembereiben Kodály szerzett budapesti lakást Szekfűnek, 1914 tavaszán pedig örömmel üdvözölte ab­ból az alkalomból, hogy Schöpflin Aladárnak a Nyugatban megjelent ismertetése nyomán elolvasta A száműzött Rákóczit; meleg hangon válaszolt (feltehetően ugyanez év telén) Szekfű karácsonyi üdvözletére. Az 1930-as évek második felében mind­ketten részt vettek a Szekfű által szerkesztett Mi a magyar? tanulmánykötet megírásában. Személyes kapcsolatuk jelei kö­zé tartoztak Kodály Párizsból küldött, majd Ausztriából im­már az Anschluss után írt, és végül 1938 késő tavaszán Bala­tonkenesén kelt levelezőlapjai is. Az alábbiakban Kodály egyik levelét és hozzá csatolt meg­jegyzéseit közlöm. A levél Budapesten május 28-án kelt, való­színűleg 1926-ban, s a megjegyzések a Történetpolitikai ta­nulmányok néhány passzusára vonatkoztak, melyekben Kodály személyes rokonszer­ve és a történész tudományos felkészültsé­ge iránti respektusa ellenére néhány ponton különvéleményét, fenntartásait írta le. Ezek elsősorban a parasztság helyzetének megítélésére és a „zsidókérdés” értelmezésére vonatkoztak. Kodály — személyes tapasztalatai alapján — mélyebben érzé­kelte a parasztság sorsának problémáit és azt is sokkal inkább észlelte, — bár ekkor még ő sem az állampolgári jogegyenlő­ség szemszögéből ítélte meg a kérdést a közölt szöveg tanú­sága szerint , mint Szekfű, hogy a zsidó származású értelmi­ség arányának adminisztratív csökkentése mennyire nem a ha­zai szellemi élet egészséges fejlődését szolgálta.­ A megjegy­zések jobb érthetősége kedvéért közlöm Szekfű művének vo­natkozó részeit is, majd jegyzetben Bibó István véleményét Szekfű Gyula ideológusi szerepéről és személyiségéről.2 A közölt levél és a megjegyzések lelőhelye: ELTE Egyete­mi Könyvtár, Kézirattár, Szekfű-hagyaték, G 628. Kedves Barátom! Köszönet a küldött könyve­kért (a papírjuk elég rossz). A minap az erdőibe vittem magammal a cikkeidet, mellé­kelt glosszákat a véletlenül ná­lam levő papírra firka­ntottam alig olvashatóan. Ne vedd rossz néven, sőt inkább annak jeléül, mennyire foglalkoztattak. Nem ártana abból sokat még részle­tesebben és népszerűbben meg­írni. Szíves üdvözlettel Kodály Z. 10. lap ha őszinte, akkor leküzdendő félénkség. Igenis kell befolyá­solnod az akt[uál]is politikát]. Mindenkinek kötelessége volna oda hatni, hogy a nap-nap után elkövetett messze kihatású bolondságok a minimumra szo­ruljanak. Nagy kár, hogy kizá­rod az alul említetteket vizsgá­lódásodból. 10. lap „(. ..) e tanulmányoknak csak a tár­gyuk aktuális, céljuk nem. Egy pil­lanatig sem hittem, s nem is kívá­nom, hogy bármely aktív politikust legcsekélyebb mértékben, akár ál­mában is befolyásoljanak e tanul­mányok. Nem a politika csinálóinak, hanem a politika szenvedőinek, passzív résztvevőinek írtam ezeket, hogy némely összezilált problémát szétbontsak előttük és megtanítsam őket tisztán látni ott, hol a politiku­soknak csaknem létérdekük a tisz­tán nem látás. Mint Ranke mondja: politika és ítélet, azaz helyes politi­kai ítélkezés az, amire a mai káosz­ban szükség van. Ez az, amit én a következőkben magyar testvéreim­nek néhány igen fontos problémát illetőleg közvetíteni akarok. Egy igen-igen fontos kérdést: a földbir­tokot és az azzal összefüggő szociál­politikai kérdést, a kisemberek vé­delmét, megbecsülését és a történeti tendenciát, mely szerint alul levő osztályok kell hogy előbb-utóbb emelkedjenek, bár mindez magától 18. lap Ez ma már megint nincs úgy. A törpebirtok nem tart el egy családot. Egy 200 holdas (ma­ga szerezte) paraszt szerint: könnyebb volt megszerezni, mint megtartani. 21. lap Ha ilyen finom iróniával mon­dod, megértik-e aki­ket illet, hogy igenis nálunk is dühöng az antiszelekció. 25. lap Nem ellentmondás-e, hogy mented a nagybirtokost a mű­veletlen kisb[irtokoss]­al szem­ben? Ha műveit valaki, száz­szoros a bűne a nemz [eti] kul­túrával szemben, mert­­külföldi látóköre eléggé megtaníthatná, hogy [hogyan] termett és élt mindenütt a kultúra, és mitől sorvadt el. A disznótor és a francia sza­kács készítette lakoma közt az a különbség, hogy a disznótoros még mindig többet ad arány­lag annál, ami tőle joggal el­várható, míg a pezsgőivó sem­mit. 27. lap Itt a főbaj! Magyarországról alkotott képedből, bár gazda­gabb és sokoldalúbb minden másnál, hiányzik a falusi sze­gény nép autopsziás [személyes tapasztalatból származó] isme­rete. Egy nem sejtett világot ismernél meg, ha rászánnál né­hány, nyarat, hogy falun a nép közt, mint szürke igénytelen vendég, csak hallgatnád amit maguktól beszélnek. Hát még kínálkozik történettávlatbeli szemlé­letre, csak azért zártam ki vizsgáló­dásom köréből, mivel a tárgynak fokozott aktualitása lévén, valószí­nűleg nehéz lett volna megmaradni a napi politikától távoli területe­ken.” 18. lap „Az egészen kisbirtokú parasztnak ma biztosítva van megélhetése, a százholdas pedig, vagyoni helyzete alapján, az ország előkelői közé kell hogy számíttassék, olyan nagy mennyiségű pénzt, azaz hatalmat ad a kezébe a korábban alig jövedel­mező birtokocska.” 21. lap „Bármiféle pesszimizmussal nézem is hazai fejlődésünket, semmi okom sincsen feltételezni, hogy a legjob­bak kiirtása még agyrémként is föl­merült volna bárki fejében is. Kö­zéposztályunk anyagi pusztulása, déclassévá tétele azonban nemzeti létünk szempontjából végső követ­kezéseiben nem sokkal marad hátra a legjobbak kiirtása mögött. Ennek kezdetei már a liberális korszakban mutatkoztak." 25. lap „A nagybirtokosnál (...) nem kell kizártnak tartani, hogy évek hosszú során egyszer-kétszer érdekkel for­duljon a magyar közművelődés felé. De igenis kis- és középbirtokosnál, a most fölemelkedett osztályoknak tradíció nélküli, tisztán személyes műveltségre utalt tagjainál. És ezek, legyenek középiskolát, gazdasági is­kolát vagy jogot végzett emberek, avagy egyszerű földmívesgazdák, tömegükben — mert mindig a tö­megről, a társadalmi osztályról szó­lok, nem pedig egyesekről — olyan csekély kapcsolatban, semmi kap­csolatban sincsenek a nemzeti kul­túrával, mint az elemek, tűz, víz és levegő sem képesek egymással ösz­­szekeveredni. A nemzeti kultúrának morális princípiumával szemben áll itt a zsíros vidéken egyedül boldo­gító anyagi elv és ha a kulturális világ szimbólumának a platói szüm­­poziont tartjuk, ennek megfelelője a magyar vidéken a disznótor, a testi élvezeteknek és társadalmi érintkezésnek e periodikusan vissza­térő legmagasabb pontja ... A gaz­dag vidék nemcsak nem olvas, nem érdeklődik a kultúra iránt, de tel­jességgel hiányzik is neki az a szer­ve, mellyel a nemzeti kultúrába be­lekapcsolódhatnék.” 27. lap „A szegény faluról, a birtoktalan parasztról, valamint a szintén bir­toktalan és jövedelmétől megfosztott városi szegénységről, a kistőkések­­ről és egyebekről, kikre semmi földi hatalmasságnak nincs gondja, csak annak, ki a mezők Uliomait ruházza — mindezekről nincs mit szólanunk a nemzeti kultúrközösséggel kapcso­latban. A puszta élet gondja sokkal komorabban sötétü­lt mindennapi szemeik előtt, semhogy bárki is megkívánhatná tőlük, hogy a nem­zeti kultúrmunkában tudatosan ve­gyenek részt. Anyagi kultúrájuk is igen alacsony fokon áll és amíg eztKRITIKA 4 Kodály Zoltán levele Szekfű Gyulához és a „Történetpolitikai Tanulmányok”-hoz fűzött megjegyzései

Next