Kritika 17. (1988)
1988 / 11. szám - Ratzky Rita: A Táncsics Mihály gimnázium kiadványairól - B. Juhász Erzsébet: Megyesi Gusztáv: A rakodók mindenkit csókoltatnak - Csáki Judit: Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete
Nagymértékben emeli a gyűjtemény értékét a bevezető tanulmány, amely teljes körű történeti és műfajelméleti hátteret nyújt a közzétett folklóranyaghoz. Hivatkozik többek között az anekdota-adoma műfaj iránti megnövekedett érdeklődésre (ld. főleg Vöő Gabriella és Nagy Olga erdélyi kutatók munkásságát). Másrészt sokirányú fogódzót ad az igényesebb olvasó számára a műfaj, ill. a kötetben közreadott gyűjtemény egyes darabjainak mélyebb megismeréséhez. (Európa) BIERNACZKY SZILÁRD 39 A Táncsics Mihály gimnázium kiadványairól Forradalom, magyarázza s fejtegeti Táncsics Táncsics Mihály népképviselő 1848-1849 Vasvári Pál elfelejtett írásai Medgyes Lajos: A bátrakhoz leszáll az isten A budapesti Táncsics Mihály Gimnázium négy évvel ezelőtt indított sorozatának szépen megmunkált füzeteit tartjuk a kezünkben, önmagában is dicséretes, hogy egy gimnázium tanárai és diákjai a régi gimnáziumok hagyományait újraélesztve, tudományos munkával foglalkoznak. De az igazán örvendetes az, hogy részben az iskola névadójának köszönhetően, részben talán azért, mert a reformkori magyar irodalom és maga a történelmi időszak a felfelé ívelő lendületével, hitével, lelkesedésével nemzedékről nemzedékre rabul ejti a gyermekkoron túl, a felnőttkoron innen levő diákokat, hogy ezt a kort választották, ebből publikálnak évtizedek óta, némelykor soha meg nem jelent szövegeket. Mégpedig úgy, hogy a tudományos könyvkiadásban járatlan diákolvasó és a szakember egyaránt örömét leli benne. A kötetek válogatását és szerkesztését Danyi Gábor, Kovács Andrásné és Simor András jegyzi, a jegyzetek kidolgozásában diákok is jeleskednek. A négy füzetből kettő a névadó politikai írói és publicista életművének árnyaltabb megismerését célozza. A Forradalom címet viselő röpívek, amelyekből részleteket bocsátanak közre a szerkesztők, Táncsics forradalmi demokrata eszméinek szisztematikus kifejtései, a Habsburggyűlölet, a köztársasági eszme és a jogi egyenlőség, továbbá az anyagi egyenlősítés felé mutató gondolat az alappillér. Nem helyeselhetjük azt a szerkesztői döntést, amelynek következtében Táncsicsnak a nemzetiségi kérdésről írott fejezetei teljes egészében kimaradtak. Az indoklás az, hogy Táncsics ebben a kérdésben még korábbi önmagához képest is szűkkeblű. A nemzetiségi kérdésben tanúsított nézetváltozásához nyilvánvalóan a napi politikai események járultak hozzá. Az azonban, hogy nem tesszük lehetővé még ma sem, hogy az olvasó (és az sem baj, ha még diák!) néhány általánosan felröppentett megjegyzésen túl szövegszerűen is megismerkedhessen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ideológusainak nézeteivel a nemzetiségi kérdésről (Vasvári rövid írása olvasható az oláh kérdésről a másik kötetben, az azonban pozitívan értékelhető állásfoglalás), történelmi önismeretünket csonkítja, nem visz közelebb a bukás okainak jobb megértéséhez, az azt követő történelmi időszakok akuttá váló problémájának elemzéséhez. A másik Táncsics-füzet annak magyarázatát adja, miért idegenkedtek az arisztokrata és részben az értelmiségi képviselőtársak Táncsicstól: nála komolyabban senki nem vette a népképviselő feladatát. Elsődleges célja az volt, hogy megfeleljen választói elvárásainak. Az eddig jórészt ismeretlen Táncsics-írások, képviselőházi megnyilatkozások, levelek gazdag élettapasztalatáról, kivételes nép- és helyzetismeretéről győznek meg. A Táncsics-sorozat Vasvári Pál elfelejtett írásai címen megjelent kötete nemcsak abból a szempontból értékes, hogy a márciusi ifjak eszmevilágához visz közelebb az Irány rajzok az első francia forradalomról című töredék megjelentetésével, hogy a Történeti névtár című műből kiviláglik a forradalmár Vasvári nézete a forradalmi diktatúráról, hanem azért is, mert a költő Vasvári bemutatásával (közük A szerelmes bajnok című komikus eposzának részleteit) megjeleníti-magyarázza azt a szellemi-irodalmi atmoszférát, amely A helység kalapácsát is szülte. Mert a korszakos nagy műveknek is megvan a maguk környezete, még akkor is, ha ez az oktatás szűkülő lehetőségei közepette vagy éppen az inkább csak a kiemelkedő egyéniségek életművét elemző irodalomtörténeti gondolkodás fényében nem mindig érzékelhető. A Petőfi-környezet feltárásához adalék a Medgyes Lajos forradalmár pap műveiből összeállított kötet. Medgyes elsősorban költő volt, de prédikációkat és történeti műveket is írt. Prédikációi, imái, ahogyan a válogatásból meggyőződhetünk erről, forradalmi beszédeknek is beillenek. 1846-ban írt egy nyílt levelet Petőfihez, amelyet az Életképekben jelentetett meg, és szemelvényes újraközlése alighanem egyik legfontosabb hozadéka a Medgyes-kötetnek. Hatvany Lajos az így élt Petőfi második kötetében utalt erre a nyílt levélre, és elismerte, hogy Medgyes jó érzékkel épp a Petőfit ért kemény kritikusi támadások idején látta meg benne Csokonai után az első számú népköltőt, de a levél egyéb részei is fontosak. Petőfinek Arany Jánoshoz írt első, híres levele előtt (1847. febr. 4.) fogalmazza meg Medgyes az alábbi sorokat: „Úgy van barátom, le kell szállnunk a néphez, a még semmi idegen elemtől s befolyás által meg nem vesztegetett néphez, s ennek bölcsőjéből emelnünk fel a nemzeti költészetet. Az, miket napjainkban némelyek versei, beszélyei s drámáiban látunk, hol a nép szójárásait, utcai danáit, pajkos nyerseségét felhasználják, nem nemzeti költészet! Ez kigúnyolása a nemzeti költészetnek! Nem a condra kell nekünk egyedül, de a nemes szív, mely ezen condra alatt ver! A nép belső szellemét vagyunk kötelesek kifürkészni s emelni a művészet világába. És ki tehetné ezt jobban náladnál?” Szólni kell a sorozat ízléses külleméről is, amely nem utolsósorban a Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskolával és Szakmunkásképző Intézettel való együttműködésnek köszönhető. A mértéktartó, de korhű címlapokat Bálványos Huba tervezi. A kötetekben található képanyagot Kiss Gábor, a gimnázium könyvtárosa gondozza. (Táncsics Mihály Gimnázium) RATZKY RITA Megyesi Gusztáv: A rakodók mindenkit csókoltatnak emrégiben egy rádióbeszélgetés riportalanyaként arról beszélt Megyesi Gusztáv, hogy mit tart az újságírói, riporteri mesterség rémének. Első helyen említette a kényelmes rutinmódszerek, a sablonos panelmondatok veszélyét. Azt is jelezte, hogy önmagát sem tekinti gyanú fölött állónak; amikor - sürgető anyagi gondjai miatt - rákényszerült a reklám- és tájékoztató szövegek vég nélküli írására, maga is elkövette ezeket a hibákat. A rakodók mindenkit csókoltatnak kötetbe összegyűjtött riportjai azt mutatják, hogy azóta megtalálta az elszürkülés ellenszerét is: teljes átéléssel kell ráhangolódni a témára és őszintén, olykor szókimondóan hitelesnek kell lenni. Mindez persze a gyakorlatban nem is olyan egyszerű, különösen ha az azonosulás kedvéért az újságíró az anyaggyűjtés idejére vállalja riportalanyai életformáját is. Megyesi Gusztáv önmagát karikírozva illusztrálja, hogy ez az asszimilációs kísérlet nem mindig zökkenőmentes. Például a teherszállítók között, ahol az erő mellett leginkább a statika törvényeit pontosan ismerő gyakorlati érzék, helyzetismeret számít, az amatőr próbálkozás csakhamar komikussá válik, s ezek a vesztes kísérletek a hierarchia legalsó fokára kényszerítik az újságírót. Megyesi Gusztáv kedélyes epizódokban jelzi, hogy ilyenkor nincs más választása az önkritikus riporternek, mint a diszkrét visszavonulás. Megyesi Gusztáv az irodalmi riport műfaját kedveli, a hiteles tájékoztatás, szociográfiai tartalom mellett fontosnak tartja a választott téma különösségét, eredetiségét, riportalanyainak színes és karakterisztikus bemutatását is. A szarkasztikus humor, a csipkelődő glosszaszellemesség modorában kelti fel az érdeklődést, meghökkent és provokál egyszerre, úgy, hogy a témával kapcsolatban már korábban kialakult előítéletet is célba veszi. Emberismerete és szituációérzéke ösztönösen pontos, a helyszín kuriozitása legyen az egy zászlóüzem, kártyagyár vagy sótelep - nem tereli el a figyelmét riportalanyairól. Ezeknek a dialógusoknak persze a szatirikus, parodisztikus tartalmát sem hallgatja el. Az őszinte, részben szórakoztató szociografikus riport az ideálja, amelynek természetes forrása és kerete a hétköznapi élet elevensége: „A riportban nem unhatja meg magát az ember, mert az élet végtelen sokszínű arcát mutatja fel, elég csak napokon át nézni, mint él, lélegzik, szeret és sír a világ, ettől már megújul az ember. A jó riport nem hazudik soha.” (Élet és Irodalom, 1988. 8. 16. p.) Ez az ars poeticának is beillő vallomás híven jellemzi Megyesi Gusztáv újságírói, riporteri hivatásához való tartalmas, mindig szenvedélyesen érdeklődő és igazságkereső viszonyát. Ez a toleráns újságírói életkedv tágítja ki riportjai kereteit és közelíti a parabolisztikus tárca, a szatíra műfajához (Galambok etetése, Állami terület, Lécy és ládaügyek). Személyes tartalmú önvallomásainak (Nagypapa sírja, Mamlaszok, Senki földje) kesernyés érzelmessége, elvont tragikomikuma az abszurd prózaforma lehetőségéig vezet. A három ciklusból szerkesztett kötet így a szociografikus, tényfeltáró interjúkon és helyzetjelentéseken, az irodalmi „szocioriportokon” át a szépírói tehetség abszurd motívumáig jut el. Természetes, hogy ezek a felsorolt forma - és stíluselemek nem mindig választhatók el mereven, olykor harmonikus összhangban tűnnek fel egy riporton belül (Külvárosi zálogház). A riportkötet által közvetített szerzőportré Megyesi Gusztáv szellemi tükörképe is. (Kozmosz) B. JUHÁSZ ERZSÉBET A Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete 7 érseki palota mennyezete valószínűleg „poloskákat”, azaz lehallgató mikrofomnokat rejt. Maga az érseki palota egy meg nem nevezett szocialista ország műemléke, a fővárosban áll, és az illető ország írótársadalo