Literatura 3. (1928)
1928 / 1. szám - Angyal Géza: „Német léhaság“
„Német léhaság“ alig komoly. Legfeljebb pikáns összefüggéseket és meglepő arányokat lehet innen észrevenni, s belőlük furcsa kis tréfákat keverni. Persze nem mintha fontos volna, de mert igen-igen mulatságos. Ez a fölényes kozmopolitaság, ez a kis mondási cinizmus, ez a kis elegáns rothadtság, ez az »haut-gout«, ez a BerlinV-i keresztmetszet, ez a Querschnitt. Azonban e szép kiállítású, kellemes füzetek nem szorulnak rá, hogy más beszéljen helyettük. Elég őket átlapoznunk. Az egyik utolsó számban pl. mindjárt az első helyen áll egy cikk, irodalomról szól és sokat mond, már azért is, mert szerzője maga H. v. Wederkop, a szerkesztő s a szellemi vezér. »En avant, die Literaten« mondja spierschnittes kiszólással és rövidesen megállapítja, hogy a régi irodalomnak lőttek. Mert az új generációnak, a technika jegyében születettnek, a sport kell és a lánc. Irodalom csak hézagtöltelék e kettő közt. De a német irodalom, az eltévelyedett, egyéni problémát keres ést-- súlyos hiba t örök értékeket. Nem így a sokkal többet érő külföldi (idézve Dekobra, Ahén és Anet!) A bajon segíteni szerencsére nem is nehéz, mert a szerkesztő öt pontba sűrítve, mindjárt meg is adja a mentő receptet német írók számára, akiket előbb még ez az ő passziója — sorba állít, összefogództat és egy ütemre, revü-görlök módjára, mekiindul a közönségnek. Az öt pontban külömben ez van: Gyorsan kell írni először, gyorsan kell írni másodszor, harmadszor, negyedszer, sőt ötödször is. Móri: csak a gyorsan és idegesen Írott érheti utól korunk tempóját, csak így kerülhet szemétdombra a forma, ami nem más, mint alkalmatlan kölönc stb. stb. Még néhány jó tanács, pl.: friss levegő ajánlatos és olyan konyha, amilyenen az angol és francia írók élnek, mert ez teszi az Írást vitálissá: En avant! Ez a cikk, ha ennyiből nem látszanék, szellemes és mulatságos, hangsúlyozzuk, a világért sem ostoba, sőt találó, ha kissé könnyelmű is, azaz felületes, vagyis egyszóval: léha. Ugyane füzetben következik azonban rögtön három-négy szép és precíz tanulmány francia irodalomról, egy pompás új autópályáról, Gézaiméról, Jean Paniról stb. E cikkekben csak az a sajátságos, hogy nagyobbrészt idegen szerzőktől vannak, fordítások. Egyáltalán szembetűnő a külföldieknek juttatott tág tér, lengyeleknek, franciáknak, angoloknak, igaz, érdekes és korrekt cikkek számára. l)e felmerül a kérdés, hol akkor a németség és hol a léhaság? »Was ist deutsch?« kérdezi ugyancsak egy másik szám vezető cikke, s ez már nem csak okos, hálaém tárgyilagos is, elég, ami belőle kiütközik, megint csak nosztalgia, a kozmopolitaság után, meglepő túlbecsülése a nem-német, különösen az angol-amerikai átlagtípusnak és a cikk problémája szinte már nem is az, hogy mi a német, hanem hogy mik a korlátok és mikép tolhatok félre, amik a németséget a nyugati típustól elszigetelik. Tehát itt is, ha burkoltan is, ugyanaz a Querselmilljellegzetesség. » Így értendő a külföldi invázió is, amelyhez foghatóra se francia, se angol, se más folyóirat nem vetemednék. Mert kultusz és programul, az önelégületlenség, a sokfelé fordulás, a halmozás, a kóstolás mindenből, ami van, ami mozog, ami horizont, csak ne sokat, ami a jóból is árt, fő a tempo: en avant! A füzetek jó egy felét vegyes rovatok töltik meg. Marginalien, Bücher-Querschnitt, Sammler- Querschnitt a csinük, sőt újabban: Platten-Querschnitt. (Természetesen gramofonlemezekről van szó, pl. igy: Get going, Fox trott, Quicke Banjo- Platte, eiserner Rhytmus.) Ezekben a vegyesekben aztán a friss eklekticizmusból tücsök és bogár lesz. Van azonban egy összefogó kapocs: a nyelvezet. Külön tanulmányt kellene erről a lassan felszívódó új német nyelvről írnunk, ami valahonnét irodalmi kanálisokból, kültelki kabarékból, mozi-újságokból, divatlapokból és tradícióellenes napisajtóból szűrődik ba, irodalomba, s expreszszionista tintán átfestve lelt az a hányaveti, pongyola, minden neveletlenséggel, korcsossággal kérkedő, vicces zsargonná, ami egymaga is már meggondolandó jelenség. Ebből a gyanús tésztából gyurvák szemérmetlen egymásutánban: könyvkritikák, adomák, kiállítási hírek, reklámcikkek, egy hölgyfodrász intimitásai (filmstarszerű fotoképe közölve, szemközt a Jean Pauléval!), riportok színházról, csodabogarakról és tömegesen társadalmi, személyi eseményekről, bálokról, bankettekről. Közben a legfurcsább egymásután: »Deutsches Beethovenfest in Bonn« és közvetlen mellette: »Schokoladennedrücken« , szabályos szakácsrecept. Itt csap át a léhaság durva, hogy ne mondjuk, német ízléstelenségbe. Nem utolsó vonzóereje a lapnak gazdag képanyaga, szebbnél-szebb fotográfiák, társadalmi és művészi személyiségekről, divatos sportfelvételek, de számos jó kép- és szoborreprodukció is van, meg exotikum. A szöveg közt pedig egy sereg jó kezekre valló rajz, amelyek az összes újabb művészeti irányokat bemutatják, bár nagyrészt giccsesen szelídített nyilvánulásaikban. A báli krónikák sorában, röpködő haute-finance, színpadi, arisztokrata és írónevek közt (a jelenvoltak sorában mindig ott a szerkesztő H. v. W. is!), ilyen kitételek közt, mint: »Wunderbar viel grünes Gemüse, mit wunderbaren nackten Beinen«, fényűzés és tékozlás közt feltűnik egy passzus: ■»Rummel bei Else Heims« alatt azt mondja: »in ihrem schönen Heim am Kupfergraben, aus dem jetzt das Kultusministerium ein Heim für Paprika und Gulasch-Studenten meiner Heimat machen will. . .« Ezt, s még jó néhány cikkecskét E(mil) Sz(itlya) szignálja. A német léhaság tehát még sincs magyar befolyás nélkül. * A Querschnitt, amiből a léhaság divatos, bár kissé morbid parfümjét nem is szándékolt részletességgel kiszimatoltuk, persze csak a II. v. W. sárgafedelű Querschnitl-je, ha mindjárt Berliné-é is, vagy akár Berliné általában, s azé a németségé, aki ma számít. Ám innét még a hatvan- vagy