Magyar Géniusz, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 10. szám
1896 MAGYAR GÉNIUSZ EGY KÖLTŐHÖZ. Hogy kérkednek sikerekkel, Kiket vaksors fölemelt ! Ne maradjon benned semmi keserűség, sérelem, Te ne mérkőzzél ezekkel, Ok tipord el kíméletlen,1 1 márka még nem látja senki. Baberuk’ ne irigyeld! Ne mérgezze meg szived’. Tied lesz a győzelem. Ezt a kincset, azt a rangott Old meg egyszer valakára, Hogyha vád, irigység nélkül Ok hadd bírják csak tovább. Tojtsd el szivedben a kait9°h illékatlankodás szavát. ' Irtsd ki végre a kajánt! Hallgatván földi szavára, Nem mehetsz a menny iránt. ' Palágyi Lajos. Űzi a kígyót, mely szivedben egyre irigyen sziszeg, dm az égi zsarnokokban, Halhatatlanok között Ottan tündökölsz te ottan, Oltini egy példa, mely örök.' Híven végzed tisztedet, Ok dicső halandó, végül legszebb díj lesz a tied. S hirdeted a mennyek trónján Üdvözülten, szabadon: «A legfájóbb földi próbán Győztem, győzve magamon.» Napról-napra írunk és olvasunk a románokról, vagy ahogy mi jó magyarul hívjuk, oláhokról. De csak politikában. Egyébként nem sok ügyet vetünk rájuk, kultúrájukkal, társadalmi viszonyaikkal keveset törődünk. Pedig ez nagy baj. Mert addig nem számolhatunk a politikában sem egy népelemmel, míg teljesen nem ismerjük, kiváltkép a kultúráját. A kultúra ismerete fölvilágosíthat abban a tekintetben, hogy mily politikai eszközökkel éljünk, mivel a politikai eszközöket is mindig valamely nép műveltségi fokához kell arányítani. Ezúttal nem akarjuk oláhjaink kultúráját ismertetni, csak az irodalmi szempontokból emelünk ki egyet mást, nem a tisztán magyar oláhokra vonatkozólag, de általán azokat, amik a románságot illetik. A mai román irodalom nem valami nagyon ősi múltra tekinthet vissza. Ugyan már a tizenhatodik századból maradtak föl hazánkból származó oláh irodalmi emlékek, hanem egészen a jelen század elejéig valóságos oláh irodalomról nem lehet szólni. Ekkor léptek fel oly írók, akik számot tarthattak arra, hogy a román irodalom tulajdonképent megalapítóul legyenek nevezhetők. Assaky, Rosetti, Bolintineau, Alexandresku, Negruzzi, Sion, csupa olyan román irók, kikre bízvást hivatkozhatnának előkelő nemzetek irodalmai is. Az irodalom minden ágában működtek s a nyugat irodalmi eszméit iparkodtak érvényre juttatni. Persze Romániába csak jó későn szivárogtak be a nyugati irodalmi eszmék is, és így nem csoda, ha a legmodernebb román írók is, mint pl. Carmen Sylva is még ott tart a romantikus korban, ahol mi tartottunk jó harmincz esztendővel ezelőtt. Carmen Sylva, Erzsébet román királyné nemcsak állásánál, de talentumánál fogva is, az elsők közt foglal helyet Romániában. Ugyan művei java részét németül vagy francziául írja, de vannak eredeti román művei is, mint a «Feles meséi», s valamennyi művei egyszerre jelentek meg románul és valami más nyugati nyelven. Carmen Sylva munkáit mély költői tartalom jellemzi, sohasem ír puszta mesét, írásainak van mindig erkölcsi és némi filozófiai tartalma. Mutatókép műveiből egy megkapó szépet közlünk is e hasábokon. A királyné udvarhölgye is, az egyidőben sokat emlegetett Vacarescu Helén is, jeles tagja a román irodalomnak. Verset s prózát egyaránt irt szép sikerrel, mely még csak fokozza azt a rendkívüli rokonszenvet, melylyel e román főúri leány sorsát a nép kisérte. Munkáiban a román eredetiség vetekedik a franczia befolyással. Egyébként a franczia befolyás felette megérzik az egész mai román irodalmon. Nincs is román költő, aki a franczia literatura nagy-nagy befolyása alól ki bírta volna magát vonni. Alexandri Basiliu, az optimista költő, Eminescu Michele, a pesszimista, eredeti tehetségük daczára is, nyugati szellemben ittak. Alexandriben több az eredetiség és nemzeti vonás mint Eminescuban, de viszont ebben több a mélység és őszinteség. Alexandri nem filozófus, hanem költő, ki nemzetével együtt érez, s együtt remél. Eminescu egyénibb, nem is annyira romániai a románok nem- Balcescu Nicola, Carmen Sylva, Erzsébet román királyné. Eminescu Michele. 149