Magyar Pszichológiai Szemle 29. (1972)
1972 / 2. szám - GEREBENNÉ VÁRBÍRÓ KATALIN–LÁNYINÉ ENGELMAYER ÁGNES: Az ijedtségélmény mint etiológiai tényező a dadogás kialakulásában
1. Atem vorschieben (lélegzetelnyújtás), melynek esetében szókezdés előtt ,,h” hangot lehelt a dadogó. A tünetből kiindulva valószínű, hogy valamikor egy súlyos ijedségből származó sokkot élt át, s a légzés- hangszalag beidegzés inkoordinálódott. 2. Langziehen fogalmán a magán-és mássalhangzók elnyújtását értjük. Ennek kiváltó oka a félelmi sokk. A félelem tárgyának folyamatos fennállása és feszültséget okozó hatása miatt a hangszalagzár nem nyílik fel olyan gyorsan, mint amennyire az szükséges lenne a következő zöngétlen hang képzéséhez, ezért a szó és a szó közben a zöngés hangot elnyújtja. 3. A harmadik tünetcsoport (Schulzen, hüppögés) hallhatóan, mint rövid belélegzési zörej, és hang nélkül, az ajkak és állókapocs reszketésében nyilvánulhat meg. A tünetből arra lehet következtetni, hogy a gyermek megrendítő élményt élt át. Hangos sírás közben akart beszélni, vagy sírását vissza kellett fojtani. Ez a hüppögés pedig görcsszerűen megzavarta a légző- és hangadó szerv kapcsolatát. Érdekes összefüggést állít fel az ijedségélményekre vonatkozóan O. Meyerhaedt (1957) ,,A holttá leltetési reflex hatása a hangmegnyilvánulásokra” c. munkájában. A reflex, mely az állatvilág fontos funkciója, a veszélyhelyzet appercipiálásakor lép életbe, bizonyos formában embernél is megtalálható. Akkor lesz hatékony, ha ijedség és félelem behatása esetén az akaratlagos mozgások és cselekvések kivitelezésében jelentős centrum akciótevékenységét gátolja. Felléphet ún. respraktorikus affektív görcs formájában kisgyermekeknél 1—5. életévig, ha a gyermek megijedt, vagy fájdalmat érez. A jelenség hangelhalás, görcsös inspiráció, elkékülés, majd elsápadás, elenyésző öntudat s a test izomtónusának megváltozása kíséretében megy végbe. Ez az állapot a holttá tettetési reflexhez hasonló, eredetét tekintve azonban egy ősfilogenetikai reakció, a gyermekre nagy hatással levő ijedségélményre. Veszélyhelyzet elmúltával feloldódik, gyakran megszűnik anélkül, hogy bármilyen tünet alakjában visszamaradna, más esetekben pedig érezteti hatását dadogás formájában. Meyerhardt idézett munkája esetekkel is alátámasztja ezt. Megemlíti pl. annak a három gyermeknek az esetét (2,5 — 3 évesek), akik a szabadban játszottak, és fejük felett egy repülőgép húzott el hirtelen, erős zajjal, nagyon alacsonyan. Ketten az anyjukhoz futottak nagy kiabálással, a harmadik leesett a földre, megmerevedett. Rövid idő múlva mozgástevékenysége visszatért, felállt. Sírni kezdett, és az első szavakat dadogva mondta. Az esetek továbbfejlődését nem ismerjük, nem tudjuk, a dadogás átmenetileg vagy tartósan alakult-e ki, és milyen más egyéb tényezők szerepeltek. (Konstitúció, familiáris vonatkozás, stb.) Mégis tehetünk egy igen érdekes megfigyelést: a mozgásképesség gyorsabban tért vissza, mint a hangtevékenység. Az utóbbinak visszatérése azonban már a beszédfolyamat zavarát mutatja. A beszédmozgás: a legfinomabb motorika — a felállás, szaladás, járás: a nagymozgások körébe tartozik. Ezek a nagy mozgások fejlődéstörténetileg ősibb funkciók, s nehezebben károsodnak. A filogenetikailag fiatalabb beszédtevékenység viszont könnyebben zavarható meg, s tartósabban is károsodik. Ennek következtében egyrészt részleges, másrészt persistens dadogás maradhat vissza. Az ijedség hatására kialakuló dadogás tehát ilyen esetben egy védekező mechanizmus következményeként maradt fenn.