Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-05-16 / 20. szám
mit ne módosítson és szépítsen, mi különben volt, s végre az alak gondjait sem mellőzi. Ily műnek, az elhunyt dicső szerző iránti mély tiszteletünk mellett is, ez önéletrajzot ugyan nem mondhatjuk, mert hiányzik a műalak, a formának öntudatos kiképzése, mely után ő nem is törekedett. Czélját t. i. a bevezetésben igy fejezi ki: „Tulajdonkép csak magamnak, fiaimnak, unokáimnak s jó barátimnak irok. Magamnak a megélemedett korban ártatlan időtöltés s elmúlt örömeim újra élvezése, s egyszersmind cselekedeteim vizsgálása végett is, hogy azon kevés lépéseket, melyeket itt alatt még tennem megengedtetik, annál nagyobb vigyázással tehessem ; fiaimnak, unokáimnak, jó barátimnak, hogy rólam annál igazabban ítélhessenek s példámból is valami kis tanúságot vegyenek, mit kelljen követőiek, mit távoztatniok. Ehez képest fő szabályul egyedül azt fűzi maga elébe, „hogy mindent —úgymond —igazán adjak elő, és szántszándékkal semmit vagy magamra nézve szépítve,vagy másokra nézve elcsúfítva ne rajzoljak; másik pedig, mely annak alája van rendelve, az, hogy csak olyan dolgokat említsek, melyeket vagy magamra, vagy másokra nézve valamely tekintetben érdekeseknek tartok“. Ezen kívül elválasztva látjuk egymástól a lelkipásztort, az írót, s szinte így az egyházfőt is egy külön (még ki nem jött, harmadik) kötet tárgyalja. E szerint egy egész helyett három részt kapunk, kapjuk a legbensőbb kapcsolat feloldozásával, s kapunk számos specialitásokat, mik az egésznek nem szükséges részei, holott a műnek első megkivántatóságai a belső egység és egészlét. De, mint mondatott, szerző nem ilyet akart adni, hanem épen csak emlékezéseket életéből, tehát adatokat, anyagot egy életrajzhoz; s igy a jelen munka csak mint irodalomtörténeti adalék tárgya lapjainknak, igy tekintve pedig egyike a legérdekesb munkáknak, miket ismertetünk. Tudniillik egy nagy érdemű férfi beszéli el itt hosszú élte folyamát, ki az életben igénytelenül, de kétség kívül mélyen, az irodalomban pedig sok irányban, és hasznosan mindenütt, félszázadnál jóval tovább, hatolt; ki mellett számos jeles vagy épen kitűnő kortárs tűnt fel és le, s ki őket s az irodalom egész menetét figyelemmel kiséré, amazoknak barátja, ennek egyik lényzője. Hű tükrét veszszük a tiszteletre és szeretetre egyformán méltók egyik legméltóbbikának, képét egy csendes méh-életnek, mely szerény helyzetben, de nem mindennapi szerencséit