Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 6. (1881)
1881 / 6. szám - Radó Antal: Cassone Petőfi-fordításai
RADÓ ANTAL : CASSONE PETŐFI-FORDÍTÁSAI. 557 aki velük így ismerteti meg a legnagyobb magyar lírikust. Gyűjteményének egyes darabjait mintaképekül lehetne, odaállítani azok elé, akik e koszorúsunk átültetésére vállalkoznak. Cassone könyve hosszú előszavában nagyon is túlzott szerénységgel ítéli meg önmagát, amikor ezt mondja : «A Cipruslombok fordításában — nem ámítom magamat — elveszett az a méla dallamosság, az az édes-fájdalmas zene, mely bennük van, a gyönyörű képek is tán vesztettek üdeségükből és élénkségükből, tán olyanok lettek, mint a hervadt levelek, melyeknek oda van eredeti színök és illatuk, s melyekből erre csak következtetni lehet. De végre is, hol az a fordítás, melyet tökéletesnek mondhatni:» De még ha igaz is volna, a mit Cassone itt kimond, mentené őt az, hogy «hű maradt költőjéhez». «Nem vettem igénybe — így szól — azokat az úgynevezett «licentiákat», melyek hamis cafrangot aggatnak a versre, melyeket aztán száz mérföldnyiről is ki lehet érezni; pedig különben talán tudtam volna hasonlíthatatlanul jobb verseket írni, mint a minőket tényleg írtam.» Az a bevezetés, melyből e sorokat idézzük, negyvenhét oldalon keresztül elmondja Petőfi életrajzát és Etelka iránt való szerelmének történetét, beleszőve nagy költőnk méltatását is. Tán nem lesz érdektelen, ha közöljük e helyen azt a részletet, mely Petőfinek 1844-ben megjelent Versek című füzetére vonatkozik: «Hévvel, tűzzel tele költemények ezek, melyek az olykor fölcsillanó reminiscentiákon keresztül is megmutatják az oroszlánnak nemcsak körmeit, hanem egész teste büszke szépségét. Az a költő szól ki belőlük, ki még nem találta meg önmagát, de a ki már megalkotta a maga eszményképét, eszményképét a szó igazi értelmében, mely itt-ott fölragyog, s aztán megint eltűnik. Olyan költészet van bennük, mely a mint eddig élt, úgy ezután se fog meghalni sohasem. Mily gazdagsága, mily túláradása a