Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 7. (1882)
1882 / 2. szám - Jókai Mór: Deliancsa
112 JÓKAI MÓR : DELIAXCSA tással fogadta az ősmagyar eredetű házi úr a vezért és táborkarát. — Ismerjük a magyar lakomákat: délben kezdődnek és éjfél látja végüket; kivált a hol a jó borhoz még annyi jó titulus bibendi is van , mint volt ezekben a napokban. Ember legyen, a ki ennek a sok pohárköszöntésnek «állni tud elébe». Künn a faluban is folyt a dinomdánom. A szérüs udvarokon a kuruc huszárok hoppogatták víg dudaszó mellett a kacki tót menyecskéket, dalolták együtt a tót legényekkel a svihrovai nótát, minden háznál úgy sütötték a pecsenyét, kalácsot, majd kigyulladt az eresz. A piac közepén a verbunkost járta a tárogató mellett a hajdúság. Odafenn a kastélyban is nagy volt a vígasság. Minden szívnek túlpezsdült a kedve. Csak az egész világot követelték a magyarnak , azon alul nem alkudtak. Süvegelje meg a magyart minden nemzet! Miért is nem adott a sors neki még több ellenséget, hogy még nagyobb lenne a dicsősége ! Czinka Panna húzta a kedvenc nótákat, s mikor az elhagyta, Jávorka, meg az ő pataki diákjai kezdték rá víg dalaikat harsogtatni, azokat a sírverembe lenevető nótákat , azokat a halállal magával is táncra kerekedő szilaj bordalokat, meg-megakasztva egy «uram uram, szállok az úrnak!» felhívástól, amit messze elkerekített áldomás követett. Gyönyörű szép kánikulai este volt; az ég alig akart besötétedni; mintha még annak az egy pár bíborszín felhőnek sem volna kedve aludni menni az ilyen örömnapon. Csak az esthajnalcsillag ragyogott maga az arany-tenger égen. Tehát nagy volt a gaudium. Csak Ocskay László maga volt méla és kedv nélkül. Mi nyomta a szívét ! Miről gondolkozott ! Hogyan nem ragadt rá a mások jó kedvéből még csak a mosolygó külszín sem ? Ő is ivott a többiekkel , de a bornak nem volt az ő kedve fölött hatalma. Va