Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)
1883 / 7. szám - Márki Sándor: Schiller magyar fordítói
KOSZORÚ 110 tiszteletben álló főorvosa, volt, kivel Petőfi nemcsak a legbensőbb barátságban, hanem — úgy tudom — rokonságban is állott. Ha ezen sejtelmem alapos, a főorvos úr bizonyára szintén szíves lenne a nagy költő szüleinek utolsó életekszakáról néhány felvilágosító adatot nyújtani. Ez anyakönyvi közlemények még a mellett is tanúskodnak, mily igazak, a valóságnak mily teljesen megfelelők a nagy költő verseinek kifejezései. A vén zászlótartóban ő is azt mondja: „Vállait egy kínos élet gondja, Betegség és ötvennyolc év nyomja.“ Szüleim halálára című versében pedig: Láttam jó atyámat, vagy csak koporsóját, Annak sem látszott ki csak az egyik széle, Ezt is akkor láttam kinn a temetőben, Mikor jó anyámat tettük le melléje. A halotti gyászjelentés azon adatára, hogy a költő fia Géza néven említtetik: a kezem között lévő okmányok, természetesen, nem nyújthatnak felvilágosítást. Ezen esetben csak kettő lehetséges: vagy Gézának is keresztelték Zoltánt, (amit keresztlevelének másolata csakhamar felderíthet) vagy a gyászjelentést fogalmazó kéznek tévedése. Ez utóbbi egyáltalában nem lehetetlen. Még akkor nem sok gyermek viselte a Zoltán keresztnevet! A gyászjelentés fogalmazója, sőt, talán maga az egyszerű nagyanya is, a csak nemrég született kis unoka nevéről anynyit tudhattak, hogy az valami régi magyar vezér nevét viseli: a Zoltánt még nem szokták meg, hamarjában eszékbe se jutott, írták helyette Gézát. Hosszas fontolgatást a sürgető idő nem engedett meg, — a cholerás halottat mentől hamarább el kellett temetni, — a tévedés könnyen megeshetett. Ennyi az, igen tisztelt Szerkesztő úr, amennyit a kezeim közt lévő okmányokból én kideríthettem. Nem a köszönetért, melyet Szerkesztő ur jósága előre ajánlott, hanem azon kötelességnél fogva, melylyel oly nagy, oly dicső alaknak, mint Petőfi, élete minden egyes körülménye földerítése érdekében, mindnyájan tartozunk. Budapesten, 1883. február 8. GYŐRY VILMOS: SCHILLER MAGYAR FORDÍTÓI. Irta: Dr. MÁRKI SÁNDOR. I. „Fiescoját olvasva — irta Schillerhez Lakfalvy Ede, — mily sokszor támadt fel bennem az óhaj, hogy bár Schiller örökitné meg Rákóczyt, Nádasdyt, Bánkot; bár ő, ki erre egyedül méltó, ébresztené fel életre e férfiakat, bár ő hirdetné e nemesek történetét, kiknek hite, ha római szülöttek, nagyobb volna Scipio vagy Caesar hírénél.“ Olvasva Heinrich Gusztávnak a Schillerre vonatkozó egykorú bírálatokból Braun által egybeállított gyűjteményre írt kritikáját, eszembe jutott az ifjú magyar katonának Sopronyból 1793. május 11-én kelt levele, melyet évekkel ezelőtt épen Heinrich Gusztáv közölt volt. 1793- ban, a levél íratásának évében, már közkézen forgott a „Räuber“ magyar fordítása, melyet Barcsai László eszközölt. S a magyar irodalom, mely a múlt század végén, határozott, önálló tehetségek híján, oly előszeretettel, ha nem is épen szerencsével foglalkozott a külföld jelesebb alkotásainak magyarításával s átdolgozásával, valóban már oly időben fordult figyelmével Schiller felé, midőn ezt még saját honfitársai közül is akárhányan tartották fűzfapoétának. Az ifjú magyar katonának lelkesültsége s az „Erdélyi Játékos Gyűjtemény“ szerkesztőjének választása bizonyosan nem válik szégyenére a magyar irodalmi ízlésnek. Sajátságos azonban, nagyon, de nagyon sajátságos, hogy a költőt, kinek színdarabjait nálunk is elég gyakran adják elő s kinek dalait, balladáit, epigrammjait, igaz, hogy rendesen eredeti szövegükben, író- és olvasóközönség egyaránt szívesen idézi, ha egy-egy szép mondásra van szüksége, irodalmunk máig sem tudta bemutatni méltó alakban a magyar nemzetnek. Most halljuk és pedig örömmel halljuk, hogy Goethe fordítója, Szász Károly, egy egész kötetre való Schiller-fordítással szándékozik gazdagítani irodalmunkat. Mily nyereség volna, ha a nagy költőnek minden kisebb költeményét föltalálhatnék gyűjteményében! De ha nem találhatjuk is föl, legalább méltó alakban fogja Schillert bemutatni s alkalmat ad elmondanunk, hogy van jó Schiller-forditásunk. Mert az eddigiek bizony nem jók. Találkozni fogunk egyesekkel, kik szerencsésen túl