Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 16. szám - Arányi Miksa: Alexandre Petőfi
16. SZÁM KOSZORÚ kára ízletesen párolgott a vékonylábú pamlag előtti asztalon mindaz, mi itt egy választékos reggelihez fölhajhászható volt. Nyugodtan fogott Coralie ,annak megízleléséhez, s gyönyörködött a Louise kitűnő étvágyában, kit e feszélytelen időszakban — már csak a bevett szokások elleni daczból is, mindig asztalához ültetett. Csendes kopogtatással belépett a szobaleány, és rózsaszínű papíron irt levélkét nyújtott át Coralie-nak. Ez meglepetten vévé át, s habozva egy perczig, azt kérdezé, hogy kitől jó, mert ő városban egészen ismeretlen. — Nem szabad az író nevét addig elárulnom, amig nagyságod a levelet elolvassa, melynek — a mint biztosítottak — nagyságod igen meg fog örülni. Coralieban fölébredt a kíváncsiság, s megvillant elméjében ama gondolat is, hátha Gaston véletlenül megtudta rejtekhelyét, s most igy akarja meglepni jelenlétével?! De mire e szokatlan és izetlen czimbat ? «A legszebb kezekbe». S ez idegen irás?! Mind álarcz lenne ez, mely csak a levélben vétetnék le?! Gyorsan bontotta föl. Összehajtott kék papír hullott ki a levélből, a megszólítás pedig igy hangzott: «Dicsőséges hölgy!» Coralie majd elkaczagta magát. — Oh ez már nem Gaston! Susogta csalódottan, s női kíváncsisággal folytatta a levél olvasását, mely úgy is föl volt már bontva. «Dicsőséges hölgy! Ne vegye rossz néven, hogy ismeretlenül rakom le szívemet az ön lábaihoz. De mit is beszélek?! Hisz remélem, nem vagyok ön előtt ismeretlen, mert olvashatta czikkeimet a főváros több lapjának hasábjain, melyeknek vidéki levelezője vagyok. Én viszont a «casino» ablakából voltam szerencsés önt láthatni, és e percztől fogva egyetlen tekintetétől, egyetlen szavától függ részemre az élet vagy halál! Oh nyilatkozzék ön, Dicsőséges hölgy! Becses válaszát mindenesetre elvárom a «Koronához» czimzett vendéglő szobaleánya által. Örökre hive Scolari. U. i. Bátor vagyok egy sóhajtozásban töltött, álmatlan és eredményét: egy verset is mellékelni». (Folyt. köv.) ALEXANDRE PETŐFI ET L.\ RÉVOLUTION HONGROISE. Ha nem ismernek bennünket a francziák úgy, mint mi szeretnők, azt legalább nem fogja tagadni senki, hogy érdeklődnek irántunk. Hiszen e lovagias nagy nemzet felhasznál minden kínálkozó alkalmat, hogy Magyarország iránti rokonszenvét bizonyíthassa. — Ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy az utolsó években nagyon sok történt Magyarország külföldön való megismertetése czéljából. Három év lefolyta óta nemcsak Tissot hívta föl a francziák figyelmét a magyar csikósokra és czigányokra, hanem írtak azonkívül Marbeau, Ollivier, Proth, Adamné az élő, haladó Magyarországról, és mindegyike e hírneves franczia íróknak nem kis mértékben járult ahhoz, hogy a külföld velünk mindjobban foglalkozni kezd. Sajátságos véletlennek köszönhető, hogy a francziák felfrissítették egy elfelejtett jeles költő emlékét, mivel a párisi sajtó az utolsó hetekben sokat foglalkozott; mi magyarok pedig azon szerencsében részesülünk, hogy a rokonszenv legmelegebb hangján irt és a nagy magyar költő emlékéhez méltó Petőfitanulmányt üdvözölhetünk a franczia könyvpiaczon. Richard Jaques (1841—1861) húsz éves fiatalember egy délfrancziaországi városban folytatta tanulmányait s mint sok száz titkos poéta, verseket irt, melyek közül csak egynéhány jelent meg valamely vidéki lap hasábjain; a fővárosi szépirodalmi folyóiratokhoz intézett versei pedig majdnem kivétel nélkül a soha ki nem elégíthető papírkosárba vándoroltak. Richard mindazonáltal nem vesztette el munkakedvét és minél gyakrabban visszautasították a költői hévtől sugalmazott verseit, annál jobban kívánkozott a franczia főváros után, hol barátjai előtt már megnyíltak a «La jeune France» hasábjai.1861. június 5-ikén Patayból egy ismerőséhez intézett hosszabb levelet, melyben költői lelke egész melegével kifejezést adott ez óhajának. Öt hónappal ezután ugyanazon ismerőse már csak atyjától kapott levelet, melyben szomorú szívvel jelenti fia kora halálát. Azóta elmúlt húsz esztendő, a szegény Richardra nem emlékezett senki, s barátjai is elfelejtették a tehetséges, szerencsétlen fiatal költőt. A téli idényben a Théatre frangais 247