Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 2. (1935-1936)

1936 / 2. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

három éve immár, hogy a Petrovics István kisded hajlékában napvilágot látott a költő, kinek költészete a lánglélek útján elindult a halhatat­lanságba. Impozáns külső és szinte ájtatos, imádságos belső megnyilatkozás jel­lemezte a hangulatos ünnepet, melyet különösen Madai Gyula Petőfiről szóló előadása, Farkas Imre lelkes ünneplő szavai és költeményei tettek magasztossá, akik mind a ketten Tár­saságunk nevében jelentek meg ott. Éjfélkor a nagyközönség kivonult a költő szülőházához s az óriás lampio­­nos menet beragyogta a barna éjsza­kát, mint valami tündéri látványos­ság. A szülőházat örökzöldből font füzérek ékesítették, valamint az ot­tani MANSz és a Petőfi-kör hatalmas fenyőkoszorúi. S míg a nádfedeles kis ház ablakából meleg fényrezgés­sel ki-kivilágított a gyertyafény, fölzen­dült az ének, az ünnepi szó, a ház előtt, a költő verseinek szavalata, s az összeolvadó ünnepi érzés melege elszállt a téli éjszaka csendjében, messze, messze, túl a határokon, geo­gráfiai elkülönítéseken és szimboli­zálta a világnak azt a törhetetlen szellemi fényt, erőt, amit a világ­­viszonylatban is a magyarság jelent. PETŐFI ZOLTÁN emlékezetét idézte fel a szarvasi Öreg­diákok Szövetsége dec. 8-iki össze­jövetelén Horváth Dezső OTI-taná­­csos. Érdekessége volt az előadásnak, mint a Pesti Hírlap írja, az a meg­állapítás, hogy Petőfi Zoltán 1865-ben az előadó nagyapjánál, Horváth Ká­roly szarvasi tanítónál, Petőfi Sán­dor volt iskolatársánál lakott egy ideig. A nagy költő árva fiát rajon­gással vették körül Szarvason, nap­­ról-napra más úriháznál látták ven­dégül, s bár a mulatozások a késő éjszakai órákig folytak, a gyenge szervezetű fiatal Petőfi mégis kitün­tetéssel vizsgázott a gimnázium ha­todik osztályában. Ré­szletesen ismer­tette Petőfi Zoltán rövid életét s elő­adását azzal fejezte be, hogy a szarvasi nagyon öreg emberek még ma is emlékeznek a lobogószemű, tü­dővészes ifjúra, aki 1865 decemberé­ben az iskolából „engedelem nélkül továbbállott“. LISZT FERENC EMLÉKEZETE Társaságunk bekapcsolódva a Liszt­esztendő ünnepségeibe, dec. 8-án Liszt Ferenc emlékezetére díszgyűlést rendezett. Az Akadémia dísztermé­sében tartott ünnepre óriás közön­ség jött el, hogy a felolvasó­asztal­nál mondott ünnepi gondolatok je­lentőségét magával vigye el. A megnyitót Pekár Gyula elnök mondotta. Szárnyaló szavainak apo­­theézisa méltó bevezetője volt az ün­nepi hangulatnak. A beszédet lapunk vezető helyén egész terjedelmében közöljük. Hubay Jenő tiszteleti tag emlék­beszédében vázolta Liszt Ferenc egész életpályáját, küzdelmét, kitartását, melyekkel kiharcolta lángeiszének jo­gát, hogy a zeneművészet pantheonjá­­nak halhatatlanai közé bejusson. Megértő, meleg szavai, találó ítéletei és megállapításai lekötötték a hall­gatóság figyelmét, akik megérezték e művészi pálya szokatlan nagy ívelé­sét s azt az elfogulatlan, tárgyilagos tendenciát, mely Liszt törhetetlen magyarságát, oly meggyőző erővel jellemezte. 119 *

Next