A Sopronmegyei Régészeti Társulat évkönyve 3. (1898)
Bella Lajos: A Feketevárosi Purgstall
Tulajdonképeni felfedezője Lackner Albert herczegi főmérnök úr, kinek szíves értesítése nyomán társulatunk hozzáfogott e nevezetes telep gondos földerítéséhez. Társulatunk mindkét titkára ismételten dolgozott e várhelyen, minek folytán immár módunkban van, hogy róla tüzetesebben szólhassunk. A szóban forgó várhely Feketevárostól éjszak-nyugati irányban egy óra járásnyira esik. Itt a Lajta-Hegység főgerinczéből számos keskenyhátu és meredek oldalág szakad ki, melyek többnyire délkeleti irányban csapván, rendkívüli tagoltságot mutatnak, minélfogva igen kiessé teszik a vidéket. Magasságuk jóval haladja fölül a 300 métert és az egyes kiváló kúpokról gyönyörű kilátás esik a Fertőre, meg a szomszédos alföldre. A mi Purgstallbergünk szintén ilyen meredek és keskenyhátú oldalgerincz, melyet az előtte emelkedő Hohe Leiten annyira eltakar, hogy a pozsonyi országútnak csak egy helyéről esik szemünk ügyébe. A katonai térkép (Zone 14 Col. XV.) külön nem tünteti föl, de az érdeklődőnek elég a ráutalás arra, hogy a katonai térképen megnevezett Gutenberg Wald kezdő G betűje majdnem az erődítés helyére esik. Mellesleg említjük, hogy a sűrűn emelkedő oldalgerinczek neveivel még maguk az erdőkerülők sincsenek tisztában. A Purgstallberghez, melynek délnyugati része Oka község tulajdona, Feketevárosból az Angerárok mentén a malom mellett haladó út vezet föl, mely a három oldalról elszigetelten felmagasló gerinczet Ny-ról és D-ről megkerülve a sáncz keleti oldalán az aránylag igen keskeny hegygerinczre ér fel, honnan éjszak-nyugati irányban a Lajta-Hegység főgerincze felé folytatódik. Az útnak térképünkön immár feltüntetett e szakaszán tovább haladván, az irányt jelző nyílnál a telepnek legszélső sánczát érjük. Ez mai állapotában alig szolgál rá a sáncz névre s alighanem eredetileg sem volt sokkal magasabb mint ma. Valószínűleg valami palánkfélével koszoruzták ormosodását az őslakók. E 132 m. hosszú sáncz keresztül szolgál a hegygerincz egész szélességén odáig, hol a lejtők nagy meredeken szakadnak alá a mély völgyek felé. Nyilvánvaló ebből, hogy a védők elegendőnek találták azt, hogy csak a könnyen járható részen emeljenek akadékokat a közelgő támadóval szemben , a lejtőkön kapaszkodóktól nem igen tartottak, ezeket az akkorában bizonyára kopár oldalakon könnyen feltartóztatták hömpörgetett kövekkel, egyes lihegvepihegve fölérőket pedig kis erőlködéssel tehettek ártalmatlanokká. Az elősánczoknak ilyen építése jellemző vármegyénk valamennyi e fajta telepeinél, miből bátran azoknak egy és ugyanazon néptől való eredetére vonhatunk következtetést. A keresztsáncznál visszafordulván a főerőd felé 185 m.-nyi ut után a körökkel jelzett sirhalmok első csoportjához érünk, mely 5 halomból áll, ezektől odább K-re még 5 halmot látunk, melyek közül a legszélső 4 majdnem egyenes sorban sorakozik egymás mellé. * Folytatván utunkat egy kis árokhoz érünk, melynek hossza 92 m. Valamikor jóval mélyebb lehetett, a mint a belőle kihányt föld töltéséből is kitetszik, de a századok folyamán jócskán feltöltődött. Odább mintegy 40 m.-nyire két nagyobb csoportja a halmoknak következik a jobboldali 21, a bal 11 halomból alakul. A legnagyobbnak átmérője 14 m., magassága 3 m. A legtöbb 4—6 m. * Térképünk rajza itt nem felel meg a valóságnak, amennyiben a hegy lejtője csak e 4 halmon túl veszi kezdetét.