Szépművészet 2. (1941)

1941 / 12. szám - Nagy Lajos: A bronz kisplasztika emlékei Auqincumból

A BRONZ KISPLASZTIKA EMLÉKEI AQUINCUMBÓL Fővárosunk területén nem nagy számmal kerültek elő római bronzszobrocskák. A római város, Aquincum nem egyszerre pusztult el. A barbároknak nem volt érdekük, hogy a földdel tegyék egyenlővé. Lakosai fokozatosan hagyták el, a gazdagok délfelé, Itáliába menekültek, a szegények első ijedtségükben a hegyek közé, vagy a tartomány belsejébe húzódtak vissza. A tehetősebb, s részben a vagyonukat is megmenteni tudó lakosságnak így alkalma volt, hogy elszállíthassa értékesebb tárgyait, köztük az igen gyakran művészi jelzőt megérdemlő apróbb képzőművészeti emlékeit, köztük a bronzszobrocskákat is. Az ismeretes kis­­bronzaink véletlenül kerültek elő. A néger szobrocskát egy Kr. u. II. század elejéről származó égetett temet­­­kezésű sírban találták egy jelentéktelen, piaci darabbal együtt, amely a koson ülő Mercurius istent ábrázolja. Az elhunytnak nagyon kedves emlékei lehettek, hogy utódai és örökösei sírjába helyezték, így sírból került elő az Aquincumi Múzeum igen értékes elefántcsont reliefje is, amely Heraclest papucshős szerepében mutatja be a lydiai királynő, Omphale szolgaságában, s az Alpoktól északra a legszebb e nemű alkotás Pasiteles iskolájából. Kerberos finom kisbronzát együtt ásták ki a Kr. u. 228-ban készült aquincumi orgonával. Az orgona a polgárváros tűzoltóságának (collegium centenariorum) őrszobájában állott és ott őrizték dísztárgyként szobrocskánkat is. Ez az épület a Kr. u. III. században tűzvésznek esett áldozatul; a szoba berendezése a fagerendás padozata elégés után lezuhant a szoba alatti pincébe, s a törmelékek eltemették. Később, mikor az épületet újjáépítik, a pincéről megfeledkeztek, így e tárgyak már a rómaiak korában kerültek a föld alá, akárcsak Pompeji vagy Herculaneum Vezúv lávája által eltemetett értékei, kincsei. A többi most bemutatásra kerülő kisbronz, szór­ványos lelet. Nem kerültek elő rendszeres ásatásokból, templomokból vagy magánlakások háziszentélyeiből, lazariumaiból. Jelen alkalommal csak egy pár darabot ismertetünk. Mintaképeiket megtaláltuk a nagy művészet hagyatéká­ban. Ez a tény művészettörténetileg azért érdekes, mert láthatjuk, hogy a kis iparművészek előképeiket, mintájukat milyen nagy mesterek alkotásaiból merí­tették, honnan vették. Várostörténeti, kultúrhistóriai szempontból is érdekelhetnek, mert a módosabb lakos­ság ízlésére mutatnak reá, miket vásároltak össze uta­zásaik alkalmával Egyiptomban, Keleten, Itáliában vagy Galliában, s hoztak el a Középduna mellékére, hogy hirdessék a klasszikus művészet nagyságát, s szerény hordozói, hirdetői legyenek a helyi művelt­ségnek is. Emlékeink között első helyet foglalja el az óbudai Hajógyár-szigeten talált azon kis bronzszobor, mely egy satyrost ábrázol.­ A Hajógyár-szigeten állott Aquincum legszebb épülete, a helytartó palotája, melyet épp a jelen évben ástak fel teljes egészében több mint 60 éves pihenő után. A palota berendezé­séhez tartozott kisbronzunk, éppúgy, mint az a Pannóniában egyedül álló Dionysos bacchicus jelene­tével ékes mészkőkráter, melynek új ismertetésével legújabb években ismertetett meg Paulovics István. Szobrocskánk a legszebb klasszikus mintaképek után készült, eredetijét a Kr. e. IV. századra kell vissza­­vinnünk. A hiányzó jobbkezét homloka felé tartotta, hogy a szemébe sütő napot felfoghassa, ahogy azt egy Nagy Sándor-korabeli festő, Antiphilos festményéről tudjuk, amelynek egyik másolata pl. falfestményen a pompeji Casa dei Vettii-ből ismeretes. Ezt a satyr - típust aposkopelon-nak nevezték el, s Plinius is meg­emlékezik róla (N. H. XXXV. 138.). Kisbronzunk készítési kora a Kr. u. I—II. század. Mercuriusnak álló bronzszobrocskáját az aquincumi gázgyári munkáslakások építése alkalmával találták. Jobbkeze hiányos, s ebben a hírnökvivő jelvényét (caduceus) tartotta. Jobbkezéből nem marad el másik szokásos jelvénye a pénzeszacskó (marsupium), fövegén és lábain láthatjuk az isteni hírnök küldetését jelző szárnyakat is. Egy másik csonka bronzszobor Vénust ábrázolja, amint fürdőből kilépve, hajfürtjeit rendezi. Ez a két szobor valószínűleg egyazon másoló műhely­ben készülhetett, s hozzánk, Aquincum vidékére csak a II. század végén jutott el. Mintaképeik a Kr. e. III. században készültek, mikor már a Lysippos által kialakított új kánon általános uralomra jutott. Szobraink nemes karcsúságán ez azonnal észrevehető. Említésre méltónak tartunk egy Iuppiter szobrocs­kát is­ a Nemzeti Múzeumból, amely bár szerényebb kivitelű, de hűen visszaadja típusának mását, amely Phidias környezetében kialakítva, századokon keresztül kicsinyítve a birodalom provinciáiba mindenhová eljutott. Ezen Iuppiter-típus legszebb ábrázolását Châlon-sur-Saône-ben talált példányon láthatjuk, s Bécsben, Berlinben és a párizsi Louvre-ban találjuk meg legszebb analógiáit. 295

Next