Társadalomkutatás 1986 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1986 / 2. szám - Műhely - Pozsgay Imre: Nem megígérni nehéz, hanem megtenni
POZSGAY IMRE NEM MEGÍGÉRNI NEHÉZ, HANEM MEGTENNI Némileg könnyebb helyzetben vagyok hozzászólásom megírásakor, mint Gombár Csaba és Lengyel László volt, amikor A társadalmi reform kérdéseihez című cikküket írták, ők még Andrássy Gyula mondását idézték: „Megtenni könnyű, de megígérni nehéz.” Jelezték ezzel, hogy olyan ügyről akarnak beszélni, amelyet kétségtelenül napirendre tűzött az élet, de amelyről máig nem dőlt el, hogy nem lehet-e jobban előre vinni taktikus-titkos, rejtőzködő cselekvéssel, mint nyílt program meghirdetésével. Történelmi példát hoznak erre is, arra is. Tanulmányuk léte, de még inkább mondanivalója azonban arról tanúskodik, hogy csak egy mimikri nélküli, nyílt társadalmi reformprogram hozhat megoldást a mára felgyűlt ellentmondásokra, működési zavarokra. Mindezt - ahogy vallják — nem valamiféle „tervlebontásos” társadalmi tervként képzelik el, hanem „különböző politikai alkufolyamatok pályáján”. Ezzel, s cikkük lényegével, legfontosabb megállapításaikkal egyetértek. Miért vagyok könnyebb helyzetben mint a szerzők? Azért, mert a hozzászólásomat akkor írom, amikor már túl vagyunk az SZKP XXVII. kongresszusán, ahol meghirdették a mindent átfogó radikális reformot, az egész társadalom fejlődésének meggyorsítását a minőség és hatékonyság jegyében. Ezek a joggal történelminek nevezhető kezdeményezések és a magyar tapasztalatok egybevetése azzal jár, hogy ma már nem civil kurázsi kérdése társadalmi reformról beszélni. Nem kell tehát rejtőzködő, taktikus reformernek lenni. Olyannak, aki nem beszél, de cselekszik. Ám, ha rejtőzködni nem is kell, akadályokra számítani igen. Politikai-ideológiai természetű elvi akadályok helyett sokkal inkább az érdekkötött, érdekek által determinált valóság - benne persze a politikaiideológiai valóság - ellenállására kell számítani. Hiszen az elért helyzetet azért, hogy megrázkódtatások nélküli vagyis reformjellegű legyen továbbra is a folyamat, a továbblépés feltételének kell tekinteni akkor is, ha ebben a helyzetben benne vannak régtől fogva alkalmatlannak bizonyult intézmények és hibás döntések is. Azaz valóban politikai alkufolyamat lesz a jövő reformja, mert a létezőben benne vannak azok az érdekek is, amelyek a rossz hatásfokú intézmények, fejlődést gátló módszerek fenntartásában érdekeltek. Ezeknek az érdekeknek beleszólásuk lesz az új elhatározások kialakításába. Mi az, ami a nemzetközi példa, az SZKP XXVII. kongresszusának nagyon kedvező hatásán túl tovább javítja a hazai társadalmi reform alkupozícióját? Éppen maga a bonyolult és nehéz helyzet, amely úgy ahogy van reformpárti. Hiszen tartósultak benne a stagnálás elemei. Alapvető dolgok, mindenekelőtt a gazdasági növekedés lehetőségei nem jöttek létre. A restrikciós eszközökkel helyreállított gazdasági egyensúly bármely pillanatban felborulhat, ha gyengül a restrikciót tartalmazó kéz szorítása. S látnivaló ma már, hogy ezek a gondok, ellentmondások nem kizárólag gazdasági eredetűek, amelyeket ilyen-olyan mechanizmusok, szabályozók barkácsolgatásával lehet megoldani, hanem társadalmi eredetűek. A helyzet tehát társadalmi reformért kiált. A helyzet azonban lehet bármennyire reformpárti, ha annak belső összefüggései, ok- és okozati viszonyai rosszul tudatosulnak a döntéshozókban és a közvéleményben. A mai valóság ugyanis