Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 13. (1912)

1912 / 12. szám - Dr. Kristóf György: Petőfi "János vitéz"-ének hatása Arany "Toldi"-jára

Arany épp oly nagy és eredeti szellem a maga nemében, mint Petőfi, eleve kizárja azt a felte­vést, hogy a hatás súlypontját philologiai nyo­mokban keressük. E feltevés ellen tiltakozik a genius teremtő ereje s a legnagyobb mértékben méltatlan volna Arany János nagy egyéniségének kényes lelkiismeretéhez. Ellenben éppen az Arany egyéniségének az ismerete, az ő tépelődő, cse­lekvésre nehezen lendülő természete szinte rá­mutat arra, hogy a lélektani hatás elemzésére esik a feladat derekas része. I. A) Általános hatások. Ma már egészen bizonyos, hogy a Taine milieu­­elméletével a szellemi s kivált irodalmi alkotá­soknak csak jelentékeny része magyarázható meg, s nem valamennyi kivétel nélkül. Igaz, hogy a magyar irodalom történeténél csattanóbb bizo­nyító példát a milieu-elméletre keresve se lehetne találni. A magyar költészetben túlnyomóan sok az oly alkotások száma, melyek a Taine mód­szerével magyarázhatók a legkönnyebben. Ennek azonban sajátos és igen jellemző okai vannak. A ma­gyar irodalom ugyanis jobbára a nemzet politikai eszményeinek, vágyainak vagy keserűségének a hűséges szószólója. Ugyanazok az eszmék, ugyan­­azok az érzelmek ihletik a lantost, mint a­melyek ki­vívására állandóan villogtatta kardját a hadvezér, vagy a­melyek megvalósításáért küzdött az állam­férfiú. Ez eszmék, ez érzelmek nemcsak közösek, de — kivált költészetünk bimbóba szökkenése, a XVI. század óta — éppen nem változatosak. A magyar nemzet alkotmányos szabadságának törvényes önállóságának megvédése képezi állan­dóan a magyar politikai élet legfontosabb, szinte egyetlen feladatát. Ész, erő­s oly szent akarat ezért sorvadoznak egy átoksúly alatt. Ezért sza­kadt meg annyi hű kebel. Innen van vértanúink­nak szinte meg nem szakadó sora. Longa est post me ordo idem potentium, — mondta a római hős. Pedig mintha nem is egy római katona, hanem a magyar Martinuzzi mondta volna. Ez egyhangúság, mely irodalmunkat s politikánkat egyaránt jellemzi, nemzetünk szo­morú végzete, művészi életünknek tagadhatatlan fogyatkozása. De örök dicsősége politikánknak, nemzetünknek, hogy százszor is leverve, újra talpra állott s mintha csak most, mintha csak ez egyszer verték volna le, újra csak ott kezdte sisyphusi művét, alkotmányos szabadságának és önállóságának követelését, a­hol a győztes nyers erő elfojtotta. Épp ezért sajnálatraméltó eltéve­lyedésnek minősíthető az a fennhéjázó társadalmi és irodalmi irányzat, mely szellemi életünknek minden fogyatkozását az okot elfeledve, vagy inkább meg sem értve — a túlzott magyarko­dásnak a rovására ír. Igaz, hogy sajátságos politikai helyzetünknél fogva a magyar költészet legkifejezőbb symbo­­luma a lantnak az ország kardjával és törvény­­könyvével összefűződő képe. Mi azonban ebben a körülményben nem a magyar nemzeti szellem egyhangúságát látjuk, hanem látjuk a magyar nemzet hajthatatlan szabadságszeretét, államot alkotni tudó és fenntartani alkalmas vaserejét. S az is igaz, hogy irodalmunk a faj irodalma, hősei typikus hősök, s nem annyira egyének, a mint ezt Riedl Frigyes a Kultur, der Gegenwart megfelelő helyén találóan kifejtette. Mi ebben sem szegénységet, elmaradottságot látunk. Ha nem látjuk azt az okos magyar nemzetet, azt a poli­tikai savoire fairét, a­melyik világosan tudja, hogy csupán ezen típusok, ezen faji jellemvoná­sok szakadatlan előteremtése által válik érde­messé arra, hogy az ú. n. nyugati műveltség nélkülözhetetlen s így életre érdemes tagja legyen. Különösen illik a Taine elmélete irodalmunk arany korszakára, a népies nemzeti irányú köl­tészet kifejlődésére s ebben a Petőfi János vité­zére és az Arany Toldijára. Mert egészen nyilvánvaló és megállapított igaz­ságot ismételünk, mikor hangsúlyozzuk, hogy Toldi bizonyos tekintetben ugyanazon hatások alatt érlelődött meg, mint a­melyek a János vitézt is életre hívták. Oly természetűek ezek a hatások, a­melyek a kor valamennyi irodalmi alkotásán szemünkbe tűnnek. Általános hatásoknak is nevezhetjük őket éppen az imént mondottaknál fogva. Független hatásoknak is mondhatók, mert hisz a János vitéz nélkül is rányomták volna a maguk bélyegét Toldira. Melyek ezek a független, általános hatások ? A kor ismerete ad erre nézve felvilágosítást. Ezúttal e hatásoknak csak a puszta felsorolá­sára szorítkozunk, minthogy egyrészt ezek isme­retesek, másrészt pedig fő feladatként a közvetlen, a Petőfiből s éppen a Petőfi János vitézéből ki­induló hatások felkeresése és megvilágítása áll előttünk. A negyvenes évek vége felé a reformk­orszak eszméi a nemzet egész életét áthatották. E tekin­tetben tárgyunkra nézve különösen annak az ismerete bír fontossággal, hogy a nép politikai és erkölcsi értékének a felismerése már nem egyes elszigetelt jelenségekben nyilatkozik meg, hanem mindenkor és mindenütt. Betű szerint még mindig a nemesség a nemzet. De a lényeg­ben már ott áll hatalmas tényezőként a nép is. Országgyűléseinken a szó nem a nemesi kivált­ságok sérthetetlenségéről folyik, hanem a nem­zeti haladásról, a nemzeti reformokról, a­melyek természetesen a népnek is szólaltak A jobbágyság fölszabadítása most már nem csupán Opportu­nismus nemzetgazdasági elv (mint Széchenyinél, ki a nemzeti vagyonosodás szempontjából sür­gette ezt), nem is csak azért sürgős, hogy ez által alkotmányunkat erősítsük (mint Kossuth javasolta), a kor hangulata már a Wesselényi felfogásához közeledett: fel kell szabadítni a jobbágyot, mert ember. Többé nem eszközi értéke volt a népnek, hanem önértéke. Nem ezért vagy azért, nem taktikai szempontoktól vezetve volt égető szükség a népszabadság, hanem önmagáért, a benne rejlő értékes tulajdonságok szabad ki­­fejlődhetéséért. Messzire vezetne ennek a részletes igazolása. Tény az, hogy a nép önmagáért vált értékes és becsült tényezővé. S e tekintetben irodal­munk a magyar nép legelső és legönzetlenebb méltatói közé tartozik. Kölcseytől kezdve egész sereg­írónk sürgeti a népköltészet tanulmánya­ 476

Next