A Zene 24. (1942)

1942 / 3. szám - A Rádió zenei tervei

46 KÜLFÖLDI HÍREK ♦♦♦ Minden eddigit fölülmúló zeneélet Berlinben. A világháború negyedik éve sem érintette a német kultúr­­életet. Berlinben például olyan hang­­versenyélet van, amilyen még a régi békeidőkben sem volt. Vannak esték, melyeken nyolc-tíz hagversenyt is tartanak. És volt például olyan va­sárnap októberben, amikor húsz hangverseny hangzott el. Délelőttől késő estig folyton voltak koncertek a város különböző helyén. Például délben a zeneszerzők hangversenye hangzott el, négy órakor Verdi Rekviemjét adták elő, másutt a Szimfonikus Zenekar hangversenye­zett, később Walter Niemann vonós­­zenekari zongoraestje volt s másutt Gieseking tartotta koncertjét. Este a Filharmonikusok Händel »Feldherr«­­jét adták elő, stb., stb. A hangver­senytermek mind tömve vannak. Ér­dekes még azt is megemlíteni, hogy a műsorok összeállítói versengenek azon, hogy ki tud több újdonságot bemutatni. Például három este tizen­három bemutatóelőadás volt. Magyar zongoraművek Dániel Ernő németországi hangversenyein. Dániel Ernő a Zeneművészeti Főiskola fia­tal tanára a közelmúltban németor­szági hangversenykörúton volt, mely­nek során Berlinban, Stuttgartban, Münchenben és Bécsben adott önálló zongoraesteket és közreműködött ze­nekari hangversenyeken. Műsorának gerincét magyar művek alkották, úgy­mint Liszt, Bartók, Kodály, Geszler György, Veress Sándor alkotásai. Si­kereinek nagyságát bizonyítja, hogy újabb meghívást kapott Németor­szágba, ahol Liszt Esz-dúr verseny­művét ebben az évadban már har­madszor játssza. Samuel Scheidt »Szimfóniáiinak« kiadása. Samuel Scheidt Schütz mel­lett a harmincéves háború korának egyik legnagyobb német zeneszerzője volt. Igen hálásak lehetnek a német barokk zene kedvelői Hermann Kel­­lernek, a Scheidt szimfóniák kiadó­jának, hogy közkinccsé tette ezeket az eddig ismeretlen műveket. A 15 szimfónia, amit Keller közreadott, klavicsembalóra készült. Ugyanis a szimfónia elnevezés akkor még nem jelentett föltétlenül zenekarra írt mű­vet, hanem általában hangszeres da­rabot. Ezeknek a szimfóniáknak a rendeltetése — a szerző előszava sze­rint — az volt, hogy a motetták és kantáták elő- és közjátékául szolgál­janak. A »Carmina burana« Milanóban Carl Orff nagysikerű oratórium-ope­ráját a közelmúltban bemutatták a milánói Scalaban, Gino Marinuzzi ve­zénylésével. A »Fekete Péter« Helsinkiben. Schulze nagy feltűnést keltett Fekete Péter című mese-operáját legújabban Helsinkiben is bemutatták. Magyar balett bemutatója Német­országban. Veress Sándor »Csoda­furulya« című balettjét szeptember 28-án nagy siker mellett bemutatták Gerában, a Reussisches Theater ju­bileumi hetének keretében. Németországban a Birodalmi Zenei Kamara kebelében rostáló-bizottság működik, mely évenként közzéteszi a nem kívánatos és ártalmasnak minő­sített zeneművek listáját. Ezeket a műveket Németországban tilos elő­adni, vagy bármilyen módon terjesz­teni. A megbélyegzett művek között ilyenek vannak: Der Jazz-Pianist, 25 Marsch- und Soldatenlieder, Album für die Jugend. Igen helyesnek tart­juk, hogy Németországban rostálják az indulókat, katonadalokat és az ifjúsági darabokat. Nálunk is szük­ség volna erre. Különösen az ifjúság részére írt irodalom terén! Gluck-opera Sängerknaben-előadás­ban. A világhírű bécsi énekegyüttes előadja Gluck egyik alig ismert ope­ráját, melynek címe: Er allein ist schuld. Nikolai - bemutató Berlinben. A »Windsori víg asszonyok« világhírű szerzőjének »Die Heimkehr der Ver­bannten« c. elfelejtett operáját Willi A ZENE

Next