A Zene 25. (1943-1944)
1944 / 8. szám - Élő magyar zeneszerzők: Gárdonyi Zoltán
A ZENE ÉLŐ MAGYAR ZENESZERZŐK GÁRDONYI ZOLTÁN Gárdonyi Zoltán Budapesten született 1906. április 25-én. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzési tanszakán Kodály Zoltán tanítványa lett Szerzeményeiben ekkor még teljesen a klasszikus példák (főleg Bach) nyomdokain indult el.. Zeneszerzői végbizonyítványának elnyerése után 1927 őszén Berlinbe ment és ott a Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagjaként négy éven át folytatta tanulmányait. Az ösztöndíj elsősorban az egyetemen végzendő zenetudományi tanulmányokra kötelezte, azonban emellett a berlini Staatliche Akademische Hochschule für Musik zeneszerzési tanszakán Hindemith P. osztályába is beiratkozott. Eleinte mohón szívta fel magába az ösztönösen és könnyen dolgozó német mester stílusát, valamint azokat a hatásokat, melyek a berlini zeneakadémia és a berlini zenei élet szellemét akkor láthatották. Ezt tükrözi vonóstriója, melyet a német zenefőiskolások 1929. évi országos hangversenyén Münchenben, utóbb Berlinben is bemutattak; ugyanerről tesz továbbá tanúságot első német szövegű kantátája is (bemutató: Berlin, 1929). Négy félévi tanulás után a berlini zeneakadémián elnyerte a legfelső fokú zeneszerzői képesítést, a »Zeugnis der Reise«-t. A zenetudományi doktorátust a berlini tudományegyetemen 1931 júliusában szerezte meg. Ez kis időre elvonta ugyan őt a komponálástól, de egyben visszairányította a figyelmét a régi mesterek művészetére. Liszt Ferenc magyar műveiről szóló doktori értekezése kapcsán pedig közelebbről megismerkedett a 19. század magyar zenéjével. .Az 1931 tavaszán Budapesten a Székesfővárosi Zenekar által bemutatott nagyzenekari szvitje már egyéni hangot üt meg: a német mesterek tanítása mellett a magyar hagyomány is kezd teret nyerni a stílusában. Berlinből visszatérve Kodály Zoltán tanácsára Sopronban vállalt tanítóképzőintézeti zenetanári állást. A régi zenekultúrájú város hamarosan más munkaterületet is nyújtott számára: 1931 őszétől nyolc éven át karnagya a soproni zeneegyesület ének- és zenekarának. Ez a kettős munkakör zeneszerzői tevékenységét is új irányokba terelte. Egyfelől az ifjúsági zenekari irodalom hiányait igyekezett pótolni azokkal a műveivel, melyek a Magyar Kórus kiadásában jelentek meg, továbbá a protestáns egyházi orgona- és karénekirodalomhoz járult hozzá kisebb-nagyobb művekkel. Emellett azonban a szimfonikus zenekarral való állandó foglalkozás számos zenekari szerzemény megírására serkentette (»Kamaraszimfónia«, »Burleszk«, »Ünnepi 12.