MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 43. ÉVFOLYAM (1994)
1994 / 1-2. sz. - KEMÉNY MÁRIA: Az Akadémia bérházának sorsa
az akadémia bérházának sorsa Miért is vetődik fel, hogy egy bérháznak sorsa lehet? Tükröződik-e vajon a ház történetében, hogy azon a helyen, ahol áll, a Duna-parton, szorosan az Akadémia palotájához simulva, nem önálló bérháznak kellett volna épülnie, hanem a palotának kellett volna e területet is elfoglalnia? S hogy ennek már a palota építésekor felvetődött, s nyitva is állt a lehetősége, másrészt sokszorosan felmerült a szüksége. Az egykori bérházban (Budapest, V. Arany János u. 2.) az 1984-től 1988-ig tartó rekonstrukció után az Akadémia könyvtárát helyezték el, s ezzel mondhatjuk, hogy sorsa beteljesült, rendeltetése ma helyzetének megfelelő. Ezzel százhúsz év után valamelyest megvalósult az akadémia palotájának programját megfogalmazó Henszlmann Imre elképzelése is, aki a bérház gondolatát először felvetette. Az ő elgondolása szerint azonban egyetlen egységes épület foglalta volna magában az akadémia helyiségeit, s a bérbeadandó tereket. Az akadémia 1860 tavaszán hosszas előkészületek ml] után végül is egy olyan telek birtokába jutott[2], melynek mérete meghaladta a palotához szükséges területet. Ez szinte kapóra jött Henszlmannak, akinek kezdettől fogva az volt a törekvése, hogy az akadémia palotája ne csak a szigorúan vett tudományos, hanem a kulturális közélet központja is legyen. Elképzelésében olyan sokrétű épület alakul ki, mint amilyenek a mai nagyvárosi kultúrcentumok, amelyek a kor követelményei szerint a legmodernebb infrastruktúrát biztosítják a nyilvános, közösségi kulturális tevékenységek céljára.[3] Ebben az időben Pesten mind a nyilvánosságnak, mind a hazai kultúra ápolásának önmagán túlmutató jelentősége van. Henszlmann rámutat arra, hogy Magyarországon még nem jött létre az a differenciált képzőművészeti, zenei intézményrendszer, amelynek keretei között a fejlettebb országokban ezek a művészeti ágak önállóan fejlődhetnek. Véleménye szerint éppen ezért az akadémia feladata ezen művészetek pártolása, fejlődésük elősegítése is. Mindaddig, amíg intézményeik meg nem szilárdulnak, az akadémia akár bérleti díj fejében is biztosíthat részükre működési feltételeket épületében. Ezért rögtön azt ajánlja az akadémia építési bizottságának, hogy a nagyobb telket erre a célra használják fel. Érvelését tovább erősíti azzal, hogy kimutatja, az úgynevezett bérházi részen is elhelyezhetők reprezentatív terek, hiszen a műegyletnek kiállításokhoz, a muzsikusoknak meg hangversenyekhez van szükségük nagyobb termekre, így a bérház részben követheti a palota nagyvonalúbb építészeti ritmusát. Mindezt az építési bizottság elfogadta, helyesnek találta, ezért megbízása alapján Henszlmann ennek megfelelően dolgozta ki az építészeti pályázat programját. A bérházi részt mind a program előírásaiban, mind pedig a pályázat első szakaszában, amikor Heinrich Ferstel, Henszlmann és két építész társa, Ybl és Szkalnitzky készített terveket, szigorúan külön kezelték. Bár a homlokzati architektúra nem jelzi a két épületrész határát, a bérházat minden tervben udvari szárnyakkal választották el a palotától, de az átjárást az összes szinten biztosították. A pályázat második szakaszában azonban, amikor a két német építész számára feloldották a program szigorú követésének követelményét, Stüler készített olyan tervet, mely egyetlen udvar köré szervezte a két épületrészt. Stülei szintén azon a véleményen volt, hogy a telket egységesen kell beépíteni, s az ő számára funkcionálisan fontosabb volt egy tágas, világos udvar, mint a két épületrész merev elválasztása. Mint egyik tervéhez mellékelt magyarázatában kifejti, így a célszerűen együvé tartozó helyiségek egymás melletti elhelyezését kevesebb határ akadályozza, kevesebb mellékhelyiség, folyosó, lépcső kell, s végül a későbbiekben egyszerűbb lesz az akadémia tereszkedése, ha azonos az emeletmagasság, az ablakosztás, és közös kezelésben is marad az épület.[4] A bérházépítés ötletét néhányan bírálni kezdték a stíluskérdésről lefolytatott sajtóvita során. Elhangzottak pusztán pragmatikus ellenérvek, miszerint a kelleténél nagyobb szobák télen lakhatatlanok,[5] vagy hogy egyszerűbb a bérházra szánt pénzen már készen álló épületet vásárolni, s a telek fennmaradó részét parkosítani.[6] Más érvelés tipikusan illeszkedik a stílusvita vonulatába, s a bérházat, mint építészeti műfajt nem tartja összeegyeztethetőnek a Henszlmann által ajánlott és erőltetett gótizáló megoldással.[7] Henszlmann azonban, aki szerint a gótikus szerkezet univerzálisan alkalmazható minden modern építészeti funkcióra, kifejti, hogy éppen a gótizáló bérházak a legegészségesebbek, mert minden más stílusú háznál több fényt képesek a belső terekben biztosítani.[8] Leghatékonyabb azonban a bérház építése ellen Kecskeméthy Aurél érvelése, aki maró gúnnyal hozza felszínre azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek a stílusvita mögött megbújnak.[9] Hogyan is hatna az, ha „az elől gazdag palota hátul házbér felett fogna alkudozni".[10] Bár ekkor már Pesten sem ismeretlen a bérházaknak az a differenciált típusa, ahol az utcai tágas és értékes lakásokat a háztulajdonos lakja, s a hátsó udvari szárnyakban zsúfolódnak a sötét és kicsi bérlakások, ezt mégis megengedhetetlennek érzik az akadémia esetében. Ez az a „helyi jellegzetesség", amit a funkcionalitásra koncentráló Stüler nem érzékel, amikor közös udvart tervez a palota és a bérház számára. Talán nem sejtjük tévesen, hogy ez a szemlélet is hatott, amikor 1861 végén Stüler az építési bizottságtól azt az utasítást kapta, hogy a végleges terveket a bérház elhagyásával készítse el. A hivatalos indoklás azonban úgy hangzott, hogy a palotaépítésre nem gyűlt össze annyi pénz, hogy az elegendő legyen a bérház felépítésére is. Ekkor még szigorúan ragaszkodtak ahhoz az elgondoláshoz, hogy az akadémia tudományos célra rendelkezésre álló alaptőkéjét nem szabad felhasználni az építkezés céljára. Még két év sem múlt el, de már javában folyt a palotaépítkezés, amikor 1863. januárjában mégis úgy döntött az Művészettörténeti Ért. 94/1 — 2. 129