Magánalkalmazottak Lapja, 1949 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1949-01-01 / 1. szám
1. évfolyam, 1. szám január 1 MAGYAR MAGÁNALKALMAZOTTAK SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZLÖNYE Az új kollektív szerződésekről írta: Bajai Ferenc r dolgozók széles tömegeiben az utóbbi hetek folyamán fokozott érdeklődés nyilvánul meg az új kollektív szerződések iránt, amelyeknek megjelenésétől e sorok írásakor már valóban csak egészen rövid idő választ el bennünket. Ez az érdeklődés persze abból is adódik, mivel a munkások és alkalmazottak százezrei tudják, hogy a jövő évben, a hároméves terv utolsó esztendejében, életszínvonalukat az árak alakulása mellett, a bérek alakulása is meghatározza. A várakozást ez is okozza, de nemcsak ez. Senki sem tagadhatja le, hogy a dolgozók tudatában az utóbbi hónapok folyamán döntő győzelmet aratott a munkásosztály új viszonya a termelőeszközökhöz, hogy ma már széles százezrek vesznek részt a munkaversenyben, öntudatosan, a magunknaképítés, a mi jövőnket formálás optimista meggyőződésével. Senki sem tagadhatja le, hogy vereséget szenvedett és napról napra mind csúfosabban szenved vereséget, a régi kapitalista világ ideológiai maradványa, melyből a restség és a hanyagság táplálkozik, mely a gondatlanságot és a got okozza, mely lassúsáelhomályosítja a »fordulat évének« alapvető eredményét: miénk az ország, magunknak építjük! A dolgozóknak új típusa formálódik ki a műhelyek mélyén és az íróasztalok mellett egyaránt s ez a mindinkább szocialista ember joggal várja az új kollektív szerződésektől, hogy azokban szabad és fejlődő életünk sorsdöntő fordulata, a szocializmus építése kifejezésre jusson. Eleget tesznek-e az új kollektív szerződések ennek a várakozásnak, ennek a követelménynek? Úgy érezzük, igen. Az egyik legdöntőbb változás talán az, hogy az új kollektív szerződéseket már nem a kapitalista GyOSz agyafúrtan munkásellenes, kapzsi profithajhászásokat »szociális« mázba burkoló uraival tárgyaljuk le, hanem az új iparügyi minisztériummal, amelynek élén a szervezett munkásság régi harcos vezetője, a Szakszervezeti Tanács volt főtitkára, Kossa István elvtársunk áll. Az új kollektív szerződéseket a dolgozó nép nem valami »munkaadóval«, hanem saját magával köti meg. A dolgozók kétszer írják alá a kollektív szerződést: egyrészt, mint gyárak és hivatalok munakásai és alkalmazottai, másrészt pedig, mint a gyárak és hivatalok jogos gazdái. De ebből következően újat, mégpedig egészen fontos újat is hoz az új kollektív szerződés. Jogunk lesz a munkánk, teljesítményünk arányában megfelelő bérre, de kötelességünk lesz a munka termelékenységét tervszerűen növelni, a terveket, de különösen a termelési és önköltségcsökkentési terveket teljesíteni és túlteljesíteni, anyaggal és energiával messzemenően takarékoskodni, a selejtet a legkisebb mértékre leszorítani, a rezsiköltségeket lehetőségek szerint csökkenteni, munkánkat hibátlanul, pontosan, időre elvégezni, stb. Vállalni fogjuk a munkafegyelem további, fokozott megszilárdítását, a későnjövések és indokolatlan megszüntetését, mulasztások az indokolt mulasztásoknak a lehető legkisebb mértékre való lecsökkentését. Ugyanakkor a vállalatok vezetőségei kötelesek mindent megtenni, hogy a dolgozók vállalt feladataik elérésében a szükséges támogatást megkapják és hogy a dolgozóknak minden, a kollektív szerződésben biztosított joga maradéktalanul érvényre juthasson, biztosítva legyen. Nemzetgazdaságunk alapvető szerkezeti váltzásának megfelelően, a szakszervezeti mozgalomnak az ipari szervezésre való áttérése következtében magánalkalmazotti viszonylatban is az u. n. »iparági« szerződések fognak dominálni. Az iparban dolgozó szellemi munkások bérét és munkafeltételeit az egyes ipari szerződések rendezik, de ugyanilyen jellegű szerződéseket kötünk előreláthatólag a következő szektorokban: bankok, biztosítók, külkereskedelem és szállítmányozás, állami és magánnagykereskedelem (ideértve a kereskedelemügyi, iparügyi, pénzügyi és földművelésügyi tárcák főhatósága alá tartozó összes kereskedelmi jellegű vállalatokat), lap- könyvkiadók, társadalombiztosítás, érdekképviseletek. Ami a kollektív szerződés bértételeit illeti, utalunk Rákosi Mátyás elvtársnak a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének november 27-én megtartott ülésén elhangzott szavaira: »... a reálbér ez év októberében 15—25 százalékkal magasabb, mint az utolsó békeévben. Tudvalevőleg mi a harmadik tervév végén az ipari munkásság bérét a békebelinél 8 százalékkal magasabbra akartuk emelni. Ezt a tervünket már túlteljesítettük, a munkások bére már jóval magasabb, mint amennyire 1950 augusztusára terveztük ... ugyanakkor azonban rá kell mutatni arra, hogy ha lényegesen többet költünk — és most sértve Tipím többet költünk — munkabérekre, mint amennyit tervünk előrelát, akkor ennek az a következménye, hogy termelésünk nagyobb részét éljük fel, és kisebb része jut a befektetésekre, jövőnk kiépítésére.« Rákosi elvtárs beszédének ez a része élesen rávilágít hároméves tervünk utolsó esztendejének követelményeire, bérpolitikai hangsúlyozottan aláhúzza a dolgozók felelősségét, amelynek a terv végrehajtása során a bérek kérdésében is meg kell mutatkoznia. »Nem ehetjük fel saját jövőnket«, csak ez lehet az 1949-es esztendő bérpolitikájának mottója, ha gazdái akarunk maradni ennek az országnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magánalkalmazottak bérezésénél egyes helyeken vagy munkakörökben, ahol ténylegesen lemaradás észlelhető, ne kerülne sor kisebb bérkiigazításokra. A magánalkalmazottak bérezésével kapcsolatban döntő jelentőségű újításnak tartjuk, hogy bevezetésre kerül végre magánalkalmazotti vonalon is a teljesítménybérezés. Szakszervezetünk szinte már a felszabadulás óta foglalkozik ezzel a kérdéssel és hogy most erre lehetőség nyílik, az nem kis mértékben Szakszervezetünknek ebben a kérdésben tanúsított tárgyilagosságának, mérték tartásának és alapelveiben helyes bérpolitikájának köszönhető. Ma, amikor az organizációs és adminisztratív tevékenység fontossága napról napra nő; amikor a magánalkalmazotti munka mind nagyobb területen hódít teret a racionalizálás, a munka észszerű és egységes megszervezésére; amikor a magánalkalmazotti munkaverseny és annak kiértékelése folyamán mond jobban ,szaporodnak az adminisztratív tevékenység mérhetőségének objektív elemei, amikor a hároméves terv utolsó esztendejének fokozott üteme hatalmas feladat elé állítja kartársainkat az ipari, kereskedelmi, pénzügyi, stb. szektorokban egyaránt a pontos és naprakész adatszolgáltatás, a termelési költségek szétbontása nyilvántartása, és elemzése (üzemgazdaság, üzemkönyvelés, üzemstatisztika, utókai kulimény önköltségcsökkentési források felkutatása stb. tekintetében ma a magánalkalmazotti teljesítménybérezés bevezetése már nemcsak széles körökben kívánt lehetőség, hanem hároméves tervünk végrehajtása érdekében sürgős és fontos szükségszerűség is. Itt kell azonban megmondani, hogy a magánalkalmazotti teljesítménybérezés nem lehet és nem is lesz módszer semmiféle burkolt béremelésre. Alapja kizárólag csak az a több és jobb munka lehet, amelyet maguk a magánalkalmazottak érnek el és ténylegesen el is érnek. Az új kollektív szerződések már egységesen és egyértelműen fogják lerögzíteni azt az önkéntes és széles tömegekben szétgyűrűzött mozgalmat, amit a 44 óráról a 48 órás munkaidőre való áttérés jelent. Az egységes 48 órás munkaidő most már végleges szakítást hoz azzal a múltból itt rekedt kapitalista vánnyal, amelynek maradcélja úgy sem volt más, mint különbségtétel és ezzel válaszfalemelés a fizikai és szellemi dolgozók tábora közé. A kollektív szerződésnek ez az újítása minden bizonnyal meg fogja erősíteni az öntudatos fizikai és szellemi munkások abbeli törekvése, hogy az eddigi együttműködés a jövőben még szorosab legyen és minden még meglévő válaszfal teljesen lebontódjék. Az új kollektív szerződés döntő változást hoz a túlórázások eddigi rendszerével szemben. Az O. M. B. Titkársága az egyes szakmáknak, illetve közvetve az egyes vállalatoknak bizonyos túlórakeretet fog rendelkezésre bocsátani, amellyel azután a vállalatok tervszerű beosztás mellett gazdálkodhatnak. Az új kollektív szerződés már nem fog ismerni különbséget »kollektives« és »vezetőállású« között Egy és ugyanazon kollektív szerződés fogja rendezni a bér- és munkafeltételeket a vezérigazgatótól egészen a takarítóig. Természetesen a vállalók legfelsőbb munkarétege túlórajuttatásban nem részesülhet már csak azért sem, mivel ezeknek a munkavállalóknak munkájuk természetéből folyóan 48 órás munkaidőt egészen szorosan véve ma megállapítani valóban képtelenség lenne. Az új kollektív szerződés nomenklatúrája fentiekből következően tartalmazni fogja azokat a munkaköröket is, amelyeket eddig »vezetőállású« munkaköröknek ismertünk. Az új kollektív szerződés 56 bérosztályt fog tartalmazni, kezdve a legalacsonyabb órabértől, illetve havi fizetéstől egészen a vállalatvezetői fizetésig. Itt jegyezzük meg, hogy a teljesítménybérben dolgozó alkalmazottak bérezése általában kb. 20 százalékkal alacsonyabb fokról indul, mint az ugyanabban a munkakörben foglalkoztatott időbéres alkalmazotté. Természetesen azt a munkavállalót, aki teljesítménybérben dolgozik, kiemelésben nem lehet részesíteni. Ez a rendelkezés egyaránt vonatkozik az összes fizikai és szellemi dolgozókra. Az új kollektív szerződésekben az eddigi 10 kategóriát, az úgynevezett »vezetőállásúak« nélkül, 20 kategória fogja felváltani. A 20 kategóriás megoldás eddigi tapasztalataink szerint sokkal előnyösebb, mint a 10 kategória, mert így sokkal jobban lehet kifejezésre juttatni a gyengébb és jobb, a szorgalmas és kevésbbé szorgalmas munkaerők közti különbséget, amivel feltétlenül serkentően lehet, hatni azokra is, akik eddig még nem járultak hozzá teljes ege»