Magyar Állatorvosok Lapja, 1952 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1952 / 9. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kelen Endre: Leptospirosis nagyüzemi borjúállományokban

260 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA .7. évf. 9. sz. üzemegységében s végül a negyediket és az ötödiket az idén ápr., ill. máj. hó végén az Elepi AG kertésztanyai üzemegységében észleltem. (Ezek az AG-ok mind Hortobágy térségében terülnek el. Az egyes fertőzött borjúállományok aránylag nagy távolságokra, 25—60 km-re voltak egymástól.) Tudomásom van róla, hogy Elepen az augusztusi járványt egy hónap múlva újabb követte, ezt azonban nem volt módom megfigyelni. Ebben az időben a Geszti AG-ban is mutatkozott a borjak között hasonló tünetekben megnyilvánuló betegség. Rajtunk kívülálló okokból ez az eset későn jutott tudomásunkra. Az általam észlelt járványok kizárólag fiatal, még szopós, magyartarka borjak között fordultak elő. A betegség látszólag nem terjedt át a növendékmarhaállományra, sem a tehenekre, sem a bikákra. A fertőzött borjúállományokkal egy üzemegységben lévő lovak, sertések és juhok sem betegedtek meg hasonló tünetek között. A kevésszámú, ridegen tartott, magyar alföldi fajtájú borjúállományokban sem fordult elő a betegség. Az egyes járványok a legeltetés idején mutatkoztak. A beszorulás időszakában (nov.—márc.) egykét szórványos eset kivételével nagyobb számú megbetegedést nem figyeltek meg. Az óhati járványtól eltekintve, mely valószínűleg az aránylag jobb elhelyezési, tartási és takarmányozási viszonyok miatt alacsony megbetegedési és elhullási százalékkal szórványos jelleggel folyt le, a többi, különösen pedig az idei két legutóbbi elemi járvány esetében a betegség hirtelen, robbanásszerűen tört ki, a borjúállományoknak egyszerre */3—Ve-ára terjedt ki és rövid néhány nap alatt a borjaknak 60—90%-a megbetegedett 10— 20%-os veszteséget (elhullás, kényszervágás) okozva. A betegség behurcolásának a módját egy esetben sem sikerült megállapítani. Ugyanabban a gazdaságban ismételten előfordult a megbetegedés a dajkaságba adott s csoportonként leválasztásra került borjúállomány időnkénti feltöltésével kapcsolatban. Az új beállástól számított egy-két héten belül mutatkoztak a tömeges megbetegedések kizárólag csak az új jövevények között. A természetes felnevelésben részesített borjak között szórványos alakban mutatkozott a betegség. A betegségen szerencsésen átesett borjak ismételten nem betegedtek meg. Járványtői szempontból érdekes még, hogy a borjak legelején sűrűnvoltak lefolyás nélküli, felszíni vizek, pocsolyák (ú. n. kadarcsok), melyekből a borjak fertőzött vizelettel szennyezett ivóvízhez juthattak. Megemlítendő még, hogy igen sok rágcsáló életes pocok, hörcsög, egér, különösen patkány stb.) él ezeken a területeken, az istállókon belül és kívül egyaránt. Klinikai tünetek Amíg a tavalyi járványok alatt egyidőben hurutos tüdőgyulladás is tizedelte a borjúállományokat, addig az idei tavaszi járványok során hurutos tüdőgyulladás egyáltalán nem kísérte a megbetegedéseket. Ezek így tisztán a bovin-leptospirosisra jellemző kórképben nyilvánultak meg. Az általam tanulmányozott járványok során az eredetileg Semskov (33) leírta négy kóralak mindegyike megfigyelhető volt a betegeken. A rosszindulatú heveny alakot többnyire a járványok kezdeti szakában láttam. Magas láz (41° C-on felül), vérfestékvizelés, szinte órák alatt kifejlődő kevésvérűség, sárgaság, rohamosan súlyosbodó elesettség volt megállapítható. A betegségnek ez az alakja gyakran már 24 óra alatt elhullásra vezetett vagy a beteg kényszervágását tette szükségessé. Az Ohati AG-ban előfordult szórványos esetek szinte kivétel nélkül ilyen jellegűek voltak, de akadtak túlhevenyésen lefolyó esetek a másik két AG-ban is, főleg a járványok elején. A gondozók figyelmét sokszor elkerülte a borjak látható nyálkahártyájának, a kevéssé szőrözött, pigmentszegény bőrfelületeknek sápadó, sárgásba hajló sziper az esetleg mutatkozó vérfestékvizelés. Csupán akkor figyeltek fel, amikor a soron következő szoptatásnál már valamelyik borjú étvágytalannak mutatkozott. Ilyenkor még nem is gondoltak állatorvosi segítség igénybevételére, ám a borjú néhány órán belül fulladásos tünetek között elhullott vagy igen elesett állapotban kényszervágásra került s az elhullást vagy a levágást követő boncolás során tárultak csak fel a jellegzetes, súlyos elváltozások. A leggyakrabban észlelhető köralak a félhevenyés alak volt. Ez is lázas állapottal kezdődött, mely 41° C körüli hőmérséklet-ingadozásokkal több napig eltartott. A lázas szak vége felé 2—3 napig tartó vérfestékvizelés mutatkozott. A vizelet színe élénk cseresznyevöröstől sötétvörösbarnáig váltakozott, később pedig fokozatosan elhalványodott. A vérfestékvizeléssel egyidőben a kötőhártyákon kevésvérűség és sárgaság mutatkozott. Mindig volt kötőhártyahurut könnyfolyással, esetenként fényskerüléssel és a szem környéke megduzzadt már a lázas szak kezdetén. A friss lázas betegeket pusztán az állomány megtekintésével e tünetek alapján fel lehetett ismerni. A lázas szakban két hurut is mutatkozott sárgásszürke, folyós, esetenként véres-nyálkás bélsárürítéssel. A lágy bélsarat több-kevesebb idő múltán száraz, bogyós bélsár váltotta fel. Az étvágy általában nem csökkent, csak a fokozatosan bekövetkező, teljes elerőtlenedéssel vált étvágytalanná a beteg. Néhány esetben a szutyakon, az orrnyílásokban és a száj nyálkahártyáján pörkösödő, felületes hámelhalásokat lehetett észlelni. A szőrrel fedett bőrrészeken ilyen elváltozásokat nem figyeltem meg. Súlyos esetekben a vér világosvörös színűvé, vízszerűen hígan folyóvá vált, a vörösvérsejtek tömegének rovására a savó aránylagosan megszaporodott. A vérkép elváltozása a kevésvérűségre volt jellemző. A vizeletben vérfestéket, urobilinogént és fehérjét, az üledékben levált hámsejteket, fehérvérsejteket, vesecilindereket lehetett találni. Ez a vörösvérsejteket az üledékben egy esetben sem láttam. Az ilyen kóralakban megbetegedett borjak közül is több elhullott, vagy kényszervágásra került 5--8 napos betegség után, legtöbbjük azonban az idejében alkalmazott gyógyszeres kezelésre meggyógyult. A lábadozás szaka hetekre elhúzódott, a borjak lesoványodtak, a fejlődésben visszamaradtak. Több borjún a csökevényes (rudimenter) köralakot is megfigyeltem. Ilyen esetekben a vérfestékvizelés világos cseresznyevörös színű vizeletürítéssel csak rövid ideig, esetenként mindössze egy alkalommal volt észlelhető. Ez a kóralak kivétel nélkül gyógyulással végződött, ugyancsak elhúzódó lábadozási szakkal. A borjak egy része úgyszólván tünetmentesen, a betegség nem kifejezett alakjában (forme fruste) vészelte át a betegséget. Mindössze rövid ideig tartó lázzal kapcsolatos enyhe, általános tüneteket lehetett rajtuk megfigyelni. Az ilymódon átvészelt borjak sem betegedtek meg egy esetleges későbbi, újabb járványkitörés során.