Magyar Bioetikai Szemle, 1999 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám
Rászlai Tibor Az „emberi méltóság” etikai megítélése RÁSZLAI TIBOR Az „emberi méltóság” etikai megítélése A matematikában a be nem bizonyítható, de operacionális és nélkülözhetetlen tételeket axiómáknak nevezzük; számos implicit axiómával élünk a modern fizikában is. Az iméntiek analógiájára a harmadik évezredbe lépő krisztusi világ szekuláris szemlélete is a globális létrend megformálásához alkalmaz néhány tételt, amelyek kardinalitása nehezen megkérdőjelezhető. Mint például az „emberi méltóság” fogalma. Könnyen hajlandók vagyunk ama faktum elfogadására, hogy tárgyunk: az „emberi méltóság” az ENSZ égiszének szülötte. Ám aki e kardinálé eszmetörténeti eredetére is kíváncsi, s kételkedik a politikai dimenziók művelőinek eredetiségében, jól teszi, ha annak eredetéről, ti. az „emberi méltóságéról” szellemibb, s még inkább erkölcsösebb dimenziókban kutakodik. XII. Pius pápa 1939-ben a franciaországi Szociális Hét szervezőihez írt levelében részletezen szól az emberi személyiség problémájáról, s abban pedig kiemelten az emberi méltóság súlyáról. Kiemeli: „ezen a világon minden, ami csak létezik, eszközül szolgál. Csak az ember nem lehet soha eszköz, mert halhatatlan lelke van, amelyet Isten saját mására teremtett azzal a céllal, hogy visszatérjen Istenéhez. Az ember így önmagában hordja létezése okát s ez az, ami végtelenül fölébe helyezi a teremtés többi részének és kimagasló méltóságát alkotja. Isten minden embertől együttműködést kíván, ugyanakkor, amikor a magáét adja. A szabadság adománya ezzel a „legfenségesebb adománnyal”, mint XIII. Leó jellemezte — jön létre az az önkéntes együttműködés, amely érdemszerző a Teremtő előtt”. ,Aki ebben megakadályozza, az természetétől fosztja meg az embert, s ellene a legnagyobb merényletet követi el, amit csak képzelhetünk, mert maga Isten ellen ... támad. Ha a társadalom lefokozza az emberi személy méltóságát - egészben, vagy részben megtagadva Istentől kapott jogait, akkor vét saját célja ellen, s ahelyett hogy építene, rombolni fog. Ha az egyének, ha a családok támogatás helyett a társadalomban akadályt találnak, védelem helyett jogaik csökkentését, akkor a társadalomtól inkább menekülniük kellene, mint keresniük azt.” Ezt a katholikus, azaz egyetemes érvényű felismerést Spelmann bíboros személyes közbenjárására előbb az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948), majd a Rómában 1950. november 4-én kelt „Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről” nyilatkozata deklarálta. Magyarországon — ha „némi” késedelmet is szenvedve - az iméntieket az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki. Jóllehet a római egyezmény egyes cikkei nem említik tételesen az emberi méltósághoz való jogot, de az egyes articiousokban meghatározott emberi jogok - ti. az élethez való jog, a kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek tilalma, a szolgaságban tartás, kényszer- vagy kötelező munkára való igénybevétel tilalma, a szabadság és a személyi biztonság joga, etc. — végső soron az emberi mivolttal, az emberi !