Új Demokrata - Demokrata, 1995. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1995-07-13 / 28. szám

1 perc CSERMELY PÉTER Vajon mi volt Horn Gyula első reakciója, miután az Alkot­mánybíróság egy tollvonás­sal eltörölte Bokros Lajost? A nagy vereségek markán­san felszínre hozzák az ál­lamférfiak alapvető jellem­vonásait. Ifj. William Pitt angol miniszterelnök példá­ul minden bizonnyal felfo­kozott idegállapotban várta az austerlitzi csata eredmé­nyét. Miután megkapta a hírt, hogy Napóleon tönkre­verte az angol pénzen összetákolt szövetséget, Pitt junior bánatában hirtelen annyi alkoholt vett magá­hoz, hogy belehalt. Az eset alátámasztani látszik azt a múlt századi véleményt, mely szerint az angol diplo­mácia többek között azért halmoz sikert sikerre, mert politikusaik bizonyos kér­désekben hihetetlen ostoba­ságot képesek tanúsítani. Alkoholista miniszterel­nök és ostoba politikusok, valami dereng. Persze, nem a sikerek. A párhuzam ott sántít, hogy Horn Gyula saját be­vallása szerint húsz éve nem iszik. Vodkát. ■ Mi A Nagydíjasok: A Lakitelek Alapítvány százezer forintos nagydíját 1995-ben a Két part között című műsor előadói, Beregszászi Olga és Ujlaky Károly színművészek kapták. A díjat az alapítvány kuratóriuma jú­lius elsején adta át az alapítvány margitszigeti irodájában. Balról jobbra: Lezsák Sándorné, Lezsák Sán­dor, Ghéczy Iván, Gálfalvi György, Gyarmati Dezső, Tollas Tibor, Beregszászi Olga, Ujlaky Károly. — Kedves nézőink, most ismertetjük a pénzügyminisztérium ‘96-os adókulcstervezetét: 99, 100, 105, 110 százalék... 6 Bumm! Egy páncélozott Land Ro­ver hajt egy égő teherautó mellé Belfastban a Falls Roadon, július 3-án. Az északír városban a zavargá­sok Lee Clegg szabadon bocsátása után törtek ki. Lee Clegget a bíróság ere­detileg életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélte, miután Clegg egy lopott autóban meggyilkolt egy fiatal lányt. A gyilkos kiengedésének ürügyén ismét felszínre törtek a terroristák szabadon bocsátása körül dúló indulatok. EPA/MTI A felrobbant teherautó Fotó: Tóth Tibor, EPA/MTI, Karikatúra: Szmodis Imre Új Demokrata 1995/28

Next