Demokrata, 1997. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)

1997-01-09 / 1-2. szám

TARTALOM ÉLETMÓD 46 Nem muszáj kifolyni a ruhából: Egy elhízott gyerek is lehet rosszul táplált GAZDASÁG 50 Hová lett a tej? POP-ROCK 58 Feltámadt maszkok Kiss-koncert Bécsben KULTÚRA 60 Az elvesztett érzékenység: Csurák Erzsébet: A selyem sok mindent elbír 62 A királynő halott, a legenda él: Freddie Mercury 63 Pillantás a hídról: A temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka ARCKÉP 64 Cseh Tamás dalénekes KRITIKA 70 Vigyázat, feministák! (Az én pasim) Az urbánus halálosztó 71 Három a kislány Egyszeregy és Hiszekegy SZÍNES 52 Rejtvény 53 Pénz­piac 54 Levelezés 59 10x Kamarás Ivánról MINI 2 Közvélemény Ön kit választana? 6 Egy perc 31 Helyszín: Műfajtalankodás 31 Impresszum Demokrata 1997/1—2 Bencsik András Új év, új remények Amióta Weismann né­ni vaskazettája megkerült az óév utolsó perceiben, a televízió országos nyilvá­nossága előtt egy negéde­sen önimádó színész tol­mácsolásában az évszá­zad legundorítóbb kaba­réja végén, hogy úgy négy perccel később, im­már az újév legkezdetén egy páncélököl adja rá odakint a havas utcán a frappáns választ, mármint hogy kinek kell itt félni és kitől, azóta érthetőbb lett a világ. Bent hazudnak, kint lőnek: ez a hal­dokló Horn-korszak üzenete. Formáli­san még vannak, de minden erkölcsi tartalékuk eldurrant a páncéltörő gránát robbanásakor. Mint egy jelkép, olyan volt ez: a tévében még a magyar törté­nelem leghitványabb köztársasági el­nöke szónokolt, de odakint már lőttek. Kit is, mit is? Budán egy kuplerájt. Vácegresen pedig egy fiatal lányt, nyíl­puskával. Bent hazudnak, kint lőnek: éppen szilveszter éjjelén szűnt meg abban a kórházban a gégészet, ahová a torkon lőtt leányt vitte a mentő. Ha pár perccel korábban, még az óévben lövik torkon, vagy ha a mentőautó nem lendkerekes, hanem benzin üzemű, s nem négy és fél óra múlva ér a helyszínre, hanem négy órával hamarább, ha a mentősök tud­nák, melyik kórházban éppen milyen részleget szüntet meg a szociális érzé­kenység, vagy legalább mobiltelefon­juk lenne, nem vitték volna el egy újabb kórházba, ahonnan nem küldték volna el a harmadikba a szerencsétlent, ahol végül megműtötték, aztán másnap újra megműtötték, mert a sebe elfertő­ződött és életveszélyben forgott. Nem, nem mondott le sem a belügy, sem az egészségügy minisztere. Egész­ségügy? Már a szó is­merő cinizmus. Istenem, mennyivel karakánabbak nálunk a szerbek! Hát nem volna itt az ideje nekünk is sípokat és kolompokat ragadni, s felelevenítve az egykori bu­sójárás szokását, addig zajongani, amíg el nem kergetnénk ezeket a sátánfajza­tokat? Vajon mire vá­runk? Amíg a páncél­ökölbe a gyakorló gránát helyére éles töltet kerül? Amíg tankkal nem lövik szét a rendőrőrsöket? Amíg vadászbombázók­kal nem intézi lovagias ügyeit a maffia? Soha kormány eny­­nyit nem ártott az ország­nak, soha a korrupció és az aljasság ennyire nem szennyezte be az életet, soha még ilyen elképesztő magabiztossággal nem lehe­tett a nyilvánosság előtt hazudozni. Egy munkatársamat felkérték, venne részt egy vitaműsorban, ahol két másik (liberós) újságíró mellett úgymond a jobboldal nevében kéne kérdezni. A li­berós újságírók sztrájkkal és szabo­tázzsal fenyegették meg a tévéstáb ve­zetőjét, ha ez a — szerintük fasiszta — kolléganő megjelenhet a képernyőn. Egy másikuk elfelejtette aláírni azt a kérdőívet, amit ugyanez a csapat bo­csátott ki az egyszer már hazugságon fogott Bánó rosszhírű műsorának, az Objektívnek a megszüntetése ellen. Ijedtében kéthasábos vezércikkben bi­zonygatta, mennyire alá akarta írni, de mennyire... Azt írja az öniróniára mindig is fo­gékony Népszabadság minapi hírében, hogy a szerbiai ellenzék felszólította a lakosságot, hogy általános csörömpö­léssel fojtsa bele a szót a hazugsággyár­nak nevezett televízióba és rádióba. Va­jon itt minálunk, ahol emberek haldo­kolnak a bezárt kórházak előtt, s bandi­ták lövöldöznek komótosan az éjjeli ut­cákon, miközben a demokrácia szentje­ként ünnepelt köztársasági elnök a kép­ernyőn locsog, nem jött már el az ideje a csörömpölésnek? Nemzeti egységkormányunk vi­szont váratlan sikert aratott, köszönjük az elismerő szavakat, és köszönjük a rengeteg jókívánságot is. Ez az eszten­dő már a miénk lesz, meglátják, ná­lunk is győzni fog a nemzeti forrada­lom. Egy kis magyar maffiózó­ Auróra már meg is adta a jelet: szétlőtték a kuplerájt. boa@mail.datanet.hu EGY HÉT 3

Next