Magyar Életrajzi Lexikon 1. kötet, A-K (1967)
K - Kodály Zoltán
Kodály — Irod. K. A. (Ref. Élet, 1937. 50. sz.); K. A. (Ref. Lapja 1963. 37. sz.) Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. dec. 16.—Bp., 1967. márc. 6.): zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus, az MTA tagja (r. 1943, r. 1945, t. 1946), Kossuth-díjas (1948, 1952). Atyja ~ Frigyes MÁV-tisztviselő; anyja: Jaloveczky Paulina; mindketten műkedvelő muzsikusok. A nagyszombati érseki gimn. tanulója volt, emellett zenei tanulmányokat (zongora, hegedű, gordonka) is folytatott. 1900-tól Bp.-en a tudományegyb en — mint az Eötvös-kollégium tagja — a magyar és a német szakot hallgatta, a Zeneakt-on Koessler János zeneszerzés-növendéke volt. Az egyb-en 1906-ban doktorált A magyar népdal strófaszerkezete c. disszertációval, és ugyanebben az évben volt akadémiai vizsgahangversenye is. 1906 —1907-ben tanulmányutat tett Berlinben és Párizsban. A francia fővárosban érte életének egyik legdöntőbb zenei élménye: megismerkedett Debussy muzsikájával. Már 1905-től kezdődően rendszeres népdalgyűjtő utakat tett, és ezt a működését — kisebb megszakításokkal — egészen 1925-ig folytatta, de még 1950-ben is gyűjtött Mohácson. Gyűjtése, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólagosan a m. nyelvterületre irányult. Zenei élményeinek hatása alatt 1907 —1909 táján szinte már teljesen készen van egyéni zenei nyelve és stílusa. Első önálló szerzői estje 1910. márc. 17-én volt, műsoron többek között az I. vonósnégyessel, amelyet még ugyanebben az évben Párizsban és Zürichben is bemutattak, nem sokkal később (az I. világháború alatt) pedig az USA-ban is ismertté vált. 1907-ben lett a Zeneak. zeneelmélet, 1908-ban zeneszerzéstanára. 1919 elején alig.-nak nevezték ki, és ebben a minőségben vezette az intézetet a Tanácsköztársaság idején. Ezért utóbb fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, melynek eredményeként visszafokozták tanári beosztásába és egy évre szabadságolták. 1921-től tanított újra, és 1940-ig a Főisk. zeneszerzés-tanára. A húszas évek hozták meg számára a már régtől megérdemelt igazi világhírnevet. 1923-ban a székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi programra komponálta alkotóművészetének egyik csúcsát, a Psalmus Hungaricust, ez a mű hamarosan az egész világot bejárta. 1926-ban Zürichben, 1927-ben Hollandiában, Angliában, Németok-ban és az USA-ban is bemutatták. A Psalmus diadalútja jelentette egyúttal a karmesteri működésének a kezdetét is. 1926-ban került bemutatásra a Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegére írt daljáték, a Háry János zenéjéből zenekari szvitet készített, amely ugyancsak világszerte játszott hangversenydarab lett, Amerikában Mengelberg szólaltatta meg 1927-ben. Ezekben az években alakult ki meleg barátsága Arturo Toscaninivel, neki ajánlotta az 1929-ben átdolgozott Nyári este című zenekari kompozícióját; a nagy olasz karmester Amerikában számos művét vitte diadalra, és jelentős alkotások megírására ösztönözte a m. zeneszerzőt. 1925 táján irányult a figyelme a gyermekénekkarokra s egyúttal az iskolai ének-és zenetanításra. Megvilágosodott előtte, hogy a zenei közoktatás nem kielégítő és idegen szellemben történik. Az iskolai énekkarok működését általánossá és magas színvonalúvá kell tenni, hogy zeneileg művelt fiatalság nevelkedhessen fel. Ennek a célkitűzésnek a megvalósítására ezentúl tevékenységének igen jelentős hányadát szentelte, mindenekelőtt azáltal, hogy remekbe szabott gyermekkarai révén megfelelő magas színvonalú, nemzeti gyökerekből táplálkozó zenei anyaghoz juttatta az iskolai énekkarokat. — Népzenekutatásának és rendszerező munkájának tapasztalataira támaszkodva, a folklorisztika fejlesztése és a magyar népi zenekultúra terjesztése érdekében 1930-tól a bp.-i tudományegyben zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot indított, amelyet 1939-ig vezetett. 1937 őszétől a Zeneművészeti Főisk.án népzenét adott elő, fáradozásainak eredményeképpen indult meg a rendszeres népzeneoktatás felsőfokú zenei tanintézetünkben. 1940-ben, miután a Főisk.-n beszüntette a zeneszerzésoktatást, az MTA-ra került, ahol a Magyar Népzene Tárának szerkesztését vezette. Irányítása alatt jelent meg később a sorozat első öt kötete (1951, 1953, 1955 — 56, 1959, 1966). Még ugyanebben az évben lett a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja. ~ ez időben már a m. zenei élet egyik legismertebb személyisége. 1942-ben, 60. születésnapján országszerte ünnepelték. Jelentőségének méltó elismerésére a felszabadulás után került sor. 1945-ben a Zeneművészeti Főisk. igazgatói tanácsának lett az elnöke. 1946—49-ben az MTA, 1951-től a megalakuló Zenetudományi Bizottságnak az elnöke. 1952-ben és 1957-ben, 70. és 75. születésnapja alkalmából nagyszabású jubileumi ünnepségekkel, emlékkönyvekkel és egyéb kiadványokkal tisztelték meg. Zeneszerzői tevékenysége életének ebben az utolsó korszakában főképpen a kórusművészet felé irányult, ugyanakkor nagy számban adott ki zenepedagógiai jellegű, az ének- és szolfézsoktatást szolgáló műveket. Gyakran megfordult külföldön (kü-