Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)
S - Simay Gergely - Simay Imre - Simay István - Simkó József - Simó Géza - Simon Antal - Simon Béla
Simay M. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története a XVIII. században (Bp. 1964). Simay Gergely (Szamosújvár, 1823. júl. 2. —Kolozsvár, 1909. jan. 28.), az örménység kutatója (armenológus). A marosvásárhelyi ítélőtáblán volt joggyakornok, majd ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban Szamosújvárt képviselte az ogy.-en. 1861-ben Szamosújvár polgármestere. Részt vett az 1847-i kolozsvári ogy.-en, majd 1865—68-ban, 1869 — 72-ben és 1875—78-ban a pesti ogy.-en képviselő. Az 1868. évi ogy.-eken az örmény kat. vallás egyenjogúságát harcolta ki. 1874-től a szamosújvári törvényszék elnöke. Számos örmény versfordítása jelent meg a Budapesti Szemlében és az Armenia c. folyóiratban. — Irod. Hovhannesián Eghia: Hazai örmények (Gödöllő, 1938). Simay Imre (Bp., 1874. dec. 16.—Érd, 1955. ápr. 19.): szobrász, festő, grafikus. Bécsben, majd Münchenben H. Zügelnél tanult. Síkokba tömörített, összefoglaló előadásmód jellemzi főleg majmokat ábrázoló állatszobrait. 1907-ben Mama és fia c. bronzkompozíciójára a Műcsarnok aranyérmét kapta. 1930 után csak festészettel foglalkozott. Az Iparművészeti Isk.-ban szobrászatot és alakrajzot tanított. Több műve az MNG-ben van (Ikrek, Oroszlánpár, Családi Öröm stb.). — Irod. Lyka Károly: S. I. (Művészet, 1910); P. E.: S. I. (Magy. Iparművészet, 1912.) Simay István (Szalacs, 1833. júl. 10.—?): tanár. A szabadságharcban mint közhonvéd vett részt. Utána egy ideig bujdosott, majd Nagyváradon elvégezte a tanítóképzőt. Gyulán tanított, 1872-től Aradon polgári isk. tanár, 1878-től 1889-ig igazgató, utána iskolafelügyelő. 1870-ben megalapította az Aradvidéki Tanítóegyletet. Cikkeiben — amelyek főleg a pedagógiai szaklapokban jelentek meg — didaktikai és felnőttoktatási kérdésekkel foglalkozott. — F.m. A felnőttek oktatásának reformja hazánkban... (Arad, 1875). Simkó József (Győr, 1860. máj. 1.— ?): festő, művészeti író. Festeni Székely Bertalannál tanult, Párizsban és Lyonban művészettörténettel foglalkozott. Több cikket, tanulmányt írt az európai művészet kérdéséről. — F. m. A képzőművészetek reformja (Bp., 1898); Ecce Homo (Munkácsy Mihály legújabb festménye, Bp., 1899); Simó Géza (Etéd, 1870. márc. 7.— Marosvásárhely, 1946. febr. 26.): tanár, szerkesztő, az erdélyi munkásmozgalom egyik vezéregyénisége. Szegényparaszti családból származott, előbb tanító, majd középisk. tanár, 1905 — 1906-ban Titelen, 1912-től Marosvásárhelyen. Erdély egyik legkiemelkedőbb képzettségű elméleti és gyakorlati marxistája. 1905 —1906-ban a Titel és vidéke c. lap szerk.-je, az 1918-as polgári forradalom idején a marosvásárhelyi Magyar Nemzeti Tanács titkára. 1921-ben egyik alapítója a Kommunisták Romániai Pártjának (KRP) és egyben annak marosvölgyi titkára. Részt vett az 1920-as romániai általános sztrájk szervezésében, ezért tanári állásából elbocsátották. A KRP betiltása után, mint annak illegalitásban működő tagja, a forradalmi irányzatú Egységes Szakszervezet marosvölgyi területi titkára lett a Szakszervezet betiltásáig (1930). Cikkeket írt az Előre, Marosvölgyi Munkás, Építőipari Munkás stb. c. munkásmozgalmi lapokba, amelyeknek szerk.je is volt. Simon Antal (Győr-Újfalu, 1772 —Vác, 1808. aug. 30.): gyógypedagógus. Piarista szerzetbe lépett, majd világi pap lett. Bécsben a süketnéma-oktatás módszerét tanulmányozta. Az 1802-ben megnyílt váci süketnémaintézet első ig.-ja. Az írás-olvasás tanítására új módszert dolgozott ki, amelyet utóbb az ország összes népisk.-jában is alkalmaztak. A süketnémák tanítására módszertant írt. — M. Igaz mester, aki tanítványait igen rövid idő alatt, minden unalom nélkül egyszerre írni és olvasni is megtanítja (Vác, 1807). — Irod. Hatos Gyula: S. A. 1772 — 1808 (Gyógypedagógia, 1959. 2 — 3. sz.). Simon Béla (Nagyszeben, 1892. márc. 20. —Bp., 1965. dec. 28.): fogorvos, az orvostudományok doktora (1955). Orvosi oklevelét a bp.-i tudományegy.-en 1915-ben nyerte el. 1919 — 1926 között a bp.-i Stomatológiai Klinika tanársegédje, 1926-ban magántanárrá képesítették, 1943-ban egy.-i rk. tanári címet kapott. 1932-től az Apponyi Albert-Poliklinika (jelenleg Szövetség utcai Kórház) fogászati osztályának főorvosa. Osztályát 1951-ben átszervezte Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ-i (SZTK) rendelővé és ezt az intézmény megszűnéséig, 1963-ig vezette. A fogorvos-továbbképzés egyik kezdeményezője, a fogorvosok egyesületi életének egyik irányítója. Termékeny szakíró volt. A fogorvosi érzéstelenítés, fájdalommentes kezelés volt a tárgyköre. 1937 —1940 között főszerk.-je a Stomatológiai Közlöny c. szakfolyóiratnak. — F. m. Fogorvosi röntgendiagnosztika (Bp., 1923); Foggyógyászat (Bp., 1930); A fogeltávolítás műtéttana (Bp., 1934); Stomatológiai diagnosztika (Bp., 1942); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (Kemény Imrével — Rehák Rudolffal és Varga Istvánnal, Bp., 1961). — Irod. Huszár György: A magyar fogászat története (Bp., 628