Régi-Új Magyar Építőművészet, 2019 (1-6. szám)
2019 / 5. szám
AZ „ÚJ SZÉPSÉG” ÉPÍTÉSZETE TALLINNI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ, 2019. 09.11 szöveg text: ZSOLDOS ANNA fotók photos: TAB2019 A szépség igenis számít - hirdeti már a címével is a 2019-es Tallinni Építészeti Biennálé. A szeptemberi nyitó hét programjaiban konferencia, szimpózium és egyéb szatellit-események foglalkoztak a szépség fogalmának és az építészet kapcsolatának kérdésével. A Tallinni Építészeti Biennálé egyik karakteres jellemzője, hogy fő pilléreit - a főkurátori programot, a köztéri installációt, az egyetemek közötti versenyt, valamint egy ötletpályázatot Tallinn két sarkalatos negyedére - és a kísérő programokat is nyilvános felhívások alapján az Észt Építészeti Központ kurátorai zsűrizik, és ők választják ki, illetve nyújtanak keretet a biennálé szervezőiként és lebonyolítóiként a nagyszabású eseménysorhoz. Az idei év főkurátora, Dr. Yael Reisner Londonban élő építész - tervezői praxisa mellett több nemzetközi hírű intézmény, köztük a UCL Bartlett School of Architecture és az AA School professzora hozta magával az építészeti szépség témájának vizsgálatát, ami kutatásainak tárgya és egyben a szeptember végén megjelenő könyvének témája is. A főkurátor személye nem csak a biennálé tematikáját - és vele a konferencia tárgyát - jelöli ki, hanem a saját koncepciója alapján megrendezett kiállítás jellegét is, ami hagyományosan az Észt Építészeti Múzeumban kap helyet. A biennálé alappillére tehát a kurátori kiállítást vezető koncepció, melyet az idei évben Reisner alakított ki munkatársával, Barnaby Gunning londoni építésszel, illetve Liina Loosaarral, az Észt Építészeti Központ kurátorával. A tárlat különböző építészek és tervezőirodák meghívásával az építészeti esztétikum és a lakhatás viszonyaira sorakoztat fel alternatívákat, ötleteket. Főleg pavilon méretarányú installációkat láthatunk, ami ideális a térképzésre és az építészeti ötletek szabad megfogalmazására, s egyben olyan absztrakciója az építészetnek, ami fizikailag is befogadható. Az Észt Építészeti Múzeum tereiben egy-egy koncepcióval vonult fel a japán Sou Fujimoto, Ausztráliából a SOMA és a March Studio, Észtországból a KTA-Ott Kadarik, Mihkel Tüür 11.17. és Kadri Kerge, az USA-ból Elena Manferdini, Nagy-Britanniából a Space Popular és Paula Strunden, a sort Reisner és Barnaby Guning közös installációja zárja. A bemutatott munkákat a technológiai szépség, a program által generált forma esztétikuma fogja össze, emellett pedig a kiállítás egyfajta új vizuális érzékelés befogadásra ösztönöz. Az installációkat egységes vizuális keretbe fogja a Tallinnra jellemző nyírfák valós és metaforikus megjelenítése. A fekete háttér előtt álló teret fehér nyírfatörzsek erdeje nyitja és Arne Maasik észt művész méretes pannója zárja, egy nyírfaerdő fekete-fehér fotójával. Köztük mint egy erdőben bóklászunk az építmények között. A koncepció egyik kulcsmotívuma az egyszerre több érzéket bevonó élmény, és ezt sikerrel hozza a tapintható, hallható, szagolható környezet. Paula Strun den, a Bartlett School of Architecture frissen diplomázott építésze VR technikára épülő Talking Trees of Tallinn című munkája, ami egybefogja a kiállítás hat installációját az „érzékek birodalmában”. A VR élményen keresztül a modellek az épületekhez kötődő virtuális világot tárják a néző elé, ahogy az installációk makettjeit megérintjük, a nyírfákkal körülvett kis térben sétálva egyik világból a másikba. RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET