Magyar Figyelő 1914/1
Följegyzések - A kis angyalkák
488 Följegyzése a dottságnak vennünk, mert Urmánczy nem arrogál magának a gróf Tiszáénál nagyobb tudást, vagy szélesebb látókört, hanem fölényét olyan lelki kvalifikációjára alapítja, amellyel felveheti a versenyt akárki fiával ebben az országban: a hazafiságára. Mert Urmánczy Nándor a legjobb hazafiak egyike. Hogyan értelmezendő az Urmánczy-féle hazafiság? Úgy, hogy nagyon szereti a hazáját. Ha alkalom adódnék, meg tudna érte halni, alkalom hiányában azonban meg kell elégednie azzal, hogy olykor egy beszédet mond, vagy egy újságcikket ír a haza javára. A beszédek jelentéktelenek, a cikkek gyöngék, de ez nem változtat azon, hogy tiszteletreméltó forrásból fakadnak. Megállapíthatjuk azonban, hogy a hazafiságnak ez a fajtája a cselekvésre nem alkalmas és akkor sem vihetné előbbre az ország szekerét egy milliméterrel sem, ha a beszédek és vezércikkek özönével árasztaná is el a magyar Alföldet. Ez a platonikus honszerelem, it aliquid fieri videatur, bírói tisztet vállalt a cselekvés emberei fölött, szigorúan hozzászól mindenhez, ami az ő saját külön szakmájára, a hazára vonatkozik, szóval: vigyáz a hazára. A politika deszkáin szereplő népség és katonaság hazafias érzése olyan erő, amely kellő szervezés és vezetés mellett történelmet tud csinálni. Magára hagyottan azonban kész veszedelem, mivel szóval ahol cselekednie kellene, henceg ahol harcolnia kellene, tüntet ahol politikát kellene csinálnia. A mi nemzetiségi politikánkról elmondhatjuk, hogy egészében véve a szavalás, a hencegés és a tüntetés politikája volt. Platonikus politizálás volt a szó legszemforgatóbb és legélhetetlenebb értelmében. Elméletben vaskézzel forgatta az állami rend ostorát, a gyakorlatban pedig odadobta a gyeplőt a nemzetiségi paripák nyakába. Ennek az lett az eredménye, hogy állami eszközökkel ugyan soha sem magyarosítottak el egy öklömnyi tólot vagy románt sem, másrészről azonban annyit emlegették a magyarosítást, hogy a nemzetiségeket bizalmatlanokká tették, a külföldnek pedig dokumentumokat adtak a kezébe, hogy komolyan vegye a magyar elnyomásról szóló dajkameséket. A fogát csattogtató, tüzet fúvó magyar elnyomás a világtörténelem legártalmatlanabb, legélhetetlenebb és legszomorúbb szörnyetege volt. A nemzetiségi iskolák falára szögezett angyalos címer is a tüntetés politikájának egyik virága. Nem sokat törődtünk azzal, hogy mi történik benn az iskolában, a fontos csak az volt, hogy kívül ott legyenek a kis angyalok. A mérget ártalmatlanná akartuk tenni azzal, hogy «Cukor» feliratú címkét ragasztottunk az üvegre. Az angyalok igazán szimbólummá lettek, de nem az egységes nemzeti állam, hanem a magyar önámítás szimbólumává. És most megint előáll ez a derék Urmánczy és dörgő szóval és hazafias fájdalomtól dúlt arccal számon kéri a kormánytól a