Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-03-28 / 13. szám
1991. március 28. Magyar Fórum A Nemzeti Színház jelene és jövője Eltűnődve a magyar színházművészet közelmúltján, tulajdonképpen nincs csodálkozni való azon, hogy az elképesztő visszáságoknak, felgyülemlő abszurditásoknak a Nemzeti Színház is áldozatául esett. Miként nincs csodálkozni való azon sem, hogy a Nemzeti Színház ma is problémák között vergődik. Semmilyen határozott szellemi irányulás nem mutatkozik, hanem a múltból fakadóan csak stagnálás, alárendelődve a mai súlyos gazdasági állapotoknak. A mai magyar színházak alapvető problémája nem is annyira financiális, mint inkább a jövőbe mutató szellemi tartalom hiánya. A Nemzeti Színház műsora sem vált ki olyan társadalmi érdeklődést, amely éppen ettől a színháztól elvárható volna. Műsordarabjaiból hiányzik a közérdeklődést kiváltó tartalom, az a mához szóló szellemi kisugárzás, amely a közönséget a színház vonzkörébe vonhatná. Ahogy minden színházban, úgy a Nemzeti Színházban különösképpen olyan drámai művekre és előadásokra volna szükség, amelyek napjaink problémáiról gondolkodnának. Magyarországon manapság idegenül hangzik, ha valaki a magyar kultúra szellemében és érdekében kíván szólni. Nem tudom, netán szégyellni való lenne, hogy például Bartók és Kodály magyar originalitása nemzetközivé válhatott? Igaz, nem minden nemzeti érték válhat nemzetközivé, de az is igaz, hogy minden nemzetközi érték nemzeti originalitásból származik. Olyan társadalmi szemléletváltásra volna szükség, amely a közelmúlt értelmetlen beidegződéseit mihamarabb elvetné, s kultúránk magyar jellege kerülhetne előtérbe. Ezzel szemben színművészetünk berkeiben egyes színházvezetők és jónéhány színházi kritikus is - olyan identitászavarral küszködik, amely napjaink kulturális fejlődését, a magyar szellemiség újraéledését igencsak hátráltatja. Ezek a nézetek nem valami újdonság jegyében születnek, hanem a múltbeli hazug internacionalizmus és a mai kozmopolitizmus között ingadoznak, bizonytalankodnak.Eközben provinciális szűklátókörűséggel természetesnek tartják, hogy a húszas-harmincas évek egyre több olyan drámairodalmi alkotása kerüljön színpadra, amely a többnyire elavult polgári szemléletet honosítja újra. Az eljövendő magyar polgár azonban másfajta gondolati tartalommal, egy másfajta társadalom kialakítását kívánja megalapozni, ami napjainkban immár nem egyeztethető a Horthy-világ fennhéjázó úri társadalmával, magyarságot pufogtató, provinciális világlátásával. A magyar kormány nem óhajt a társadalom önszerveződésébe hatolni szóval beleavatkozni. Ilyen értelemben, a színművészeti tevékenységet sem kívánja irányítani. Ez tulajdonképpen helyes is, de úgy gondolom, egy népválasztotta kormánynak nem lehet mindegy, hogy az államilag szubvencionált Nemzeti Színház a társadalom mai szellemének kialakításában milyen feladatot tölt be. Úgy tűnik, a Nemzeti Színház egyre inkább működésképtelenné válik, és még az is előfordulhat, hogy a kaput be kell zárni. Ez a helyzet nem tartható fenn sokáig. A Nemzeti Színházat végre megfelelő kezekbe kell adni. Mielőbb olyan intendánst, vagy kormánybiztost kell a színház élére állítani, aki - a kornak megfelelő szellemiséggel - képes a művészgárdát irányítani. Hiszen ez a színház nem más, mint a nemzeté, tehát a nemzeti szellem egészét kell, hogy szolgálja. Erre hivatott. Jó lenne, ha napjaink súlyos társadalmi gondjai között legalább a Nemzeti Színház előadásai olyan tetté válhatnának, ami a színművészeknek is mindenkori vágya, hogy a színház katarzist teremtő ereje akár szellemi forradalmat is elindíthasson a közgondolkodásban. Csorna Sándor 5 ÉPÜLJÖN FÖL 1995-RE A TEMPLOM: AZ ÖSSZMAGYARSÁG NEMZETI SZÍNHÁZA A Magyar Szellemi Védegylet körkérdésére érkezett válaszokból Több, mint negyedszázaddal ezelőtt, 1964-ben megbocsáthatatlan, nehezen jóvátehető dolog történt: nemzeti kultúránk, szellemiségünk egyik legfontosabb őrhelyét, a Nemzeti Színházat lerombolták. Az 1989. márciusában alakult Magyar Szellemi Védegylet tevékenységét azzal kezdte, hogy mozgalmat indított a nemzeti színházért, nyílt levélben fordult az illetékesekhez .A Nemzeti Színház lerombolásáról és felépítéséről" (Hitel, 1989.14. sz. 45), dokumemtum-összeállítást tett közzé arról, hogy „Milyen legyen és milyen ne legyen az új Nemzeti Színház?” (Magyarok, 1989. 7. sz., 5-31), figyelmeztette Németh Miklós miniszterelnököt, hogy a kiírt építészeti tervpályázat teljességgel elhibázott, s annak végeredményét nem fogadhatja el a magyar társadalom. (A nemzet színháza zárt ajtók mögött. Szabad Szó, 1990. január 22.), s nemrég jelent meg „A Magyar Szellemi Védegylet álláspontját támogató szervezetek és a Szellemi Erkölcsi Parlament állásfoglalása és javaslatai az új Országgyűlésnek és kormányának az építendő új Nemzeti Színház kérdésében” (Hunnia, 1990.11. sz., 39-41), amelyhez immár 43 hazai és külföldi magyar társadalmi szervezet csatlakozott. Az egyesület nemrég körkérdést intézett a világ magyarságához, a hazai és a határainkon kívül élő magyar értelmiség jeles képviselőihez, véleményüket kérve arról, hogy szükség van-e új Nemzeti Színházra? S amennyiben igen, akkor hol épüljön meg, illetve működésében, szellemiségében, építészeti megformáltságában stb. milyen legyen. Az ügy iránt meglepően élénk, őszinte érdeklődés támadt nemcsak hazánkban, hanem világszerte. Eddig közel kötődnek, akik eddig is bizonyítottak, s akik képesek Bartókhoz hasonlóan napjainkban egy nagyszerű magyar és európai szintézist létrehozni, száz hozzászólás és válasz érkezett az ország legkülönbözőbb részeiből, de Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, az Őrvidékről, mi több, Londonból, Párizsból, Münchenből, Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából és az Egyesült Államok számos városából is. Mindebből ezúttal némi ízelítőt adhatunk csupán (a teljes anyag a Nemzeti Ökológiánk Kiskönyvtára c. sorozatunk egyik kötetében fog megjelenni a Püski Kiadónál). A levélírók többsége határozottan a dunaparti helyszín (a jelenlegi közraktárak területe) mellett érvel. Érdemes lenne komolyan fontolóra venni ezt az eshetőséget is. A főváros új vezetése és Budapest főpolgármestere most nagy szolgálatot tehetne a nemzetnek, ha végső döntésig egyszerűen zárolná a leginkább szóba jöhető helyszíneket, amilyen például a levélírók szerint a már említett Duna-part mellett az Erzsébet tér, a Blaha Lujza tér, a Városliget, a Vérmező stb. Ha ugyanis ez nem, vagy csak késlekedve történik meg, akkor az elszabadult privatizációk és üzletelések lázas forgatagában könnyen bekövetkezhet, hogy az összmagyarság Nemzeti Színháza végképp kiszorul a történelmi városmagból, s igaza lesz az egyik hozzászólónak, aki szerint „a tényleges Budapesten már most sincs számára hely”. Arra kérjük a lap olvasóit s kiváltképpen az egykori közadakozókat, szenteljenek figyelmet e teljesen időszerűtlennek látszó ügynek, szóljanak hozzá, s ha van fontos, közérdekűnek érzett mondanivalójuk, írják meg és küldjék el az egyesület címére (Magyar Szellemi Védegylet, 1360 Budapest, Pf. 6.). A Nemzeti Színház sorsa, alakulása minden szakaszában az egész nemzet számára nyomon követhető legyen. (Ertsey Attila építészmérnök) Tisztelt Uraim! Nagy tisztelettel figyelem elszánt törekvésüket a Nemzeti Színház ügyében. Bárminek, ami a Nemzet számára hasznot hajt, csak így, egyéni kezdeményezésekből szabad megszületnie, akkor lehet valóságos. Ahhoz, hogy megválaszolhassuk a Nemzeti Színház kérdését, világosan előttünk kell állnia a Nemzeti Színház eszméjének. Valaha a Nemzeti Színház kultúránk, a magyar nyelv temploma volt, fennmaradásunk jelképe. Akkor a színházak, a vándorszínészek ezt az eszményt szolgálták, ilyen értelemben lehetett színházi életről beszélni. Akkor a nemzet önmagát akarta megformálni. Most egy nemzettudatától megfosztott nép áll tanácstalanul, idegen ideálok vonzásában e feladat előtt. A Dui (Dr. Dobossy László ny. egyetemi tanár leveléből) A prágai Nemzeti Színház homlokzatán büszke felirat hirdeti, hogy e pompás épület, a főváros kiemelkedő pontján, a legjelesebb művészek közreműködésével, „a nemzet önmagának” emelte, közadakozásból. Oly korban - a múlt század nyolcvanas éveinek legelején - történt ez, amidőn különlegesen nagy szükség volt arra, hogy a népből nemzetté szerveződött közösség méltó módon tisztelhesse az együvé tartozást erősítő szellemi, nyelvi, erkölcsi értékeit. E véletlenszerűen kiragadott példa is tanúsítja, hogy főként a mi térségünk népeinek életében a nemzeti színházak ügye mindig és mindenütt több volt, más is volt, mint egy színházé. S az épület helyének a kiválasztása és építőművészeti megalkotása is több volt, más is volt, mint egy színházépületé, tudatformáló összenemzeti ügy volt és ma A Nemzeti Színház eszméje ma csupán emlék, egyesek számára az se. Ennek tudatában tehetjük föl a kérdést: érdemes-e építeni? Hogyan és kinek? Én azt mondom, igen, érdemes. Ehhez azonban néhány feltételt meg kell változtatni. A tervpályázatot ki kell venni az állam kezéből. Akkor nem történhet meg, hogy a zsűribe pozíciók alapján delegálják a tagokat, s az sem, hogy az építész zsürorok közt kettő is akad, aki annak a tervezővállalat-monstrumnak az embere, érdekelt a megbízás megszerzésében. Úgy tűnik, nem tanultunk Bős- Nagymarosból, a döntést „független” szakértői lobbyra bíztuk. Új pályázatot kell kiírni, de intézményeken kívül, az államtól függetlenül. Ez nem az állam dolga, hanem csakis a szellemi élet képviselőié inál... radt. Térségünk azonos sorsú népei számára a Nemzeti Színház szakrális intézmény, kulturális kegyhely, a szellem sugárzásának központja. S tudjuk: sehol nem közömbös a hely, ahol a nemzet színháza áll és igét hirdet. Legyen újólagos példa az említett prágai, a Moldva partján, oldalvást szemben a Várral, a Tudományos Akadémia központjának közelében. A felvonások közti szünetben a néző kisétál a színház elé, s mit lát? A nevezetes Moldva-hidakat s távolban a Vár múltidéző körvonalait... (Mintha az új Nemzeti Színházunk a mai Fórum és Hyatt szállók helyén épülhetne föl, a Tudományos Akadémiával szemben. Ez azonban - tudjuk - eleve lehetetlen, hiszen nálunk, sajnos, mindig fontosabb a pénzes külföldiek kényelmének szolgálata, mint a szegény magyarok szellemi javának gyarapítása.Ugyarnak hogy Budapesten lényegében nincs Nemzeti Színház. Kolozsváron naponta láttam a Monarchia idején emelt rangos épületet, amelyben most a román Nemzeti Színház játszik. Függetlenül a hajdani szándéktól, a történelmi végeredmény az, hogy a magyar állam otthont teremtett Kolozsváron a román nemzeti színjátszásnak, Pozsonyban a szlováknak, csak saját nemzeti színházának nem tudott adni soha. Ha tőlem függne, új Nemzeti Színházunkat a dunaparti közraktárak helyén építeném fel. Azok a hodályok rég lebontást kívánnak, mellettük - jellemző módon - már csak a mostanság megnyílt bolhapiac érzi jól magát. A budai oldalon a műegyetem épületei uralják a modern urbánus tájat, méltó társuk lehetne a bal parton a méreteiben monumentális színház. Együttesen a tudomány és a művészet várai ölelnék át a Dunát. Magától értetődőnek találom, hogy a magyar nemzet színházának külsőleg is képviselnie kell a magyar építőművészet hagyományait, értékeit. Századunk első évtizedeiben Kós Károly olyan épületeket tervezett Budapesten, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, amelyek a korszerűséget és a népi ízlést olyannyira ötvözték, hogy ezt tartjuk jellegzetes magyar stílusnak. Vajon a mai magyar építőművészek között nincsenek Kós Károlyok?rópai modernség szerves egységét kell fölmutatnia. Ezért maradéktalanul támogatjuk az MSZP kezdeményezését, s noha az egyes konkrét (tervezési, kivitelezési stb.) részkérdésekhez nem tudunk érdemben hozzászólni, készséggel csatlakozunk az igen jelentős kezdeményezést felkaroló szervezetekhez. dr. Varga Mihály Az egészet újra kell kezdeni - tisztán és becsülettel... Új pályázat kell, új szellemi társulással. Hajlék kell végre az összmagyar nemzeti színjátszásnak... (Beke György író) Kolozsváron mindig meglassítom lépteimet, ha a Farkas utcában járok, ahol az első magyar körszínház állott. Kotsi Patkó Jánosék számára nem volt kétséges, hogy a nemzeti megmaradás záloga az anyanyelv, az anyanyelv művelésének legfőbb temploma pedig a színház. Kétszáz évvel ezelőtt Kolozsvár létrehozta az első magyar állandó sznházat. Nemzeti teátrum volt, ha nem is nevezték így, hiszen erjesztőjévé lett az egész magyar színházi kultúránk. Erdélyi magyarként őszintén lelkesedtem az új magyar Nemzeti Színház felépítésének tervéért. Kapjon végre állandó és méltó hajlékot a nemzet első színháza. Erdélyben is fájt - bizonyára, másutt is minden ma A bartóki szellemiség jegyében... (Dr. Bosnyák István, egy tanár, ben a magyar hagyomány és eva JMMT elnöke, Újvidék. A Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság leveléből) Társaságunk teljes mértékben támogatja a Szellemi-Erkölcsi Parlamenttel kidolgozott koncepciót, miszerint a Színháznak külső- és belsőépítészeti megoldásaiban is magyar megformáltásúnak kell lennie, illetve a bartóki szellemiség jegye(Szervátiusz Tibor szobrászművész) Mindenben egyetértek a Szellemi-Erkölcsi Parlament állásfoglalásával, javaslatával, azt minden erőmmel támogatom. Fel kell építenünk az új Nemzeti Színházat, a nemzet színházát, a Nemzet Templomát. Néhány gondolat kiemelését fontosnak tartom. - Remény van arra, hogy a magyar nép történetében új korszak kezdődik, s Magyarország végre a magyar nép igazi hazája lehet. -Teljes mértékben szakítani kell a Nemzeti Színház újjáépítése körül eddig történtekkel, a gyalázattal, kiárusítással, kufárkodással. - Az egészet újra kell kezdeni tisztán, sártól, mocsoktól mentesen, becsülettel, az egész nemzet iránt érzett felelősséggel. - Megköszönve mindenkinek fáradozását, semmisnek kell tekinteni minden eddigi, az ügyet bemocskoló döntést, helykijelölést, pályázatot, eredményhirdetést stb. - Fel kell oszlatni minden bizottságot, le kell mondatni az eddig kinevezett kormánybiztost. - Új kuratóriumot kell választani arra alkalmas, népben, nemzetben, demokráciában gondolkodni tudó s ennek felelősséggel tartozó szakemberek, állampolgárok közül. - Induljunk el tisztán és becsülettel. Új pályázatot kell kiírni hazai magyar építészek bevonásával. - Hazai, eddig jórészt mellőzött tehetséges építészeink vannak. A Nemzet Templomát azok építsék fel, akik eddig is vállalták, s ezután is vállalni akarják hagyományainkat, ősi kultúránkat, akik ehhez ésszel, szívvel, tehetséggel így nézett ki a régi Nemzeti Színház, a nemzet reprezentatív színháza a mostani Blaha Lujza téren, amíg 1964-ben föl nem robbantották. Úgy látszik azonban, hogy útjában állt Aczél Györgynek, aki ezért a gyalázatos tettéért máig sem kért bocsánatot a magyar néptől.