Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-22 / 43. szám
2 y István HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS öááyerlújtvépei A DUNA MOST igencsak sekély. A problémák, amelyeket hömpölyget, a legnagyobb áradásoknál is nagyobbak. Sújtotta már árvíz a Szigetközt, Budapestet, az alsóbb részeket, a Duna menti ember megtanult védekezni a pusztító árvíz ellen, mert meg kellett tanulnia. Az emberi aljasság, gonoszság, önkény és felelőtlenség árvizei ellen védtelenek a dunai népek, pedig megtanulhatták volna az ezek elleni védekezést is. Amikor a dunai vízlépcső fogalma forgalomba került a hatvanas években, akkor még a davidovi természet-átalakítási tervek is éltek. Időről időre képes riportok jelentek meg a magyar sajtóban gigászi földmunkákról, amelyekkel a világ legnagyobb folyóit kívánták ellenkező irányba terelni. Az Angara a Dunánál sokkal nagyobb folyam, az Ob, a Jenyiszej szintén. Ezek voltak kiszemelve arra, hogy megmutassák a világnak, mire képes a szovjet ember a természettel szemben, és ezen túl természetesen a világgal szemben. Nekünk is kellett egy aránylagos hozzájárulást felmutatnunk. 1977-ben aztán megkötötték a csehszlovák-magyar szerződést a vízierőmű megépítésére. Akkor még nem voltak olyan közállapotok Magyarországon, hogy számottevő tiltakozás fejlődhetett volna ki. Még inkább azt gondolták sokan, hogy lám, milyen ravasz a kormány, így védekezik a szovjet olaj-kiszolgáltatottság ellen, vízierőművel váltja ki a szovjet energiát. Sokáig senki nem tudott semmit a megépítés következtében előálló ökológiai katasztrófáról. A szigetközi élővilágot és a visegrádi-nagymarosi táj szépségét sajnálta mindenki, a Dunakanyart. Természetesen egy becsületesen gondolkodó kormánynak ez is elég figyelmeztetés lett volna. A MAGYAR TÁRSADALOM csak a nyolcvanas évek elejére ért el oda, hogy, figyelembe véve a világ környezetvédő mozgalmainak figyelmeztetéseit, rákérdezzen az épülő mű hallatlan veszélyeire és alapvető haszontalanságára. Közben más képtelen programok is megindultak - majd dugába dőltek. Eocénprogram, bauxitprogram, magyar urán. Mindegyikben benne volt a szovjet érdek vagy a szovjet érdekkel való imitált viaskodás. Közben gyűlt az államadósság. Amire meg áldozni kellett volna, arra nem áldoztak. És most itt van egy megoldhatatlan helyzet. A szlovák fél makacs, de ugyanilyen volt előtte a csehszlovák fél is. Havel elnök ellenzéki korában felemelte szavát a vízlépcső megépítése ellen, aztán elnökké történt kinevezése után megváltoztatta a véleményét. Vajon miért? Megváltozott a jelleme? Aligha. Megismerkedett azokkal a tényekkel, amelyeket azelőtt nem ismert. Rájött, hogy immár nem tud mit kezdeni a problémával, hiszen annyi van már beleépítve, annyi van már végzetesen elrontva, hogy az abbahagyás és a felszámolás alig segít valamit. Aztán, nyilván, nemzetközi összefüggésekre is rálátott elnökként. Haragítsa magára a szlovákokat végképp? És kiket tud megnyerni komoly szövetségesnek ebben az ügyben? Ebbe az ügybe érdemlegesen nem fognak beleszólni a nyugati kormányok- Nem azért, mert egyeseknek közülük érdekük fűződik egy egész Európát átszelő hajóút megépítéséhez, amelynek ez a Duna-szakasz is része, hanem azért, mert az ügy természete olyan, hogy nem lehet, nem érdemes beleszólni. Az előző kommunista kormányok létrehoztak egy monstrumot, ami: VAN. Mit lehet ezzel kezdeni? Kormányok, rendszerek álltak össze, kötöttek szerződést igen aljas módon vagy részben jóhiszeműen, az most már mindegy, de már létrejött a Butaság Erőműve - függetlenül attól, hogy még nincs készen, hál' istennek! -, amely elriaszt mindenkit az érintéstől. Mi magunk is most döbbenünk rá, hogy miben éltünk évtizedekig. MOST A SZLOVÁKOKKAL folyó tárgyalásoktól és akcióktól, ellenakcióktól függetlenül elő kell venni mindenkit, aki ezért a helyzetért felelős. Akik ilyen helyzetbe hozták az országot. Itt nincs mese, itt nincs elévülés, azoknak, akik már azután is erőszakolták az építést, hogy a környezetvédő mozgalmak feltárták a veszélyeket és az egész alapvető értelmetlenséget, felelniök kell. Ha mással nem, teljes vagyonukkal, amit a Dunából „gazdálkodtak" ki. Ez egyúttal a magyar történelem egyik legnagyobb panamája is. Igaz, itt minden nagyobb építkezés járulékosan a górék villaépítésével kötődött össze, de azokból nem lett ekkora disznóság. És, mondhatnak akármit, ez nem a figyelem elterelése és nem bűnbakkeresés, hanem elemi igazságtétel. Ezzel párhuzamosan számba kell venni, hogy mit lehet tenni. Ne dédelgessünk álmokat. A Hágai Nemzetközi Bíróság lehet, hogy mellettünk dönt, de az egy évtizedes folyamat is lehet. Mindenekelőtt meg kell kérdezni még egyszer a szlovákiai magyarokat és felelős vezetőiket, hogy mit vállalnak, mit vállalhatnak ebben az eldurvuló világban. Azon túl egy centivel sem szabad menni. Másodszor: világossá kell tenni, mégpedig a mostaninál sokkal határozottabban, hogy ez bizony határkérdés. Ha a Dunát elterelik, akkor ott a határ, ahol a hajók járnak. Vagyis az elkerített területet Magyarországhoz kell csatolni. Nem azért, mert az most az építkezés következtében olyan értékes terület, hanem azért, mert azt mondja a Békeszerződés. Erre nézve természetesen tárgyalásokat kell kezdeményezni. Ezt nem elég hangoztatni imitt-amott, ezt a legvalóságosabb formában el kell kezdeni. A Kurilli-szigetek hovatartozásáról is folynak tárgyalások, még ha nem is elsöprő eredménnyel, de folynak. Tárgyalnak a Golan fennsík jövőjéről is. Bennünket viszont a szlovák fél eljárása, határ-megváltoztató lépése kényszerít erre. HA ENNEK HATÁSÁRA feladják a C-variánst, akkor el kell kezdeni egy józan megoldásról a tárgyalásokat. Számunkra talán a legnagyobb vereség a C-variáns, a Duna ilyetén elterelése. Minden ennél jobb megoldás szerény eredmény. A lényeg, hogy ne adjuk fel a reményt, hogy vereség nélkül kikerülhetünk ebből a rettenetes helyzetből, amit a kommunista felelőtlenség és nemzetgyilkosság hagyott ránk. Magyar Fórum 1992. október 22. Megrovás a képviselőnek Dr. Polgárdy Géza jogász, közgazdász, szociológus 1988 óta tagja az MDF-nek. Kezdeményezte az MDF Etikai és Fegyelmi Bizottságánál, hogy vonja felelősségre Debreczeni József MDF-es képviselőt, amiért az a Népszabadságban rendkívül durván megtámadta Csurka Istvánt a Magyar Fórumban megjelent tanulmánya miatt. Mint ismeretes, az MDF illetékes bizottsága megrovásban részesítette Debreczeni Józsefet. D. J. egyébként a Népszabadságban a tanulmányt úgy minősítette, hogy annak antidemokratikus, antikommunista és antiszemita elemei megfelelnek egy „komplett náci ideológiai alapvetésnek". Megkérdeztük Polgárdy doktort, mit nehezményezett Debreczeni megnyilatkozásaiban. - Két dolgot kifogásoltam. Az egyik, hogy a képviselő az ellenzék lapjában bírálta-támadta Csurka Istvánt, ami külön etikátlan. Az pedig még inkább, hogy gondolatrendszerét a nácikéval azonosította. Ez annyit jelent, hogy nemcsak Csurkát nácizta le, hanem engem is, mindazokkal együtt, akik nagyra tartják Csurka Istvánt. - Az MDF alelnökét eddig is érték durva támadások. - Azt már megszoktam, hogy az SZDSZ, a Fidesz politikusai lemucsasznak bennünket, hogy ők a nácizgatást sem restellik. De azt mégis kikérjük magunknak, hogy saját sorainkból is ilyesmit halljunk! (k-r) Tőkés László „Gyümölcsözhessen a mi hitünk" A Nemzetközi Transsylvania Alapítvány nagygyűlésén Paskai László bíboros prímás és Tempfsi József megyéspüspök mellett Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. A nagy jelentőségű és helyenként szívbemarkoló felszólalást, amelyet Tőkés László szabadon beszélve adott elő, szerkesztve és némileg rövidítve adjuk közre. Szeretett Testvéreim! Előadást nem tartok, de szólok hozzátok. A prédikátor szerint mindennek rendelt ideje van. Ideje van a dolgoknak, ideje van a hallgatásnak, ideje van a szólásnak. Testvéreim! Velünk ez is, az is megeshet. Legtöbbször kényszerű hallgatásra vagy önként vállalt némaságra hajlított a sors, a vélt vagy valós bölcsességgel értelmezett helyzet hatalma, máskor viszont káromkodásra kél kedvünk, vagy a szólás feloldhatatlan kényszere kerített hatalmába, tudván, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma. A televízió dolgában két héttel ezelőtt passzív ellenállásra, elhallgatásra indított a helyzet. Úgy gondoltam, hogy hallgatásommal elejét vehetem a további rosszabbodásnak. Azonban utóbb hiábavalónak bizonyult mind a nyár folyamán a Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány rendezésében tartott médiakerekasztal, ahol a megbékélés és az egyetértés útját kerestük, mind a televízió nyilvánosságának szimbolikus jellegű megtagadása, és általában minden józan szó, tiltakozás, és gyors ütemben tovább mérgesedett a helyzet. Amiért előbb önkéntes némaságot vállaltam, ugyanaz késztet most ennek az ellenkezőjére. A megszólalásra, Pálfy G. István főszerkesztői állásából való elbocsátása ellen hallgatással, Chrudinák Alajosnak a Panoráma éléről történt eltávolítása ellen pedig szavam felemelésével. Mindkét magatartás jelképes. A legutóbbi fejlemények, a médiaháború kiéleződése nyomán sokakkal együtt úgy érzem, prédikátori szavaimmal élve, hogy itt az ideje a szólásnak. Újból itt az ideje. Egy erdélyi megszenvedett tapasztalatával hadd mondom el, álmodni sem mertük volna, hogy az, amit Honecker, Ceausescu, Iliescu nem értek el, megtette helyettük a magyar televízió elnöke. Iliescu elnök leintette a Panorámát, és közbenjárása nyomán a televízió elnöke nem volt rest kivizsgálást elrendelni Chrudinák főszerkesztő úr ellen: nem rontotta-e a posztkommunista romániai elnök választási esélyeit a demokrata Constantinescuval szemben. S ahelyett, hogy együtt ünnepelnénk, hogy végre műholdas adás lesz, összevesznek ekörül is, sűrű polémia és mindenféle háttérmozgások zajlanak. Márpedig ha valamiben, atyámfiai, akkor egyben egyetérthetne Magyarország népe: valahogy rossz órában és rossz csillagzat alatt indult a Transsylvánia Napoknak a szervezése. Nem szárnyalt úgy az ima és a lélek ma este, mint ahogy kellett volna. S ezt a lelkiállapotunkat tetézi ez a lehangoló terem, amit nagygyűlésnek nevezünk, hiszen felvetődik a kérdés bennünk, hogy ha egy ilyen ügy nem képes összegyűjteni háromszáz-háromszázötven embert, akkor miben reménykedjünk. Boldogan beszélgetek vagy intézek beszédet egy tucat emberhez. Ahol ketten-hárman egybegyűlnek, ott jelen vagyok én, mondja az Úr. Nem a nagy tömegek hiányoznak, hanem a jelenlévők számának jelentése. Ennyire jutottunk volna? Ötvenkét református gyülekezet van Budapesten, ha mindenki képviseleti alapon delegál három embert, akkor vagyunk ennyien. S hol van még a Teológiai Intézet, a különböző szervezetek, az Erdélyi Körök, s ehhez hasonlók. Úgy igaz, nem működik az út lélektől lélekig egy ilyen metropolisban, mint Budapest, így igaz, egy hatszáz lelkes faluban Erdély közepén többen összegyűlnek, mint a nagy Budapesten. Ez így igaz. Rendkívül demoralizáló, amit itt tapasztalunk mi, erdélyiek. Hosszú idő távlatában összegezve magyarországi tapasztalataimat, nem úgy viselkedik az anyaország, ahogyan elvárhatnánk tőle, joggal. Ez semmiben nem kisebbíti az egyes emberek személyiségek, hívek, polgárok érdemeit, de engedjék meg, hogy merészeljek egy megállapítást tenni, így erdélyi állásaink gyengülését várhatjuk. Nagyon megugrott az apadás mutatószáma, a születések és a halálozások arányszáma rendkívül leromlott az utóbbi időben, szinte kiszippantotta a jelenlegi helyzet városaink értelmiségét és ifjúságát. Sokszor fehérek között keresek egy európait Nagyváradon, szabadon értelmezve a verssort, s maholnap tényleg nincs, ki meghallgassa az anyanyelven szóló beteget, nincs, ki orra alá dugja a dadogó nebulónak a magyar ábécés könyvet. Kényükre-kedvükre bánna el velünk a pontos haditerv szerint ellenünk összeesküvő államhatalom. Ne áltassuk magunkat se illúziókkal, se szózattal. Magunkhoz kell térnünk. Én nem akarom dramatizálni a helyzetet, de belőlem éppen a helyzet beszél, és mit mondhatnék mást, mint amit tapasztalok. Bensőséges hitbeni érzéssel köszöntelek benneteket, és emlékeztetlek az igazi, hagyományos transsylvániai szellemre, mely valahol mélyen még hetven év tudatrombolása és lélekpusztítása után is megnyilvánul. Például a választásokban. Tudniilik az erdélyi románok választási preferenciái közelebb állottak az erdélyi magyarok választási akciójához, mint a hegyeken túli romániai választási tájékozódásokhoz. Nos, tudat alatt még mindig él ugyanaz a szellemiség. Ugyanaz a hozzáállás, mentalitás, valahol érintkezik az erdélyi román, a maradék szász s a magyar. Jól tudták a betelepítések értelmi szerzői és véghezvivői, hogy miért kell nagy tömegekkel elárasztani városainkat. Azért, hogy megtörjék ezt a szellemiséget, mely mélyen fekvő garanciája a békességnek. Hetven év nem volt elég, márpedig amit csak el tudunk képzelni, mindent megpróbáltak. Hetven év nem volt elég, hogy szétrombolják ezt a közösséget. A belvárosban, a belvárosi körzetekben nyert az RMDSZ és a Demokrata Konvenció, ahogy kifelé haladunk a régi román negyedben, nyert a Demokrata Konvenció, mert többségben voltak a románok és az ellenzék. S a legújabb negyedekben pedig egyértelműen nyert Kolozsvár hírhedt polgármestere, mert az import réteg, akiknek az volt a hivatásuk, hogy megtörjék a transsylván szellemet, oda szavaztak. A kép egyszerűsített, nyilvánvaló. Én bízom a románságnak abban a részében, amellyel elértük Constantinescu elnökjelölt esetében a 40 %-ot. Bízom abban, hogy a románokkal együtt még sokra mehetünk, erre indítanak eszméink, legnemesebb hagyományaink, keresztyén hitünk, embertestvériségünk, természetesen emellett felemelve szavunkat minden méltóságunkban sértő magatartás ellen. Igen, a mesterséges asszimiláció ellen, a tovább folytatódó kiszorítósdi ellen, a magyarság periferizálódása ellen, amely alattomban továbbfolytatódik, a kiűzetés szervezeti politikája ellen. Ugyanakkor tudnunk kell, nem biztos, hogy minden jó ügy, amibe belefogunk, sikerrel végződik. De akkor is, más lehetőség nincs! Mutatja a térségünk, a zűrzavaros térképek is, hogy más esélyünk nincs. Ezért én ma a transsylván értékeket és hagyományokat kiemelve hirdetem az Erdélyben élő minden vallású és nemzetiségű emberek békéjét, kölcsönös tiszteletét, megbékélését. Ebben a szellemben harcol a Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány, megtépázva, gyakran botladozva, elbizonytalanodva, némelykor a lemondás határán, de mégis harcol egy más Erdélyért. Engedjétek meg, hogy ne udvariaskodjunk. Végül engedjétek meg, hogy hívjam haza azokat, akik kitelepedtek. Nem azt mondom, hogy most egy elkeseredett fatális lépéssel üljetek vonlatra és gyertek vissza, de igen is, távlatosan gondolkozva, ez egy reális választás. Vissza kell jönni! Példát veszek a zsidó néptől, amely háborús viszonyok között vándorol vissza a Szentföldre. Pedig nekik igazán minden okuk meglenne, hogy ne menjenek vissza. Megteremtették az anyagi feltételeit annak, hihetetlen összefogással, céltudatossággal, hogy a háborús viszonyok kellős közepén megvethessék a lábukat, és élenjáró civilizációt építsenek ki. Én most ezt az egy momentumot emelem ki, hogy olyan helyre mennek, ahonnan józan népek menekülnek. Vesztünkbe rohanjunk? Vissza Erdélybe? Nem, de azt megengedem magamnak, hogy vállalnunk kell a megpróbáltatásokat. Üressé válik a mi hitünk, hogyha, miközben Krisztus hét sebéből prédikált az áldozatvállalásról, a szolgálatról, a szenvedés mítoszáról, közben mi a kisujjunkat sem vagyunk hajlandók mozdítani. A hitünket felül kell vizsgálni. Értékeinket, felfogásunkat, magyarságunkat, keresztyén mivoltunkat. Ez a folyamat kínkeservesen, úgy érzem, mégiscsak zajlik, a tisztulásnak megvan az esélye. Tartsunk együtt, barátaim! Ebben a határok feletti eszmei és eszményi, cselekvő és hívő közösségben kérjük Istent, hogy gyümölcsözhessen a mi hitünk. A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány a megújulást szolgálja. Magunk mellett tudhatunk immár egy országnyi orosz kisebbséget is. Meg kellett találnunk önmagunkat, érdekeink képviseletét, jövőnk kibontakozását. Nem elszaladással, nem menekülő áradattal, nem kishitűséggel, hanem összefogva tegyünk kísérletet. Testvéreim, erre a kísérletre hívlak benneteket! Magyar Fórum Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: KÓSA CSABA Szerkesztők: Fábián Gyula Krajczár Imre Székely Dezső Tasnádi Attila Főmunkatárs: Balaskó Jenő Páskándi Géza Stolmár G. Ilona Tervezőszerkesztő: Varga Imre Szerkesztőség: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Levélcím: 1399 Bp. Pf.: 701/364 Telefon: 138-2399 138-4300 Szerkesztők: 266-4092 Telefax: 266-4086 Kiadóhivatal: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon és telefax: 267-4253 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. . Felelős kiadó: Csurka István Nyomdai előkészítés: Publica Rt. Nyomás: APOLLÓ Kft. 1165 Budapest, Zsemlékes út 25. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap Előfizetési Irodánál (HELIR, Budapest, Lehel u. 10/a. 1900), valamint átutalással a Postabank Rt.219-98636 HELIR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldön terjeszti a KULTÚRA Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest, Postafiók 149. H-1389 HU ISSN 0865 - 3909 Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Felelős vezető: Mózes Ferenc