Magyar Fórum, 2000. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-15 / 24. szám
2000. június 15. Nemzeti radikalizmus a helyi közéletben Hamar Pálné, Szentendre Dr. Hamar Pálné, a MIÉP szentendrei elnöke és önkormányzati képviselője 1957-ben Miskolcon született. Szülővárosában érettségizett, majd Nyíregyházán szerzett diplomát a főiskola orosz-testnevelés szakán. Aktív kosárlabda-játékosként az edzői képesítést is megszerezte. 1985-től él és dolgozik Szentendrén. 1990-től ’96-ig iskolaigazgató volt, jelenleg pedig vállalkozóként dolgozik. A MIÉP Pest megyei szervezetében a számvizsgáló bizottság elnöke, és szervezője a Bocskai István Szabadegyetem szentendrei előadásainak. Két fia van. Mindketten tanulnak és sportolnak. Férje a Magyar Testnevelési Egyetem adjunktusa, korábban tornászválogatott volt. - Ön egy olyan város önkormányzatában képviseli a MIÉP-et, ahol a nemzeti radikalizmus támogatottsága magasan meghaladja az országos átlagot. - Az 1998-as választásokon a 11-es számú Pest megyei választókerületben voltam képviselőjelölt, és elértem a 9,67 százalékot. Az önkormányzati választásokon ugyancsak jó eredménnyel szerepeltem, de ez kevés volt a győzelemhez, így a MIÉP-listáról kerültem be. A bizottsági helyek elosztásánál sikerült kiharcolnom, hogy két külsősünk is részt vegyen az önkormányzati munkában. Képviselőként tagja vagyok a környezetvédelmi és városfejlesztési bizottságnak, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságnak, valamint elnökként irányítom a sport munkacsoportot. - MIÉP-es elkötelezettséggel milyen lehetőségei vannak az érdemi munkavégzésre Szentendre baloldali többségű önkormányzatában? - Az önkormányzatban a baloldalnak tíz a nyolchoz arányú többsége van. Képviselői munkámat nagyban hátráltatja, hogy nem kapom meg időben a szükséges információkat, így sok esetben nem tudom alaposan áttanulmányozni az előterjesztéseket, amit mindenképpen szándékos akadályoztatásnak minősítek.Mondana néhány konkrét példát is az akadályoztatásra? - A környezetvédelmi bizottság tagjaként javasoltam a befejezetlen torzóként éktelenkedő Kéki II. hulladéklerakó rekultivációs programját. Egészségügyi hiányosságok miatt be kellett záratni a gyepmesteri telepet. Azóta sem oldódott meg a helyzete. Fontosnak tartanám egy városi komposztáló kialakítását, egy sittlerakó és hulladékudvar kijelölését. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, nem várható javulás a köztisztaság területén. A testületi üléseken nem szakmai döntések, hanem kimondottan politikai határozatok születnek. -A környezetvédelmi bizottság mellett ön az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságban is szerepet vállalt. - Itt sem rózsás a helyzet. Ez a bizottság két korábbiból tevődött, így most lényegesen több feladatot kell összehangolni. Az SZDSZ-es alpolgármester és csapata igyekszik nyomást gyakorolni a bizottság tagjaira, és ennek például az volt a következménye, hogy leszavazták a 2000. évi sportköltségvetést. Ugyanakkor sikerei is vannak, amelyeket a sportmunkacsoport elnökeként ért el. Ebben a tisztségemben áttekintettem a városi sportkoncepciót, és javaslatot tettem annak módosítására. Rendbe kellett hoznom a sportegyesületek támogatási rendszerét is, ami eddig átláthatatlan és zavaros volt, mert az előző bizottsági elnök ellenőrizetlen számlákat is elfogadott, így a támogatást nem a sportegyesületek szükségleteire, hanem másra fordították. Az általam javasolt pályázati rendszerben ez már nem lehetséges. Én kezdeményeztem a Szentendre Sportegyesület létrehozását, amely további finomításra és támogatásra vár. Jelenleg három sportpálya építésének előkészítésén fáradozom. -Az önkormányzatban vállalt munkája mellett sikerült-e figyelemmel kísérnie a térség országgyűlési választókerületének életét is? - Az országgyűlési választások óta eltelt időszakban továbbra is tartom a kapcsolatot a környező települések szervezeteivel. Programokat és előadásokat szervezek. Úgy érzem, kötelességem odafigyelni volt választóimra, nem feledkezhetek meg a kampány során elmondottakról. Varga Magyar FérfiM Összedőlt egy legenda Néhány hete összedőlt egy épület a XVI. kerületben az egykori Horthy, ma Veress Péter út és a Sárgarózsa utca sarkán. Annak, aki errefelé lakik, az esemény nem okozhatott különösebb megrázkódtatást, hiszen az 1947-ben történt államosítás óta erre a házra senki sem költött. A gondatlanság kézzelfogható bizonyítékai voltak azok a fenyődeszkák és gerendák, amelyekkel azért támogatta meg a falakat az ingatlan tulajdonosa, Leitold Károly autókereskedő, nehogy kidőljenek a járókelőkre. A május 30-ai Népszabadságban „Elpusztítottak egy cinkotai legendát” címmel arról írnak, hogy kidőlt az egykori Nagyicce fogadó fala Cinkotán. A nemcsak modoráról és szakálláról közismert kolléga, Ráday Mihály pedig egyszerűen telekspekulációnak nevezi a történteket. Szerinte Leitold úr, amikor a házat megvette, akkor azt is vállalta, hogy a helyi védettség alatt álló épületet, akárcsak 50 esztendeje, ismét kocsmaként fogja helyreállítani. Fütyült rá - fogalmaz a városvédő, aki a celldömölki Trianon-emlékművel kapcsolatban például azt válaszolta a település lakóinak: cseppet sem bánja, ha azt az emlékművet az unokái sem fogják látni. Ezek szerint ő nyugodtan fütyülhet Trianonra, Leitold viszont nem, egy olyan épület összedőlésére, amelyben Mátyás kedvelt kántora nem vendégeskedett, hiszen azt az 1920-as években építette a derék Hamar András és felesége, az Ehmann családtól vásárolt telken. A vád most mégis az a német nevű tulajdonossal szemben, hogy ő engedte meg az épületnek, hogy összedőljön. Leitold, saját elmondása szerint legalábbis eddig, ebbéli tulajdonságáról nem tudott. Ő sokkal inkább áldozatnak tartja magát, hiszen egy olyan ingatlan pusztításával gyanúsítja a kerületi helytörténészklub, meg Ráday Mihály, amely sohasem volt az övé. - Erre a házra, amelyet kétségtelenül romos állapotban vásároltam meg 1996. január 5-én csaknem 16 millió forintért, akkor Budapest Főváros Önkormányzata kikötötte: az ingatlant kizárólag kocsma céljára adja el. Ezt én tudomásul vettem, de vendéglátó-helyiséget akkor sem akartam és ma sem óhajtok építeni. Ráadásul ennek az épületnek a műemlékhez, Mátyás királyhoz, meg a nagyiccei legendához semmi köze nem volt. Ezt azok találták ki, mint például Ráday Mihály, akik ezzel keresik a kenyerüket. Egyenes beszéd. Nézzük akkor a múltat. Létezik a Mátyás-legenda az iccéről, és 2000. május 26-áig állt egy épület, amelyről azt állították, a legenda része. A kocsmáról ezzel szemben a legrégebbi nyom 1729-33 között található Pest városának évi tanácsüléseiről szóló jegyzőkönyvekben, akkor „Rákos Wirtshaus” néven. A város tulajdona volt, és bcésnek adták ki évenkénti elszámolással. Beniczky Ádám földbirtokos újította fel 1840-ben. Tőle vásárolta meg 1884-ben Ehmann Viktor. Ami összedőlt, az nerfi az akkori fogadó, ugyanis Hamar Viktor, az államosításig tulajdonos fia, így emlékszik: „Tudomásom szerint 1910 és ’20 között épült a kocsma, az akkori építészeti stílust tükröző többtornyos megoldással. Szigetelése szakszerűtlen, pincéje nincsen, falait betonból, téglából, salakból készítették.” Mindez hidegen hagyta a helytörténeti klubot, hiszen néhány idős tagját nem az épület kora, hanem a lokálpatriotizmus fitogtatása fűtötte. „Harcoltunk az épületért, arra gondoltunk, hogy szép Budapestünknek lenne egy érdekessége, hisz a világon szétszóródott magyarok is tanultak a legendáról, s az épületet mi ilyen szempontból tartottuk nemzeti vonatkozásúnak.” Igazán megkapó hozzáállás, csak éppen ezen az alapon azt is mondhatnánk: „Győrnél megvertük Napóleont.” Hogy nem igaz? Lehet, de mi így gondoltuk. Igaz viszont, hogy az összedőlt épülettől 100-150 méterre található egy kétszintes sasház, amely alatt régi nagy borospince húzódik. A Hordó névre keresztelt borozó tulajdonosa, Molnár Gyula szerint ez a pince azonos azzal, ahol annak idején a borissza kántort kiszolgálták. (Emlékeztetőül: a kántor helyesen válaszolt Mátyás kérdéseire, s amikor ezért meg akarta jutalmazni, azt kérte, hogy Cinkotán legyen nagyobb az icce, mint máshol. Erre, a legenda szerint, királyi rendelet született: a nagy icce űrtartalma 8 helyett 9 dl legyen.) Ezzel együtt nem tisztem, és nemcsak nekem, eldönteni azt, hogy hol állott a pince, vagy kinek van igaza: Ráday Mihálynak vagy Molnár Gyulának. Sokkal inkább arról van szó, hogy múltunk értékeit képviselő helyek és épületek ügyében ne lelkes vagy pénzéhes klubok, esetleg városvédők döntsenek, sőt naiv önkormányzati testületeket kényszerítsenek erre, hanem felelős kutatók, vagyis: ne az érzelmek vagy az anyagiak legyenek a meghatározók. Az összedőlt ház tulajdonosának talán az a legnagyobb bűne, hogy jó nevű autókereskedő, és mint ilyen, a tehetős emberek táborához tartozik. Nem is titkolta, hogy az ingatlant üzleti tevékenységének fejlesztésére szánta. Néhány hónapja szakértői véleményt kért, mert a falak az utcafronton megrepedtek. Kérdés persze, miért nem hozatta rendbe. Ki vállalja a felelősséget, ki vonul börtönbe, ha rázuhan a járókelőkre - mondja indulatosan. - Hogyan tartsam rendben azt a házat, amelynek a falaiban már nincsen kötőanyag, a salakbeton pedig kézzel bontható, a tető is elkorhadt... Tavaly szakértőket fogadott, majd levelet írt Tiba Zsoltnak, Budapest Főváros főjegyzőjének. Ebben a helyi védettség megszüntetését kéri: „A helyreállítás érdekében a házat megvizsgáltattam az ÉMI-TÜV Bayern Kft. embereivel. Világossá vált, hogy nem az 1700-as években készült, hiszen a falak kavicsból, szénfalakból és téglából készültek.” A szakvélemény leszögezi: fennáll az omlásveszély. Ennek ellenére a fővárosi közgyűlés 1999. december 22-én az épület helyi védettségét nem szüntette meg. Még akkor sem, amikor tudomására jutott, hogy az egykori vendéglőben, a szocializmus áldásos évtizedeiben, tüdőszűrő állomás működött. Május közepén, látva az áldatlan helyzetet, a XVI. kerületi polgármesteri hivatal illetékes bizottsága is kimondja: a történelmi értékű kocsma bizonyíthatóan máshol épült, ez az épület pedig életveszélyes, le kell bontani. A képviselő-testület a polgármestert arra utasította, hogy minderről haladéktalanul értesítse Tiba Zsoltot, a főjegyzőt. Felesleges volt, hiszen Tiba és Ráday nagyon jól tudták, mit nem engedélyeznek Nagyiccén. Végül a ház unta meg az egészet. Fittyet hányva a főjegyzőre, a városvédőre és mindenféle klubokra, fogta magát, és az eredményhirdetés előtt összedőlt. Állítólag „külső” segítséggel. Nem várt közgyűlésre, helyi védettség megszüntetésére, nem várt semmire. Mindenesetre most a sziszegő főváros mérget forral. Kiss Katalin osztályvezető szerint a tulajdonosi viselkedés volt törvénysértő, és nem az épület menthetetlen. Lehet, hogy Leitold úrnak büntetést kell fizetnie azért, mert a tulajdonában lévő értéktelen, de helyi védettségűnek ítélt épület össze mert dőlni. Rádayék meg akarják mutatni, ki az erősebb: a hivatal presztízse a tét. A történet a nagy icce legendáról vált híressé. Akárhol is történt a királyi rendeletet kiváltó eset, a bort valóban nagyobb iccével mérték attól kezdve. Némely hivatal, önkormányzat és városvédő esetében a józan észt sem ártana nagyobb lécében mérni. Franka Tibor Omlásveszély