Magyar Fórum, 2003. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
2003-12-18 / 50. szám
XV. évfolyam ______KÖZÉLETI HETILAP___________ 2003. december A Kisded példája Az ember, mint biológiai és lelki lény, a megszületése pillanatától, ha a körülmények engedik, szabad választásra van ítélve. A földi evolúció - mely magyarázható az őssejtekkel, de a világegyetemre nem ad választ - biztos, hogy nem ismételné meg ugyanazokat a lépéseket. Tehát a szabadság választására született biológiai és lelki lény, az ember, nem valószínű, hogy még egyszer ugyanígy fejlődne ki. De most már itt vagyunk a Földön. Olyanok vagyunk, amilyenek. Bosszúállók és segítőkészek, ravaszdik és az együgyűségig ártatlanok. Lásd: Sancta simplicitas, szent együgyűség. Sőt, a szent együgyűség akár a másik halálát is okozhatja. Hiszen ez a kifejezés is Husz Jánostól való, aki így kiáltott föl, amikor észrevette, hogy egy jámbor öregasszony milyen buzgón hordja a rozsét a máglyához (1415-ben), ahol a cseh korareformáció vezérét éppen megégették. Vajon hány ilyen szent együgyűségben szenvedő botlik lelkileg és lesz félrevezetve, becsapva, mikor éppen azt képzeli, hogy ő szabadon választott? Tudja, hogy a „rőzsehordással”, jobb esetben „csak” egy másik életet tesz tönkre? Ha nem a halálát okozza? Annak a bizonyos tömegnek a tagjai, kétezer évnél is valamicskével régebben, nem ugyanígy tudták, hitték szabad választásukkor a „Feszítsd meg!” kiáltozása közben, amikor Jézus megkínzottan ott állt és ítéletre várt, hogy ők jól döntenek? Csak azt felejtették el ennek a tömegnek a szent együgyűségben megtévesztett tagjai, mielőtt Jézus halálát kívánták volna, hogy annak előtte az Istenfiának le kellett érkeznie ide, a Földre. Ő, az Istenfia, ezt választotta. A Földre születést minden keserűségével együtt. De tudta, mit választ. Az ember a választás szabadságára van ítélve akkor is, ha erről nem mindenkinek van tudomása. Akkor is, ha évezredenként, évszázadonként, különböző korszakokban a külső világban hétköznapi küzdelmet kell vívnia szabadságáért, hogy megőrizhesse belső, lelki békéjét. Választania kell: vagy szabadság és belső béke, vagy elnyomott létküzdelem és háborgó, elégedetlen lélek. Mikor a Kisded lejött a Földre, ezt a választás szabadságát vállalta. Ezt az életet. A szabad választás kényszerűségét. Hozzánk hasonlóvá vált. Csakhogy ő példát mutatott, miként kellene nekünk élni és nem visszaélni a szabadság választásának lehetőségével. Mi, földi életűek sokan és sokszor nem tudtuk és tudjuk a példáját követni. Sokan és sokszor nem vagyunk képesek jól választani a szabadságban. Itt, a zsugorított Kárpát-medencei hazában sem. Mintha sokaknak szükségük lenne egy mindenkori „római fennhatóságra”. Mintha megrettennének lelkük szabadságától, s hogy fizikai létükben is ennek érvényt szerezzenek, ha erre már mód is kínálkozik. Megrettenek a választás szabadságától. Pedig a betlehemi jászol éppen hogy a választás szabadságának a szimbóluma is. A Kisded már földrejövetelekor tudta, hogy neki választania kell. A Kisded attól a pillanattól kezdve, amint megérkezett közénk, tudta, hogy mi vár rá. Hogy mit kell választania: a szabadságot és a belső lelki békét. Az erkölcsös szellemiséget a templomi kufárkodás helyett. A ferizeuskodás helyett, a hétköznapi élet üres formasága helyett a belső akarattal átitatott cselekedeteket. Tudta, hogy mit vállalt. Már a betlehemi jászolban. Hiszen azért érkezett közénk. És akkor is tudta, amikor harminchárom évvel később a Getsemáné-kertben nem a mi emberi elképzelésünk szerint volt hős, mert háromszor is fohászkodott, hogy ne kelljen kiürítenie a keserűség poharát. Tudta akkor is, mit kell választania e földi szabadságban s bár a lélek erős volt, de a test, ez a gyarló, földi,beleremegett a reá váró szenvedésbe. A halál verítéke borította el, mert tudta, hogy büntetlenül úgy kell viselkednie, mint aki bűnös. Magára kell vállalnia a bűnt, amit el sem követett. Példát kell mutatnia a későbbi századok bűntelenjeinek is, hogy képesek legyenek tiszta lelkiismerettel, ha a történelmi szükség úgy hozza, büntetlenül is vállalni a szenvedést. Szabad akaratból. Bebizonyította, mit is jelent itt, a Földön a választás szabadsága. Hogy ez olykor halálos nehézségekkel is jár. De legalábbis egy bizonyos színvonalú lelki-szellemi táplálékfelvétel hiánya érzéketlenné teszi az emberi testet, becsaphatóvá, szent együgyűségben megtéveszthetővé. És nemcsak kimerülhetnek az alkotó, gondolkodó erők, de az ember kiszolgáltatottjává válik a reá zúduló történelmi korszakok erőszakos nyomásának, így hogyan tudjuk mi követni a Kisdedet? Hányan vagyunk képesek a huszonegyedik század küszöbén átbukva, a megváltozott gazdasági és szellemi életet élő Magyarhonban helyesen dönteni a szabadságunk választásának lehetőségeiben? Némelyek nem torz „hősi” eszményképet kergetnek? Nem rosszul döntenek szabad választásukban, és elfutnak saját „Getsemáné-kertjükből”? Képesek az ilyen torz jelleműek arra, hogy elképzeljék a betlehemi jászolban fekvő Kisdedet, aki tudatosan vállalta a példamutatást? Aki helyettük is végigélte az emberi élet megpróbáltatásait és nem menekült el, nem keresett kibúvókat a rá rótt feladat elől. Kiitta a keserűség poharát. Képesek-e a jellemhibások végiggondolni, hogy mi várhat a ma kétezer évvel ezelőtt születetthez hasonlóan Földre érkező XXI. századi magyar újszülöttekre? Hogy mi lesz és lehet a sorsuk? Hogy azoknak is esetleg keserves életet kell élniök, akik tiszta lélekkel próbálják végigjárni a Kárpát-medencébe leszületés és rájuk kiszabott életutat? Csak mert egy újabb „római világbirodalom”, egy mostani új világrend súlyos élethelyzetekbe kényszerítheti őket? És lesznek közöttük, akik a jóravaló restség okán visszarettennek, amint most apáik és anyáik, a választás szabadságában a nehezebb utat választani. A szellemi-lelki emelkedettség útját az anyagias világ helyett. De ahhoz, hogy ők, a maszületettek helyesen dönthessenek majd, már nekünk is a megmaradás tudatával kellene élnünk hétköznapi szellemi, lelki, kulturális választásainkban. Nem kritikátlanul elfogadni a hamis, alacsony szintű, globalizált, reánk erőszakolt „római rendet”. Hogy megmaradhassunk „ma es”, így csángósan, hiszen ők is évszázadok óta megmaradtak szabad magyar szellemnek. És ha már a Kisded tudatosan vállalt bennünket, földre hívottakat, próbáljon ki-ki a maga földjén - nem hamis prófétákat követni, csalóka, félrevezető eszményképeket keresni, hanem vállalni a majdani „Getsemáné-kert” választási keservét. Mert amit szabadon teszünk, felelősséggel is jár. Erre a szabad választásra és felelősségre tanít bennünket a Kisded, a későbbi Megfeszített élete. És ha a külső világ a szabad választást megtagadja tőlünk, magunkban, belső, lelki szabadságunkban akkor is így kell éreznünk. De hogy saját akaratunkból vezessük félre önmagunkat, az Isten ellen való vétek. Györffy László A_______ mohó tekergő birkanyája a tél rónáin messze baktat. Piros nyelve lóg s ázott szőre vedlik a csahos, szeles alkonyatnak. Karámok körül ordasok, csikasz viharok lesben állnak; vén számadó, ragadt botot, kialudtak a csillagok, ideje van az orvhalálnak. A nyájat ádáz, vak gyilok ne dézsmálja és szét ne űzze -álmos, didergő pásztorok, rakjatok még a hányó tűzre! Székely Dezső: Pásztorok A hó A TARTALOMBÓL: Györffy László, dr. Hegedűs Lóránt, Fejér György János, Angyal János, Kiss Dénes, Demeter József, Prohászka Ottokár, Csurka István, dr. Csath Magdolna, Fekete Gyula, Győri Béla, Czegő Zoltán, Stanczik-Starecz Ervin, Horváth Ádám, Harsányi Zsolt, Székely Dezső, Hering József, dr. Kiss Lajos, Losonci Miklós írásai. Székely Dezső, Balogh József, Sárközi György, Rimay János, Jász Viktor versei. Szerkesztette: Szőcs Zoltán Kegyelemben teljes, békés karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak!