Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2023-08-25 / 34. szám
Magyar Hang 2023. AUGUSZTUS 25-31. BESZÖKÖTT AZ ŐSZ Gazda Albert B artók Béla azt mondja - legalábbis a kolozsvári magyar színház kiváló előadásában, melynek címe Ifjú barbárok, és melynek Bartók mellett Kodály Zoltán a másik fontos szereplője hogy az emberiséget szereti, ám az embereket egyáltalán nem. Ez persze nem valami vadonatúj bonmot - vagy mi -, annyira nem, hogy rengetegen ismételgetik napjainkban rendszeresen. Hogy ki találta ki, azt nem találtam meg, de egy picit megbonyolított Móra Ferenc-idézetre rábukkantam, eszerint: „Szeressük az emberiséget, de az egyes embertől semmi jót ne várjunk, mert az emberiség csoda, de az egyes ember bestia.” Amikor ezek szóba kerülnek, jómagam mindig azzal szoktam kontrázni, sőt hencegni, hogy fordítva van. Vagyis az emberiség egy nagy marha, az egyes emberek közt ehhez képest sok jó arcot ismerek, kedvelek, becsülök és így tovább. Nyilván nem gondoltam sose, hogy ez a feje tejéről a talpára fordítás a privát találmányom lenne, de a biztonság kedvéért rákerestem, és mit ad isten, az első találatnak egy réges-régi Fehér Klára-interjú bizonyult a Nők Lapjában. Friss nem lehetett, majdnem harminc éve, hogy az elsősorban gyermekirodalmilag roppant népszerű írónő távozott közülünk. (Bezzeg az én időmben, Lesz nekem egy szigetem, A földrengések szigete, sorolhatnám napestig.) Azt írja meg, kéri az interjúban az író az újságírót, hogy egyesével szeretem az embereket, nem az emberiséget nagy e-vel, nem is a nemzetet általában. Ugyanígy vagyok dettó, ráadásul a nemzetet illetően is. Nem nagyon szeretem a magyarságot, hasonlóan az emberiséghez, ám vannak magyarok, akiket szeretek. A magyarság sokszor végtelenül idegesítő, fárasztó, frusztráló, kellemetlen. Ezt azonban nem úgy kell érteni, ahogy sokszor szokás, hogy a magyarság azokat jelentené, akik mélyen nemzetiek, és magyarkodnak, mintha ez lenne a legfontosabb, vagy mintha ezért fizetnék őket. A magyarságot a lehető legkiterjeszkedőbb módon kell értelmezni értelmezésem értelmében: mindenki benne van, azok is, akik nagyon-nagyon benne lévőnek tartják magukat, meg azok is, akik előbbiek által kipateroltatnának belőle, ha lenne erre praktika. Az a helyzet, hogy általában emezek is megérik a pénzüket, ők sem különbek a Deákné vásznánál. (A szerencsétlen belgák meg magukra vessenek. Zárójeles zárójelben: említett Fehér Klárának van egy Hová álljanak a belgák? című könyve is, 1988-ban írta, sajnos nem olvastam.) A magyarságban mostanában azt nem bírom a leginkább, hogy milyen nyomorultul hőbörgős lett. Megvannak rá az okaim is tán, méltatlankodhatna a magyarság, ha vitába bonyolódnánk - nem fogunk, egy ideje nem vagyok hajlandó vitatkozni senkivel, vele sem mindazonáltal ettől még nem lesz jobb senkinek. íróhoz fordulok megint, a Marosvásárhelyen élő Vida Gáborhoz. A Transtelexnek adott hosszú interjút nemrégiben Senkiháza című könyve megjelenése alkalmából; ezt sem olvastam még, bár már megvan és így fogalmazott: „...ez egy élhető ország, mert itt egy másfajta érzelmi kultúra van. Még nyitottak, befogadóak az emberek. Románia sokkal jobb hangulatú ország, mint például Magyarország. Nem igaz, hogy leköröztük a magyarokat. Magyarország egy rendezett, jobban működő, tisztább, kulturáltabb, összeszedettebb hely. De Románia kedélyesebb, jobb kedvű, jobb hangulatú. Itt a politika miatt csak mi, magyarok szoktunk összeveszni egymással.” Annyira nem ismerem Romániát - kicsit igen Magyarországot és benne a magyarságot ellenben eléggé, és úgy vélem, ez hajszálpontos. Megérkeztünk, mint mondani szokás. Az is szemenszedett ökörség, hogy hazánk lenne a legcsodálatosabb ország a földkerekségen, és az is, hogy a legnyomorultabb hellyé züllött széles e világon. (A bánatos nyavalyát: még csak Közép- vagy Kelet-Európában sem. Tessék általmenni a határon egy időre, majd visszajönni, Romániából, Szerbiából, akár Szlovákiából; Ukrajnát sportszerűségi alapon nem említem. Épphogy az a baja a balfék Magyarországnak és vele a magyarságnak, hogy ezt is és azt is totális meggyőződéssel, hittel, vehemenciával lehet állítani. Majd a kategorikum és a kettéhasadottság, mi mást tehetne, rossz vért szül. Kedélyességnek, jókedvnek, jobb hangulatnak befellegzett. Mármost ha így van, akkor mit szeressek rajtunk? Miért legyek barátságos a magyarsággal? Bármelyik felével. Hagyjanak békén, ezután is elleszek azzal a néhány - végső soron annyira nem kevés magyarral, kedélyesen, akikkel mindenek ellenére értjük egymás szavát. Emberek mindannyian, egyikük sem bestia. Bartók Béla, 1927 FORRÁS: WIKIPÉDIA Lakner Dávid A legtöbben feltehetően nem hallottak még Pavlos Füsszaszról. Valószínűleg hozzám sem jut el a Killah P. néven is ismert művész híre, ha tíz évvel ezelőtt nem gyilkolták meg. Az alig 34 éves antifasiszta zenészt a neonáci Arany Hajnal párt egyik tagja ölte meg. Görög nyelvű rapet sosem hallottam előtte, de azonnal megfogott a zene vadsága, ereje. Éppúgy, ahogy az Orties esetében is történt. Francia női rap? Komolyan lehet ez jó? Korábban én sem gondoltam volna. Ahogy talán azt sem, hogy a rapet még metállal és dzsesszel is lehet fantasztikusan keverni. Tavalyi egyik kedvenc albumom előadói, Danger Mouse és Black Thought már elektronikus triphopos elszállásokkal elegyítették tökéletesen. Messzire jutottunk a hiphop ötven évvel ezelőtti születése óta. A fentebbi nevek ismeretlenül csengenek? A műfaj előfutárát is csak a rapkedvelők kisebb hányada ismerheti. Korábban én sem hallottam a jamaicai amerikai lemezlovasról, DJ Kool Hercről, aki 1973 augusztusában letette az alapokat az asztalra. Azt, hogy mindezt Bronxban hozta össze egy fekete művész, talán már többen meg merték volna tippelni. De ha a hiphopról van szó, az emberek jó része inkább Tupacet, Snoop Doggot, 50 Centet, Dr. Drét, Puff Daddyt, Cooliót, esetleg a Public Enemyt említheti elsőként. Vagy hogy a kötelező fehér kivételt mondjuk, Eminemet. A magyarok Majkát, nyilván. Ahány név, annyiféle hiphopértelmezés, de az obligát nevek kifejezetten jól illenek egy felsorolásba. Több köti össze őket egymással, mint a műfaj aktuális leágazásaival, beszéljünk épp a snapről, a trapről, sőt az emo rapről. Az elmúlt években a mindenféle Lil előtagú előadók váltak népszerűvé: Lil Peep, Lil Pump, Lil Xan. Még nálunk is megjelentek olyanok, mint Lil Frakk. Az életforma nem vált ma sem feltétlenül életbiztosítássá: Tupac után mostanság olyan fiatal halottjai vannak a műfajnak, mint Lil Peep, XXXTentacion vagy Juice Wrld. Mások nyilvános ámokfutásaikkal szórakoztatnak vagy épp botránkoztatnak meg többeket. (Kanye Westet említhetjük elsőként, aki ma már Ye művésznéven fut.) 50 Természetesen a hiphop fontos női alkotóiról sem feledkezhetünk meg, legyen szó épp Missy Elliottról, Nicki Minajról vagy Azelia Banksról. Aztán mindenkinek megvannak a maga underground kedvencei. A műfajban otthonosan mozgó fotós kollégánk például az NKS-re esküszik. Még többen ismerhetik az olyanokat, mint az Akkezdet Phiai, a Hősök, az Animal Cannibals, Sub Bass Monster vagy Ganxsta Zolee és a Kartell. Fontos kimaradók akadnak bőven. A közös mindannyiukban, hogy valószínűleg mind egész mást csináltak volna, ha nincs ötven éve a nagy előd, DK Kool Bérc. KULTMATEK Hiphop Lakner MAGAZIN • VETÉSFORGÓ 27 E ÚIBESZÉL Rizz? Nagyon kül mlékszem, mennyire felháborodott osztálytársam azon, hogy a lájkolni szóalakot használtam írásban. Mentségére szóljon: 2010-ben kérte ezt ki magának. Mintha csak a magyart pusztítottam volna azzal, hogy az épp szárnyait bontogató Facebook nyelvét veszem át. Akik ellenálltak, ezzel szemben a liice-ot használták. (Az autocorrect - akarom mondani, helyesírás-ellenőrző - folyamatosan átírja most lájkokra). Esetleg, a magyar nyelven valóban erőszakot téve, ezt tetszikelem. Mára azért közkeletűvé vált a magyaros írásmód, kevesebben lázadoznak ellene. Nemcsak Fluor vicceskedik már azzal: „lájkolnám a lájkod”. Egyébként nehezen hiszem, hogy mindez a magyar nyelv ellen való lenne, sőt. Ahogy osztálytársam sem ódzkodott az olyan szavak használatától, mint az oké vagy a dzsessz. Senki nem javította ki a másikat: mi az, hogy oké? Mondd azt, hogy rendben! Mindez arról jutott eszembe, hogy a Telex nemrég Sziget-fesztiválozókat kérdezett a TikTokon vagy Twitchen napi szinten használt kifejezésekről. Olyanokról van szó, mint a slay, a smash, a sus vagy a rizz. Tehát vagy angol szavakról, vagy azokból formált kifejezésekről: a sus a suspicious vagy a suspect rövidített alakja, a rizz pedig a charisma szóból jön. Többnyire alapérzelmeket fejeznek ki: ha azt mondjuk, slay, azzal valakit menőnek (királynak, bárónak, klassznak, szupernek) tartunk, elismerjük őt. Ha sus, akkor gyanús, a rizz pedig a vonzerőre utal. A videót látva viszont még húszas és harmincas kommentelők is a kardjukba dőltek, miután nem ismerték nagyjából egyiket sem. De nem is ez volt az igazán aggasztó, hanem hogy a videóban megjelenő fiatalok viszont mindannyian igen. Ettől érezte úgy a kívülálló néző, hogy egy pillanat alatt megöregedett. A riporter pedig közben ezeréves szlengkifejezésekről is kérdezte őket: mondják-e azt, hogy sirály? Hát azt, hogy karaj? Nyilván ezek viccesen hatnak idősebbek számára is. De mondják-e azt, amikor valamit viccesnek találnak, hogy lol? Hát azt, hogy cool (kúl)? Már érdekesebb kérdés. A videóban szereplők közül én is egyedül a bizarr szinonimájaként használt cringe-et ismertem. Aminek meghonosodását a magyar változatok is jelzik: krindzs, kringya, kringe. A többi TikTok-kifejezés, amennyiben nem kezdenek magyarosodni, valószínűleg nem is maradnak meg. Jönnek majd a helyükre új anglicizmusok. Egyébként inkább aggódhatunk azon, hogy mi is a plázába járunk soppingolni, aztán a presszóban iszunk meg egy lattét. Nem a TikTok fogja megásni a magyar nyelv sírját.