Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-08-25 / 34. szám

Magyar Hang 2023. AUGUSZTUS 25-31. BESZÖKÖTT AZ ŐSZ Gazda Albert B­ artók Béla azt mondja - legalábbis a kolozsvári magyar színház kiváló elő­adásában, melynek címe Ifjú barbárok, és melynek Bartók mellett Kodály Zoltán a má­sik fontos szereplő­je hogy az emberiséget szereti, ám az em­bereket egyáltalán nem. Ez persze nem valami vadonatúj bon­mot - vagy mi -, annyira nem, hogy rengetegen ismételgetik napja­inkban rendszeresen. Hogy ki ta­lálta ki, azt nem találtam meg, de egy picit megbonyolított Móra Fe­­renc-idézetre rábukkantam, esze­rint: „Szeressük az emberiséget, de az egyes embertől semmi jót ne várjunk, mert az emberiség csoda, de az egyes ember bestia.” Amikor ezek szóba kerülnek, jómagam mindig azzal szoktam kontrázni, ső­t hencegni, hogy for­dítva van. Vagyis az emberiség egy nagy marha, az egyes emberek közt ehhez képest sok jó arcot ismerek, kedvelek, becsülök és így tovább. Nyilván nem gondoltam sose, hogy ez a feje tejéről a talpára fordítás a privát találmányom lenne, de a biztonság kedvéért rákerestem, és mit ad isten, az első találatnak egy réges-régi Fehér Klára-interjú bizo­nyult a Nők Lapjában. Friss nem le­hetett, majdnem harminc éve, hogy az elsősorban gyermekirodalmilag roppant népszerű írónő távozott közülünk. (Bezzeg az én időmben, Lesz nekem egy szigetem, A föld­rengések szigete, sorolhatnám napestig.) Azt írja meg, kéri az in­terjúban az író az újságírót, hogy egyesével szeretem az embereket, nem az emberiséget nagy e-vel, nem is a nemzetet általában. Ugyanígy vagyok dettó, ráadásul a nemzetet illetően is. Nem nagyon szeretem a magyarságot, hason­lóan az emberiséghez, ám vannak magyarok, akiket szeretek. A magyarság sokszor végtele­nül idegesítő, fárasztó, frusztráló, kellemetlen. Ezt azonban nem úgy kell érteni, ahogy sokszor szokás, hogy a magyarság azokat jelen­tené, akik mélyen nemzetiek, és magyarkodnak, mintha ez lenne a legfontosabb, vagy mintha ezért fizetnék őket. A magyarságot a le­hető legkiterjeszkedőbb módon kell értelmezni értelmezésem értelmé­ben: mindenki benne van, azok is, akik nagyon-nagyon benne lévő­nek tartják magukat, meg azok is, akik előbbiek által kipateroltatná­­nak belőle, ha lenne erre praktika. Az a helyzet, hogy általában eme­zek is megérik a pénzüket, ők sem különbek a Deákné vásznánál. (A szerencsétlen belgák meg magukra vessenek. Zárójeles záró­jelben: említett Fehér Klárának van egy Hová álljanak a belgák? című könyve is, 1988-ban írta, sajnos nem olvastam.) A magyarságban mostanában azt nem bírom a leginkább, hogy milyen nyomorultul hőbörgős lett. Megvannak rá az okaim is tán, méltatlankodhatna a magyarság, ha vitába bonyolódnánk - nem fo­gunk, egy ideje nem vagyok hajlan­dó vitatkozni senkivel, vele sem mindazonáltal ettől még nem lesz jobb senkinek. íróhoz fordulok megint, a Ma­rosvásárhelyen élő Vida Gáborhoz. A Transtelexnek adott hosszú interjút nemrégiben­­ Senkihá­za című könyve megjelenése alkal­mából; ezt sem olvastam még, bár már megvan és így fogalmazott: „...ez egy élhető ország, mert itt egy másfajta érzelmi kultúra van. Még nyitottak, befogadóak az em­berek. Románia sokkal jobb hangu­latú ország, mint például Magyar­­ország. Nem igaz, hogy leköröztük a magyarokat. Magyarország egy rendezett, jobban működő, tisz­tább, kulturáltabb, összeszedettebb hely. De Románia kedélyesebb, jobb kedvű, jobb hangulatú. Itt a politi­ka miatt csak mi, magyarok szok­tunk összeveszni egymással.” Annyira nem ismerem Romá­niát - kicsit igen Magyaror­szágot és benne a magyarságot ellenben eléggé, és úgy vélem, ez hajszálpontos. Megérkeztünk, mint mondani szokás. Az is sze­­menszedett ökörség, hogy hazánk lenne a legcsodálatosabb ország a földkerekségen, és az is, hogy a legnyomorultabb hellyé zül­lött széles e világon. (A bánatos nyavalyát: még csak Közép- vagy Kelet-Európában sem. Tessék ál­­talmenni a határon egy időre, majd visszajönni, Romániából, Szerbi­ából, akár Szlovákiából; Ukrajnát sportszerűségi alapon nem emlí­tem.­ Épphogy az a baja a balfék Magyarországnak és vele a ma­gyarságnak, hogy ezt is és azt is totális meggyőződéssel, hittel, vehemenciával lehet állítani. Majd a kategorikum és a kettéhasadott­­ság, mi mást tehetne, rossz vért szül. Kedélyességnek, jókedvnek, jobb hangulatnak befellegzett. Mármost ha így van, akkor mit szeressek rajtunk? Miért legyek barátságos a magyarsággal? Bár­melyik felével. Hagyjanak békén, ezután is elleszek azzal a néhány - végső soron annyira nem kevés­­ magyarral, kedélyesen, akikkel mindenek ellenére értjük egymás szavát. Emberek mindannyian, egyikük sem bestia. Bartók Béla, 1927 FORRÁS: WIKIPÉDIA Lakner Dávid A legtöbben feltehetően nem hallottak még Pavlos Füsszaszról. Valószínűleg hozzám sem jut el a Killah P. néven is ismert művész híre, ha tíz évvel ez­előtt nem gyilkolták meg. Az alig 34 éves an­tifasiszta zenészt a neonáci Arany Hajnal párt egyik tagja ölte meg. Görög nyelvű rapet sosem hallottam előtte, de azonnal megfogott a zene vadsága, ereje. Éppúgy, ahogy az Orties esetében is történt. Francia női rap? Komolyan lehet ez jó? Korábban én sem gondoltam volna. Ahogy talán azt sem, hogy a rapet még metállal és dzses­­­szel is lehet fantasztikusan keverni. Tavalyi egyik kedvenc albumom előadói, Danger Mouse és Black Thought már elektronikus triphopos elszállások­­kal elegyítették tökéletesen. Messzire jutottunk a hiphop ötven évvel ez­előtti születése óta. A fentebbi nevek ismeretle­nül csengenek? A műfaj előfutárát is csak a rap­­kedvelők kisebb hányada ismerheti. Korábban én sem hallottam a jamaicai amerikai lemezlo­vasról, DJ Kool Hercről, aki 1973 augusztusában letette az alapokat az asztalra. Azt, hogy mindezt Bronxban hozta össze egy fekete művész, ta­lán már többen meg merték volna tippelni. De ha a hiphopról van szó, az emberek jó része in­kább Tupacet, Snoop Doggot, 50 Centet, Dr. Drét, Puff Daddyt, Cooliót, esetleg a Public Enemyt említhe­ti elsőként. Vagy hogy a kötelező fehér kivételt mondjuk, Eminemet. A magyarok Majkát, nyilván. Ahány név, annyiféle hiphopértelmezés, de az obligát nevek kifejezetten jól illenek egy fel­sorolásba. Több köti össze őket egymással, mint a műfaj aktuális leágazásaival, beszéljünk épp a snapről, a trapről, sőt az emo rapről. Az el­múlt években a mindenféle Lil előtagú előadók váltak népszerűvé: Lil Peep, Lil Pump, Lil Xan. Még nálunk is megjelentek olyanok, mint Lil Frakk. Az életforma nem vált ma sem feltét­lenül életbiztosítássá: Tupac után mostanság olyan fiatal halottjai vannak a műfajnak, mint Lil Peep, XXXTentacion vagy Juice Wrld. Mások nyilvános ámokfutásaikkal szórakoztatnak vagy épp botránkoztatnak meg többeket. (Ka­­nye Westet említhetjük elsőként, aki ma már Ye művésznéven fut.) 50 Természetesen a hiphop fontos női alkotóiról sem feledkezhetünk meg, legyen szó épp Missy Elliottról, Nicki Minajról vagy Azelia Banksról. Aztán mindenkinek megvannak a maga underground kedvencei. A műfajban otthonosan mozgó fotós kollégánk például az NKS-re esküszik. Még töb­ben ismerhetik az olyanokat, mint az Akkezdet Phiai, a Hősök, az Animal Cannibals, Sub Bass Monster vagy Ganxsta Zolee és a Kartell. Fontos kimaradók akadnak bőven. A közös mindan­­­nyiukban, hogy valószínűleg mind egész mást csináltak volna, ha nincs ötven éve a nagy előd, DK Kool Bérc. KULTMATEK Hiphop Lakner MAGAZIN • VETÉSFORGÓ 27 E ÚIBESZÉL Rizz? Nagyon kül­­ mlékszem, mennyire felháborodott osztálytársam azon, hogy a láj­­kolni szóalakot használtam írásban. Mentségére szóljon: 2010-ben kérte ezt ki magának. Mintha csak a magyart pusztítottam volna az­­­zal, hogy az épp szárnyait bontogató Facebook nyelvét veszem át. Akik ellenálltak, ezzel szemben a liice-o­t használták. (Az autocorrect - akarom mondani, helyesírás-ellenőrző - folyamatosan átírja most lájkok­ra). Esetleg, a magyar nyelven valóban erőszakot téve, ezt­ tetszikelem. Mára azért köz­keletűvé vált a magyaros írásmód, kevesebben lázadoznak ellene. Nemcsak Fluor vicceskedik már azzal: „lájkolnám a lájkod”. Egyébként nehezen hiszem, hogy mindez a magyar nyelv ellen való lenne, sőt. Ahogy osztálytársam sem ódzkodott az olyan szavak használatától, mint az oké vagy a dzsessz. Senki nem javította ki a másikat: mi az, hogy oké? Mondd azt, hogy rendben! Mindez arról jutott eszembe, hogy a Telex nemrég Sziget-fesztiválozókat kérdezett a TikTokon vagy Twitchen napi szinten használt kifejezésekről. Olyanokról van szó, mint a slay, a smash, a sus vagy a rizz. Tehát vagy angol sza­vakról, vagy azokból formált kifejezésekről: a sus a suspicious vagy a suspect rövidített alakja, a rizz pedig a charisma szóból jön. Többnyire alapérzelmeket fejeznek ki: ha azt mondjuk, slay, azzal valakit menőnek (királynak, bárónak, klassznak, szupernek) tartunk, elismerjük őt. Ha sus, akkor gyanús, a rizz pedig a vonzerőre utal. A videót látva viszont még húszas és harmincas kommentelők is a kard­jukba dőltek, miután nem ismerték nagyjából egyiket sem. De nem is ez volt az igazán aggasztó, hanem hogy a videóban megjelenő fiatalok viszont mindannyian igen. Ettől érezte úgy a kívülálló néző, hogy egy pillanat alatt megöregedett. A riporter pedig közben ezeréves szlengkifejezésekről is kér­dezte őket: mondják-e azt, hogy sirály? Hát azt, hogy karaj? Nyilván ezek viccesen hatnak idősebbek számára is. De mondják-e azt, amikor valamit viccesnek találnak, hogy lol? Hát azt, hogy cool (kúl)? Már érdekesebb kérdés. A videóban szereplők közül én is egyedül a bizarr szinonimájaként használt cringe-et ismertem. Aminek meghonosodását a magyar változatok is jelzik: krindzs, kringya, kringe. A többi TikTok-kifejezés, amennyiben nem kezdenek magyarosodni, valószínűleg nem is maradnak meg. Jönnek majd a helyükre új anglicizmusok. Egyébként inkább aggódhatunk azon, hogy mi is a plázá­­ba járunk soppingolni, aztán a presszóban iszunk meg egy lattét. Nem a TikTok fogja megásni a magyar nyelv sírját.

Next