Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1960
Kodály Zoltán: Haydn emlékezete
KODÁLY ZOLTÁN: Haydn emlékezete Elnöki megnyitó aMagyar Tudományos Akadémia ünnepi Haydn-ülésén Pár év óta sűrűn ünnepeljük szellemi nagyságok évfordulóit, köztük olyanokét, akiknek az átlagos műveltségű magyar még a nevét sem hallotta. Mindent el kell követnünk, hogy látókörünk táguljon. De hatélünk távolabb állókra is ráirányítjuk az ország figyelmét, hogy mehetnénk el szó nélkül Haydn József egy évfordulója mellett, aki nemcsak világraszóló nagyság, de élete javát Magyarországon töltötte, s akinek annyit köszönhetünk. Egyrészt ő volt az első, aki „all’ongarese” feliratú darabjaival világszerte hirdette, hogy itt egy sajátos, minden mástól elütő zenei kifejezésmód él. Ha kenyéradói, az egymást követő Eszterházy hercegek magyarabb érzésűek, mint voltak, s az akkori körülmények közt lehettek, talán több efféle műve marad ránk. De „a l’ongarese” jelzés nélküli műveiben is elég magyar elem mutatkozik. Ezeket fölismerni, kimutatni magyar kutatók dolga, mert külföldi ember aligha tudná megszerezni a magyar zene minden ágának oly mélyreható ismeretét, ami ilyen munka feltétele. A részletek végleges tisztázására akkor kerülhet sor, mikor Haydn minden műve hozzáférhető lesz. Mert csodálatosképpen ilyen nagy és népszerű szerzőnek máig sincsen kritikai összkiadása. Másrészt ő volt az első, aki a zene egy arisztokratikus korszaka után a nép hangját szólaltatta meg, maga teremtette magasrendű műformákban , nem a kevés hozzáértőnek írt, hanem mindenkinek Egyik kéziratában kijavít néhány ütemet, indokolásul melléjegyzi: „Dies war sogar zu gelehrte Ohren”. — „Ez csak igen tanult füleknek való volt.” Más vázlataiban egyszerűsíti az első fogalmazást, ilyen megjegyzéssel: „Und ich sagte ihm, dass es nicht giut sey interessant zu seyn.” Hány mai szerző okulhatna Haydn megjegyzésén, ha csak érdekes zene helyett megpróbálna nagy gondolatot közérthető nyelven kifejezni. Ez pedig Haydn számára nemcsak stíluskérdés volt, hanem a művészet céljáról vallott felfogásából következik. Egy öregkori levelében írja: „Gyakran, mikor mindenféle akadállyal küszködve szellemi és testi erőm lankadt és nehezemre esett megkezdett pályámon tovább haladni, egy titkos érzés ezt sugallta: a földön oly kevés a boldog és megelégedett ember, mindenütt üldözi őket a bánat és a gond. Talán a te munkád néha olyan forrás lesz, amelyből a gondterhelt néhány pillanatra nyugalmat, üdülést merít.” Ez a gondolat ösztönözte további munkára. Az emberiség jótevője