Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)
1850-07-24 / 211. szám
Pest, Szerda, megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési díj: félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ: Minekutána ö cs. kir. felsége f. é. junius 29-én költ legmagasabb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a kerületi főtörvényszék VI. Szombatból Pozsonyba helyheztessék által, megtétettek a szükséges rendelések, hogy az august. t-sö napján jövendő székhelyén tartsa első ülését miről a perlekedők ezennel értesíttetnek. Pesten , julius 22. 1850. 211. sz Levelezések. Paris, julius 17. A sajtótörvény meg van szavazva, s pedig, mint mondani szoktuk, egy roppant majoritással vagyis 392 szóval 265 ellenében. Némelyek azt hiszik, hogy a majoritás addig roppan , mig megszakad. julius 24-én 1850* Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhid utcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában: (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-utczában 24-dik sz. a. első emeletben. iül? ■ [UNK] [UNK] lüift NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, julius 13. ** Azon akadályok közt, melyek a dunai hajózás gyors fölvirágzásának útjában állanak, első helyen áll egy tágas, kényelmes kikötő hiánya, mely különösen a télszakon át, midőn a hajózás pihen , elemvihar és jégtorlat ellen biztos révül szolgálna a Duna hosszában járó gőz- és más hajóknak. Gróf Széchenyi István, — kinek neve minden nagyszerű anyagi vállalatainkkal egybeforrva van — egy ily kikötő szükségéről már 12 év előtt meg volt győződve, fölkarolta az ügyet és valósításán nyolcz évig fáradozott. Hasztalan. Északainak ereje, erélye, kitürése, hatálya, ékesszólása , befolyása s mindazon előnyei, melyek a nagy grófot kezdeményeiben istápolák — megtörtének a gyermekes makacsság és hollózugi bornirtság szirtjein. Nyolcz évi küzdés után azon hatalom ellen, melyről meg van irva, hogy ,,ellene az istenek is híjában harczolnak, lemondott az ügyről, a növekedő szükségesség kényszerítő parancsától várva annak létesültét. E szükségesség, a lejárt mostoha két év daczára is, mind parancsolóbban tűnik föl. Azon megbecsülhetlen kedvezés, mely a birodalom kormánya részéről minden anyagi, és különösen a kereskedelmi és iparvállalatoknak nyújtatik, máris tapasztalható rugalmat adott a dunai közlekedésnek is. Mellőzve azt, miszerint a dunagőzhajózás iránti legújabb rendeletek, a parthajózás akadályainak lehető megszüntetése iránt tett lépések, és a kereskedelmi gátak megszűnte által nyújtott impulzus mennyire élénkítendi rövid időn a dunahajózást: csak a gőzhajótársaságot említjük, mely nagyszerű vállalatát mindinkább kiterjesztve, hajói számát évről évre szaporítja, legközelebb pedig a vasúti gyorsasággal versenyzendő számos apró gőzösöket rendelt meg. És e társaság már sok év előtt sem tudta, hol teleltesse hajóit, hogy a hosszú télen át remegnie ne kelljen, az elemi rész melyik perezben tör elő milliókat érő védetlen vagyonára. Mind a temérdek hajóknak nincs egy biztos telelőjük, s mind a vagyonérték tulajdonosai óhajtva várják a gr. Széchenyi által kimondott ige megtestesülését. Itt volna tehát ideje újra fölkarolni ez ügyet, és életbeléptetését a mostani kedvezőbb viszonyok pajzsa alatt megkezdeni. Mi nem kételkedünk , mikép a vállalat magas kormányunk részéről minden kitelhető párti fogás és gyámolitásban részesülendne, minek biztosítékául szolgáljon csak azon tény is, miszerint a keresk. ministerium a helybeli kereskedő-testületet maga szólítá föl véleményzésre az iránt, miként lennének a Dunán járókelő gőz- és más hajók, a téjszak idején, biztosítandók. A véleményt még nem tudjuk, de az végre is nem lehet más, mint: biztos telelő vagyis kikötő által. Az ügy tehát a kormány részéről mintegy kezdeményezve van, s egy vállalkozó testület gyámolítása iránt semmi kétség. A város irányában is kedvezőbbek most a viszonyok. Oly férfiaktól függ az ez ügybeni intézkedés, kik föl tudják fogni, mi emeli a város közjavát, és föl tudják mérni azon nagyszerű impulzust, mit egy ily vállalat a város anyagi emelkedésének adandna,s azt egyesek önző szűkkeblűsége által elejtetni nem engedendik. Ki építse a kikötőt ? e kérdésre könnyű e felelet. — Tudjuk, hogy ez ügyben gr. Széchenyi és a város közt megkezdett, de fájdalom, semmi eredményre nem vezetett alkudozásoknak a város azon végnyilatkozata vetett végett, miszerint a kikötőt Pest város maga fogja építtetni. Mennyiben volt e nyilatkozat őszinte, mennyiben nem, azt mint múltat, vitatni nem akarjuk. Akkor Pestváros viszonyai igen kedvezők voltak, s egy ily ígéret valósíthatásában lehete remélni. Most azonban, midőn a lefolyt két nyomasztó év Pestváros pénztárát nem csak teljesen kimerité, de pénzügyi állását gyökerében megingatá, azt, hogy egy ily vállalatra magát elszánni, s arra pénzt resolválni tudjon, tőle sem várni, sem kívánni nem lehet. De ha alakulna vállalkozó társulat, mely ez ügyet, melynek létesítését mind a kormány, mind a dunahajózás által érdekeltek óhajtják, magáévá téve, annak valósítása végett felsőbb pártfogást keresne, bízvást hihető, hogy megelőző készséggel találkozandna. E társulatnak azonban olyannak kellene lenni, mely az ügyre nézve saját érdekének a kikötő érdekének kapcsolatossága által nyújtana elfogadható garantiát. Gróf Széchenyi a többször említett kikötő helyéül az újpesti dunaágat szemeli ki, mint mely e czélra mintegy természettől rendelve látszik. Mi tehát az ujpestvidéki birtokosok egyesülésében vélnék az érintett garanciát a kikötőügy jövőjére nézve legbiztosabban föltalálhatónak, mert az által e vidék emelkedése s értékesülése fogna legközvetlenebbül eredményeztetni. Mennyire értesültünk, ez ügyet az érintett birtokosok melegen pártolják, s kitürően fölkarolni készek. Mi csak szerencsét kívánunk nektek, ha e czélra csakugyan társulattá alakulandnak. Az ügy lelkes pártolását pedig közvetlenül Pest városától megvárjuk, mert e kikötő azon vállalat, melynek valósítása egyedül teszi lehetségessé Pest városának elérni hivatását, melyet kedvező fekvése eléje tűz, hogy t. i. központja legyen a kelet és nyugat közti kereskedésnek. Ha speciális lépésekről ez ügyben értesülünk, nem késendünk azt a közönséggel tudatni. A tegnap megszavazott törvénnyel Francziaország 15 milliónyi olvasó egyéneiből tiz milliónak kezéből kivétetik a könyv.És ez következetes: a választás előkészítési gyülekezetek betiltásának értelme ez volt: nem szabad beszélni; május 31. már egy lépéssel tovább haladott a halálon s kimondd, hogy nem szabad szavazni, természetes tehát, hogy július 16. így szólott: nem szabad olvasni. — Még van egy lépés, midőn azt fogják kimondani, hogy: nem sabad hallgatni, s aki „Vive l’empereurt, vagy vive Henry Y. - et, vagy éljen a consul“ nem kiált, Noukahivába fog küldetni. Szerencsénk , hogy a gondolatot nem lehet bélyegadó alá vetni. Die Gedanken sind zollfrei! És ez nem kis baj, mert a beszélés, szavazás és olvasás jogától megfosztott tömegnek egy szép reggelen azon gondolata jöhet, hogy „hát tenni kell.“ Aki nem tudja, hogy készítik törvényesen a forradalmat? az jöjön ide Párisba s vegyen magának egy szobát a macadamirozott boulevartokon, ha lehet egy kivágott szabadságfa bennmaradt gyökereivel szomszéd házban s a goromba rendőrükkel elöntött Bastille környéke felé, kilátással, és üljön ablakához és ne menjen sehova, ne látogasson senkit, ne szóljon egy lélekkel sem, hanem olvassa egy nap úgy mint más nap a... Moniteurt. — Aztán ha e curával (mely kivált olvasási részletében nagyon izzasztó) hat hétig folytonosan élt, ha teremtője józan észszel de nyúlszívvel áldotta meg, elő fogja rántani útitáskáját, s nyakra-főre bele vágván a mije van, rohanni fog az éjszaki vaspályafőhez, remegvén, hogy későn érkezik s a síneket a . ..forradalom már fölszaggatta. Az ily experimentálé — s meglehet, hogy némelyike 4 hétig sem tartaná ki — tán csalódni fog az időre nézve, s nem jól teszi, hogy ha már itt van, Páris nevezetességeit is megnézi. De félénk természetének a hivatalos lap prózája józan olvasásából merített szorongásait indokolatlanoknak, egy elfogulatlan, ember sem fogja nevezhetni. Mennyire kihalt ez emberek kebléből minden szemérem, az igazság és jogosság érzetének legkisebb szikrája — csak abból is meglátszik, hogy Lasteyhe Ferdinandnak egy módosítványa, melynél fogva jövendőre nézve a bélyegadó alá kivétel nélkül vetett hírlapoknak az utczán és közhelyekeni árultatás kivétel nélkül legyen megengedve — jóformán vitatkozás alá sem bocsáttatott, hanem eltemettetett a szavazati urnának sírjába, honnan egyszer, tán midőn legkevésbbé váratnék, a többi elásott szabadságok és jogokkal együtt föl fog támadni az utolsó ítéletre. Ez alkalommal Lamoridiére nyerte el a nap dicsőségét. „Uraim — szóla a derék, bátor és őszinte tábornok — önök szigorú törvényeket hoznak; ehez joguk van, de hogy ha azokat a közlelkiismeret által is elfogadottaknak lenni óhajtják, vigyázzanak, hogy a törvény előtti egyenlőség érzetét, mely hatvan évek óta e nemzet testének testévé vált, s mely, mert elv, ma már vitatás tárgya nem lehet — meg ne sértsék. Ha ez érzelem megsértetnék, önök törvényei alkalmaztathatók leendnek az erőszak útján, de a népnek lelkiismeretében soha sem fognak elfogadtathatni.“ A majoritás azonban Barocheur szavaira, a tábornok által emlékezetbe hozott egyenlőség értelmét megtagadva — mint már mondám — a lapoknak kivétel nélküli árultathatását nem engedé meg, hanem igazat adott Carier úrnak, ki a Pouvoirt, melynek a nemzetgyűlés törvényszéke elé idéztetése csak tegnap határoztatott el — különös kegyelmében tartja. A tegnapi ülés végén Montalembert tette jelentését a nemzeti gyűlés üléseinek elnapolása iránt. A bizottmány többsége három havi szünidőt indítványoz, azoknak kik ezt hosszúnak találják. Montalembert úr azt felelvén, hogy ha a kormány valami roszban töri a fejét, úgy a két hónap is elég neki, így hát nincs miért három hóra is el nem menni. Montalembert jelentése egyébiránt olyan szellemben van téve, hogy némely képviselők tréfából indítványozni akarák, miszerint a Pouvoir szerkesztőjével (kit, közbevetőleg mondva, Chaux d’Estange fog védeni) a törvényhozás bírói széke előtt egyszerre jelenjék meg. Az előadó szerint ugyanis a nemzeti gyűlés folytonos együttléte a forradalmi ingerültség permanentiája, s az ülések elnapolásával a nyugalom legalább ideiglenesen helyre áll. Ez az ideiglenesen csókolni való. Tegnapelőtt szent Henrik napja volt. Írtam, hogy megünneplésére a legitimisták miféle készületeket tettek, s hogy a rendőrség mily figyelmeztetést bocsátott közre, mely amazoknak csakugyan véget is vetett. Hanem egy demonstratio iránt úgy látszik, hogy mégis állhatatosak maradtak, s a patronalis nap estéjén a Chaussée d’Antin utczába nyíló sz. Cecil tetemét magába foglaló ház elé egymásután számtalan equipage érkezett, s a kocsikból elegáns nők és férfiak szállottak ki, amazoknak hajfürtjeik, ezeknek frak-gomblyukaikban egy egy fehér szegfő chambordoskodván. De minő vala ez úri nép meglepetése, midőn a vélt hangverseny helyett rendörszolgák ha....„.dálián hangja által hazatérésre szólittatik föl, mi aztán az összecsoportozott nép hahotája közt meg is történt. A hangverseny nem élvezhetését csak megbocsátotta volna a legitimitás Carlier úrnak, de a hahotát nem. Az elnapolás kimondása előtt csakugyan egy bizottmány fog kineveztetni, melyben öt tábornok kíván részt venni. Lamoriciére — ki tegnapi beszédében egy absolutisticus irányú imperialista pártnak egy dicstelen és szolgai császárság becsempészése iránti ármánykodásairól és terveiről az egész baloldal s a legitimisták nagy megelégedésére a leplet kiméletlenül lerántá — nagy reménynyel lehet — ha ugyan akar Párisban maradni — a kinevezettek közt lenni. A tábornok beszéde által okozott sensatio átalános s mindenki csak arról beszél, mint ezt a börzén is láttam, hova levelemet félbeszakasztva egy pillanatra eltekintek. Az elnök compiégnei útjáról nem emlékszem, mert ez is csak olyan volt, mint a többi. A kormány és ellenzéki lapok szerkesztőségei jól tennék, hogyha az efféle hivatalos szinü utazásoknak leírását egyszer mindenkorra .... kiszedetnék; a historiographusok küldése va TÁRCZA. Párisi tollrajzok. Julius 18. (Vége.) Ha emlékezetünket ez utolsó 60 év történeténetén megjártatjuk, majdnem azon eszme születik agyunkban, hogy a gondviselés ama merész férfiakat arra választá, miszerint néznék meg még egyszer utoljára a régi világot, tekintsenek le még egyszer utoljára a földre, mely már hatalmasan készült új alakot váltani. És azt mondanék, hogy az emberi lángész, a civilisatio szelleme , mintegy prédát kiszemelt saskesely, előbb fölszáll, hogy a roppant magasból annál viharosabb ellenállhatlansággal és fascináló rémület gerjesztéssel csapjon le a régi jó idők bitorlás-, jogtalanság-, önkény- és szolgaság-teljes dögére. Montgolfiernek volt az időben egy fiatal rokona, ki utitársul vitetése iránt hiában könyörögvén, egy borzasztón vakmerő elhatározásban állapodott meg. Nem szólt semmit, hanem mogorva némán állott a gömböt környező korlátják egyik legmagasbikán, s midőn a felfújt labda, mintegy óriási gondolat föllebbenni kezdett, ö.... le, bele ugrott a ballon csalnakába, az utasok kellő közepébe.........E merész fiatal ember — nevére nézve Fontaine — ereiben már a forradalom elszántsága pezsgett, s bámulatos ugrása a herczeggel és marquis-kal töltött bárkába egy jel volt, hogy többé a génie-nek teremtményei nem csak a kiváltságos osztálynak, nem csak egy castnak, hanem az egész népnek fognak áldást hozni, s jele volt, hogy e nép többé magát páriának tekintetni, a társas élet jótékonyságaiból kizáratni nem engedendő, hanem — mint a fiatal Fontaine — ha nem szép szerivel, másképen is fölvéteti magát az állomány hajójába, ha mindjárt elszakadoznának is az összetartó kötelékek a visszautasítás következtében történt ugrás által. Montgolfier első kísérlete óta — mely a fiatal öcs udvariatlan tolakodása mellett is, a lángeszű föltaláló három foga kitörésén s pár csekély zsurlódáson kivül elég szerencsésen végződött — számtalan fölemelkedések történtek, de meg kell vallani, hogy mind e mellett is a léghajózásra nézve még nagyon kevés előmenetel , javítás történt, s az első azon stádiumból, melyben — mint minden nagyszerű találmány, mely a népbabona balitéletével találkozik — a kíváncsiságnak, s néha boszorkányos megtámadásoknak szolgált tárgyul — csak azon második és nagyon szomszéd stádiumban vesztegel , melyben kötél tánczok, művész lovagtársaságok és néprendezők által a közönség mulatsáságára, simplex nyerészkedés alapjául használtatik, mint a Ringelspiel vagy az ördögmatóla , vagy a gyüszü játék. De hiszen ez egyébiránt hasznos, mert mentői több felé és gyakrabban történnek ily fölemelkedések, mentői elterjedettebb leend a léghajók— kali mulattatási speculatio-vágy, annál több gond és gondolkodás fog annak tökéletesbítésére fordíttatni, kivált, ha közelebbről a közönség más valami nagyobb marhát, mint egy ponyt követel fölrepülni látni. Mert igen természetes, hogy addig, míg a labdára csak egy pár nyávogó macskakölyköt bíztak, nem igen törte fejét rajta a ballon tulajdonos, hogy piezus révészének a nyaka kitörik-e vagy sem, hogy a szárazföldre vagy egy folyó közepébe fog-e lezuhanni. Most azonban , midőn az illető nem csak hogy maga megy föl, de pláne lovát is elviszi, minden bizonnyal minden eszméjét oda irányozza, hogy az equipage mentős szilárdabb, biztosabb és kevesebb veszéllyel járó legyen. Ennek aztán ismét természetes következése, hogy később egy ló helyett kettő, három négy s így tovább fog fölemeltethetni, mig egyszer csak azon számra fogunk érkezni, hogy a holdtól néhány ezer mértföldnyire istálókat lehetene építeni,honnan a Sonntagsreiterek ünnepnapokon egy egyes fogatú ballontól tartva, Luczához lovagolhatnak vajas kenyérszeletet reggelizni. Hanem most veszem észre, hogy nagyon is hosszasan kisérem a nem látott ballon úszását, pedig az én derék gyárosom már vár, hogy kocsijában egy csak a piozai földön futó lóval a fővárosba visszavigyen. Pedig szerettem volna e tárgynál még mulatozni, de hiszen leend még alkalom rá akármennyiszer, mert a somnambulek divatos helyét az aeronauták foglalták el. Most pedig míg Charentonon át — hol Kirch tagot ünnepelnek — Párisba érnénk, elmondom még e hosszúra nyúlt levél végén, hogy e héten sok nagy dolgok történtek, például: A Mulhouse kávéházbeli óriás elutazott, mégpedig két vasúti kocsi tetejének hosszában elnyújtódzva. Rouenban majdnem ribillió lett, midőn e roppant pántlikás férget — melynek sem hossza, sem vége, a kocsi tetejéről lelépni látták. Walker, az elnökgyilkos, Byc étre bezáratott. Szegény Bonaparte, minden arra mutat, hogy császárrá kell lennie, már felséges élete ellen is törtek, bár némelyek előtt nagyon különösnek látszik, hogy valaki az elisé ehez menjen, s ott a legelső csendőrt megszólítván, neki elmondja, hogy „hallja csak ön, polizei bácsi , én meg akarom ölni az elnököt, fogjon be engemet.“ A londoni bolond Patenak roszabb sorsa