Magyar Hirlap, 1850. július (2. évfolyam, 192-217. szám)

1850-07-24 / 211. szám

Pest, Szerda, megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési díj: fél­évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ: Minekutána ö cs. kir. felsége f. é. junius 29-én költ legmagasabb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a kerületi főtörvény­­szék VI. Szombatból Pozsonyba helyheztessék által, megtétettek a szükséges rendelések, hogy az august. t-sö napján jövendő székhelyén tartsa első ülését­ miről a perlekedők ezennel értesíttetnek. Pesten , julius 22. 1850. 211. sz Levelezések. Paris, julius 17. A sajtó­törvény meg van szavazva, s pedig, mint mondani szoktuk, egy roppant majo­ritással vagyis 392 szóval 265 ellenében. Né­melyek azt hiszik, hogy a majoritás addig r­o­p­­p­a­n , m­ig megszakad. julius 24-én 1850* Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (na­gyhid utcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában: (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-utczában 24-dik sz. a. első emeletben. iül? ■ [UNK] [UNK] lüift NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, julius 13. ** Azon akadályok közt, melyek a dunai hajózás gyors fölvirágzásának útjában állanak, első helyen áll egy tágas, kényelmes kikötő hiá­nya, mely különösen a télszakon át, midőn a ha­józás pihen , elemvihar és jégtorlat ellen biztos révül szolgálna a Duna hosszában járó gőz- és más hajóknak. Gróf Széchenyi István, — kinek neve min­den nagyszerű anyagi vállalatainkkal egybeforrva van — egy ily kikötő szükségéről már 12 év előtt meg volt győződve, fölkarolta az ügyet és valósításán nyolcz évig fáradozott. Hasztalan. Északainak ereje, erélye, kitürése, hatálya, ékesszólása , befolyása s mindazon előnyei, me­lyek a nagy grófot kezdeményeiben istápolák — megtörtének a gyermekes makacsság és hollózugi bornirtság szirtjein. Nyolcz évi küzdés után azon hatalom ellen, melyről meg van irva, hogy ,,ellene az istenek is híjában harczolnak­, lemondott az ügyről, a növekedő szükségesség kényszerítő parancsától várva annak létesültét. E szükségesség, a lejárt mostoha két év da­czára is, mind parancsolóbban tűnik föl. Azon megbecsülhetlen kedvezés, mely a bi­rodalom kormánya részéről minden anyagi, és különösen a kereskedelmi és iparvállalatoknak nyújtatik, már­is tapasztalható rugalmat adott a dunai közlekedésnek is. Mellőzve azt, miszerint a dunagőzhajózás iránti legújabb rendeletek, a parthajózás akadá­lyainak lehető megszüntetése iránt tett lépések, és a kereskedelmi gátak megszűnte által nyújtott impulzus mennyire élénkítendi rövid időn a duna­­hajózást: csak a gőzhajótársaságot említjük, mely nagyszerű vállalatát mindinkább kiterjesztve, ha­jói számát évről évre szaporítja, legközelebb pe­dig a vasúti gyorsasággal versenyzendő számos apró gőzösöket rendelt meg. És e társaság már sok év előtt sem tudta, hol teleltesse hajóit, hogy a hosszú télen át remeg­nie ne kelljen, az elemi rész melyik perezben tör elő milliókat érő védetlen vagyonára. Mind a temérdek hajóknak nincs egy biz­tos telelőjük, s mind a vagyonérték tulajdonosai­ óhajtva várják a gr. Széchenyi által kimondott ige­­ megtestesülését. Itt volna tehát ideje újra fölkarolni ez ügyet, és életbeléptetését a mostani kedvezőbb viszo­nyok pajzsa alatt megkezdeni. Mi nem kételkedünk , mikép a vállalat ma­­­­gas kormányunk részéről minden kitelhető párt­­i fogás és gyámolitásban részesülendne, minek biz­tosítékául szolgáljon csak azon tény is, miszerint a keresk. ministerium a helybeli kereskedő-tes­­­­tületet maga szólítá föl véleményzésre az iránt, miként lennének a Dunán járókelő gőz- és más hajók, a téjszak idején, biztosítandók. A véleményt még nem tudjuk, de az végre is nem lehet más, mint: biztos telelő vagyis ki­kötő által. Az ügy tehát a kormány részéről mintegy kezdeményezve van, s egy vállalkozó testület gyámolítása iránt semmi kétség. A város irányában is kedvezőbbek most a viszonyok. Oly férfiaktól függ az ez ügybeni intéz­kedés, kik föl tudják fogni, mi emeli a város köz­javát, és föl tudják mérni azon nagyszerű impul­­zust, mit egy ily vállalat a város anyagi emelke­désének adandna,s azt egyesek önző szűkkeblű­­sége által elejtetni nem engedendik. Ki építse a kikötőt ? e kérdésre könnyű e felelet. — Tudjuk, hogy ez ügyben gr. Széchenyi és a város közt megkezdett, de fájdalom, semmi eredményre nem vezetett alkudozásoknak a város azon vég­nyilatkozata vetett végett, miszerint a kikötőt Pest város maga fogja építtetni. Mennyiben volt e nyilatkozat őszinte, men­nyiben nem, azt mint múltat, vitatni nem akarjuk. Akkor Pestváros viszonyai igen kedvezők voltak, s egy ily ígéret valósíthatásában lehete remélni. Most azonban, midőn a lefolyt két nyomasztó év Pestváros pénztárát nem csak teljesen kimerité, de pénzügyi állását gyökerében megingatá, azt, hogy egy ily vállalatra magát elszánni, s arra pénzt resolválni tudjon, tőle sem várni, sem kí­vánni nem lehet. De ha alakulna vállalkozó társulat, mely ez ügyet, melynek létesítését mind a kormány, mind a dunahajózás által érdekeltek óhajtják, magáévá téve, annak valósítása végett felsőbb pártfogást keresne, bízvást hihető, hogy megelőző kész­séggel találkozandna. E társulatnak azonban olyannak kellene len­ni, mely az ügyre nézve saját érdekének a kikö­tő érdekének­ kapcsolatossága által nyújtana el­fogadható garantiát. Gróf Széchenyi a többször említett kikötő helyéül az újpesti dunaágat szemeli ki, mint mely e czélra mintegy természettől rendelve látszik. Mi tehát az ujpestvidéki birtokosok egyesülésé­ben vélnék az érintett garanciát a kikötőügy jö­vőjére nézve legbiztosabban föltalálhatónak, mert az által e vidék emelkedése s értékesülése fogna legközvetlenebbül eredményeztetni. Mennyire értesültünk, ez ügyet az érintett birtokosok melegen pártolják, s kitürően fölka­rolni készek. Mi csak szerencsét kívánunk nektek, ha e czélra csakugyan társulattá alakulandnak. Az ügy lelkes pártolását pedig közvetlenül Pest városától megvárjuk, mert e kikötő azon vállalat, melynek valósítása egyedül teszi lehet­ségessé Pest városának elérni hivatását, melyet kedvező fekvése eléje tűz, hogy t. i. központja legyen a kelet és nyugat közti kereskedésnek. Ha speciális lépésekről ez ügyben értesü­lünk, nem késendünk azt a közönséggel tudatni. A tegnap megszavazott törvén­nyel Fran­­cziaország 15 milliónyi olvasó egyéneiből tiz milliónak kezéből kivétetik a könyv.És ez követke­zetes: a választás előkészítési gyülekezetek betil­tásának értelme ez volt: nem szabad beszél­ni; május 31. már egy lépéssel tovább haladott a halálon s kimondd, hogy nem szabad sza­vazni, természetes tehát, hogy július 16. így szólott: nem szabad olvasni. — Még van egy lépés, midőn azt fogják kimondani, hogy: nem sa­bad hallgatni, s a­ki „Vive l’em­­p­e­r­e­u­r­t, vagy vive Henry Y. - et, vagy éljen a­ consul“­ nem kiált, Noukahivába fog küldetni. Szerencsénk , hogy a gondolatot nem lehet bélyegadó alá vetni. Die Gedanken sind zollfrei! És ez nem kis baj, mert a beszélés, szavazás és olvasás jogától megfosztott tö­megnek egy szép reggelen azon gondolata jöhet, hogy „hát tenni kel­l.“ A­ki nem tudja, hogy készítik törvénye­­sen a forradalmat? az jöjön ide Párisba s ve­gyen magának egy szobát a m­acadamirozott bou­­levartokon, ha lehet egy kivágott szabadságfa bennmaradt gyökereivel szomszéd házban s a goromba rendőrükkel elöntött Bastille környéke felé, kilátással, és üljön ablakához és ne menjen sehova, ne látogasson senkit, ne szóljon egy lé­lekkel sem, hanem olvassa egy nap úgy mint más nap a... Moniteur­t. — Aztán ha e c­urával (mely kivált olvasási részletében nagyon izzasz­tó) hat hétig folytonosan élt, ha teremtője józan észszel de n­y­ú­l­s­z­í­v­v­e­l áldotta meg, elő fogja rántani útitáskáját, s nyakra-főre bele vágván a mije van, rohanni fog az éjszaki vaspályafőhez, remegvén, hogy későn érkezik s a síneket a . ..forradalom már fölszaggatta. Az ily e­x­p­e­r­i­m­­e­n­t­á­l­é — s meglehet, hogy némelyike 4 hétig sem tartaná ki — tán csa­lódni fog az időre nézve, s nem jól teszi, hogy ha már itt van, Páris nevezetességeit is meg­nézi. De félénk természetének a hi­vatalos lap prózája józan olvasásából me­rített szorongásait indokolatlanoknak, egy elfo­gulatlan, ember sem fogja nevezhetni. Mennyire kihalt ez emberek kebléből minden szemérem, az igazság és jogosság érzetének leg­kisebb szikrája — csak abból is meglátszik, hogy Lasteyh­e Ferdinandnak egy módosítványa, melynél fogva jövendőre nézve a bélyegadó alá kivétel nélkül vetett hírlapoknak az ut­­czán és közhelyekeni árultatás kivétel n­é­l­­k­ü­l legyen megengedve — jóformán vitatkozás alá sem bocsáttatott, hanem eltemettetett a szavazati urnának sírjába, honnan egyszer, tán midőn legkevésbbé váratnék, a többi elásott sza­badságok és jogokkal együtt föl fog támad­ni az utolsó ítéletre. Ez alkalommal Lamoridiére nyerte el a nap dicsőségét. „Uraim — szóla a derék, bátor és őszinte tábornok — önök szigorú törvényeket hoznak; ehez joguk van, de hogy ha azokat a közlelkiis­­meret által is elfogadottaknak lenni óhajtják, vi­gyázzanak, hogy a törvény előtti egyenlőség érzetét, mely hatvan évek óta e nemzet testének testévé vált, s mely, mert elv, ma már vitatás tárgya nem lehet — meg ne sértsék. Ha ez ér­zelem megsértetnék, önök törvényei alkalmaztat­­hatók leendnek az erőszak ú­t­j­á­n, de a nép­nek lelkiismeretében soha sem fognak elfogad­tathatni.“ A majoritás azonban Baroche­ur szavai­ra, a tábornok által emlékezetbe hozott egyen­lőség értelmét megtagadva — mint már mon­dám — a lapoknak kivétel nélküli árultat­­hatását nem engedé meg, hanem igazat adott Car­­i­e­r úrnak, ki a Pouvoirt, melynek a nem­zetgyűlés törvényszéke elé idéztetése csak teg­nap határoztatott el — különös kegyelmében tartja. A tegnapi ülés végén Montalembert tette jelentését a nemzeti gyűlés üléseinek elna­polása iránt. A bizottmány többsége három havi szünidőt indítványoz, azoknak kik ezt hosszúnak találják. Montalembert úr azt felelvén, hogy ha a kormány valami roszban töri a fejét, úgy a két hónap is elég neki, így hát nincs miért három hó­ra is el nem menni. Montalembert jelentése egyébiránt olyan szellemben van téve, hogy némely képviselők tréfából indítványozni akarák, miszerint a Pou­­v­o­i­r szerkesztőjével (kit, közbevetőleg mondva, Chaux d’Estange fog védeni) a törvényho­zás bírói széke előtt egyszerre jelenjék meg.­­ Az előadó szerint ugyanis a nemzeti gyűlés foly­tonos együttléte a forradalmi ingerültség perma­­nentiája, s az ülések elnapolásával a nyugalom legalább ideiglenesen helyre áll. Ez az ideiglenesen csókolni való. Tegnapelőtt szent Henrik napja volt. Írtam, hogy megünneplésére a legitimisták miféle ké­születeket tettek, s hogy a rendőrség mily figyel­meztetést bocsátott közre, mely amazoknak csak­ugyan véget is vetett. Hanem egy demonstratio iránt úgy látszik, hogy még­is állhatatosak marad­tak, s a patronalis nap estéjén a Chaussée d’A­n­t­i­n utczába nyíló sz. C­e­c­i­l tetemét magá­ba foglaló ház elé egymásután számtalan equi­page érkezett, s a kocsikból elegáns nők és fér­fiak szállottak ki, amazoknak hajfürtjeik, ezeknek frak-gomblyukaikban egy egy fehér szegfő chambordoskodván. De minő vala ez úri nép meglepetése, midőn a vélt hangverseny helyett rendörszolgák ha....„.dálián hangja által hazatérésre szólittatik föl, mi aztán az összecso­­portozott nép hahotája közt meg is történt. A hangverseny nem élvezhetését csak megbo­csátotta volna a legitimitás Carlier úrnak, de a hahotát nem. Az elnapolás kimondása előtt csakugyan egy bizottmány fog kineveztetni, melyben öt tábor­nok kíván részt venni. Lamoriciére — ki tegnapi beszédében egy absolutisticus irányú im­perialista pártnak egy dicstelen és szol­­g­a­i császárság becsempészése iránti ármány­kodásairól és terveiről az egész bal­oldal s a le­gitimisták nagy megelégedésére a leplet ki­­méletlenül lerántá — nagy reménynyel lehet — ha ugyan akar Párisban maradni — a kineve­zettek közt lenni. A tábornok beszéde által oko­zott sensatio átalános s mindenki csak arról be­szél, mint ezt a börzén is láttam, hova levelemet félbeszakasztva egy pillanatra eltekintek. Az elnök compiégnei útjáról nem emlék­szem, mert ez is csak olyan volt, mint a többi. A kormány és ellenzéki lapok szerkesztőségei jól tennék, hogyha az efféle hivatalos szinü uta­zásoknak leírását egyszer mindenkorra .... ki­­szedetnék; a historiographusok küldése va­ T­Á­R­C­Z­A. Párisi tollrajzok. Julius 18. (Vége.) Ha emlékezetünket ez utolsó 60 év történe­­ténetén megjártatjuk, majdnem azon eszme szüle­tik agyunkban, hogy a gondviselés ama merész férfiakat arra választá, miszerint néznék meg még egyszer uto­lj­ára a régi világot, tekint­senek le még egyszer utoljára a földre, mely már hatalmasan készült ú­j alakot váltani. És azt mondanék, hogy az emberi lángész, a civilisatio szelleme , mintegy prédát kiszemelt saskesely, előbb fölszáll, hogy a roppant magas­ból annál viharosabb ellenállhatlansággal és fas­­cináló rémület gerjesztéssel csapjon le a régi jó idők bitorlás-, jogtalanság-, önkény- és szolgaság-teljes dögére. Montgolfiernek volt az időben egy fia­tal rokona, ki utitársul vitetése iránt hiában kö­nyörögvén, egy borzasztón vakmerő elhatározás­ban állapodott meg. Nem szólt semmit, hanem mo­gorva némán állott a gömböt környező korlátják egyik legmagasbikán, s midőn a felfújt labda, mintegy óriási gondolat föllebbenni kezdett, ö.... le, bele ugrott a ballon csalnakába, az utasok kellő közepébe.........E merész fiatal ember — nevére nézve Fontaine — ereiben már a forra­dalom elszántsága pezsgett, s bámulatos ugrása a herczeggel és marquis-kal töltött bárkába egy jel volt, hogy többé a g­é­n­i­e-nek teremtményei nem csak a kiváltságos osztálynak, nem csak egy castnak, hanem az egész népnek fognak áldást hozni, s jele volt, hogy e nép többé magát páriá­nak tekintetni, a társas élet jótékonyságaiból ki­záratni nem engedendő, hanem — mint a fiatal Fontaine — ha nem szép szerivel, másképen is fölvéteti magát az állomány hajójába, ha mind­járt elszakadoznának is az összetartó kötelékek a visszautasítás következtében történt ugrás által. Montgolfier első kísérlete óta — mely a fiatal öcs udvariatlan tolakodása mellett is, a lángeszű föltaláló három foga kitörésén s pár cse­kély zsurlódáson kivül elég szerencsésen végző­dött — számtalan fölemelkedések történtek, de meg kell vallani, hogy mind e mellett is a lég­hajózásra nézve még nagyon kevés előme­netel , javítás történt, s az első azon stá­diumból, melyben — mint minden nagyszerű ta­lálmány, mely a népbabona balitéletével találko­zik — a kíváncsiságnak, s néha boszorkányos megtámadásoknak szolgált tárgyul — csak azon második és nagyon szomszéd stádiumban veszte­gel , melyben kötél­ tánczok, művész lovagtársa­ságok és néprendezők által a közönség mulatsá­­ságára, simplex nyerészkedés alapjául használ­tatik, mint a Ringelspiel vagy az ördögma­­tóla , vagy a gyüszü­ játék. De hiszen ez egyébiránt hasznos, mert men­tői több felé és gyakrabban történnek ily fölemel­kedések, mentői elterjedettebb leend a léghajók— kali mulattatási speculatio-vágy, annál több gond és gondolkodás fog annak tökéletesbítésére for­­díttatni, kivált, ha közelebbről a közönség más valami nagyobb marhát, mint egy ponyt követel fölrepülni látni. Mert igen természetes, hogy ad­dig, míg a labdára csak egy pár nyávogó macs­­kakölyköt bíztak, nem igen törte fejét rajta a ballon tulajdonos, hogy piezus­ révészének a nya­ka kitörik-e vagy sem, hogy a száraz­földre vagy egy folyó közepébe fog-e lezuhanni. Most azon­ban , midőn az illető nem csak hogy maga megy föl, de pláne lovát is elviszi, minden bizon­nyal minden eszméjét oda irányozza, hogy az equip­a­­g­e mentős szilárdabb, biztosabb és kevesebb ve­széllyel járó legyen. Ennek aztán ismét termé­szetes következése, hogy később egy ló helyett kettő, három négy s így tovább fog fölemeltet­hetni, m­ig egyszer csak azon számra fogunk ér­kezni, hogy a holdtól néhány ezer mértföldnyire istálókat lehetene építeni,honnan a Sonntags­reit­e­r­ek ünnepnapokon egy egyes fogatú bal­lontól tartva, Luczához lovagolhatnak vajas ke­­nyérszeletet reggelizni. Hanem most veszem észre, hogy nagyon is hosszasan kisérem a nem látott ballon úszását, pedig az én derék gyárosom már vár, hogy ko­csijában egy csak a piozai földön futó lóval a fővárosba visszavigyen. Pedig szerettem volna e tárgynál még mu­latozni, de hiszen leend még alkalom rá akár­­mennyiszer, mert a somnambulek divatos helyét az aeronauták foglalták el. Most pedig míg C­h­a­r­e­n­t­o­n­on át — hol Kirch tagot ünnepelnek — Párisba érnénk, el­mondom még e hosszúra nyúlt levél végén, hogy e héten sok nagy dolgok történtek, például: A Mulhouse kávéházbeli óriás eluta­zott, még­pedig két vasúti kocsi tetejének hos­­­szában elnyújtódzva. Rouenban majdnem ribillió lett, midőn e roppant pántlikás férget — melynek sem hos­sza, sem vége, a kocsi tetejéről lelépni látták. Walker, az elnökgyilkos, B­y­c é­t­r­e be­záratott. Szegény Bonaparte, minden arra mutat, hogy császárrá kell lennie, már felséges élete ellen is törtek, bár némelyek előtt nagyon külö­nösnek látszik, hogy valaki az e­l­i­s­é e­hez men­jen, s ott a legelső csendőrt megszólítván, ne­ki elmondja, hogy „hallja csak ön, polizei bá­csi , én meg akarom ölni az elnököt, fogjon be engemet.“ A londoni bolond Pate­nak roszabb sorsa

Next