Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)
1850-09-12 / 253. szám
Pest, Csütörtök, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési díj: félévre, bérhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. 253. szeptember 12-én 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidutcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-Htczában 25-dik sz. a. első emeletben. Pest, sept. 11.___ ?? — A 249. sz. M. H. September 6-kán irt irányczikkében elmondatik , mikép az 1849—ki julius hó 7-kén kelt legfensőbb kegy. rendeletben ígért kárpótlási előlegezést meghatározandó bizottmány már Pesten is fölállittatott ugyan; de hogy földbirtokosaink ezen engedményezett előlegezésért ekkorig gyéren folyamodtak, minek oka — a czikkiró állítása szerint — részint a bizottmány működése megkezdésének bizonytalanságában, részint azon hiedelemben rejlik, mintha az elveszett úrbéri haszonvételek egy úrbéri telek után 30 p. Ittal, s egy úrbéri házas zsellér után 5 p. Ittal végkép kártalanítottnlak lennének tekintendők; holott csak előlegezésről van szó stb. Én ezen állításokat koránsem akarom kétségbe vonni; meglehet vannak egyének, nevezetesen a távolabb fekvő vidékeken, kiknek a hivatalos hirdetmények későn vagy sohsem jutnak kezeikhez; meglehet vannak olyanok is, kik azok értelmét helytelenül szokták fölfogni; elismerem azon fölül a m. kormány dicséretre méltó szándékát, miszerint a kárvallottakon előlegezett pénzösszegek által mielőbb segíteni óhajt. Azonban ki azt hiszi, mikép az imént fölhozott két ok eléggé kimagyarázza az előlegezésért folyamodványok fölt ün öreg csekély számát, az aligha megismerte a nemzet nagyobb részének, s illetőleg az urbért vesztett földbirtokosoknak érzelmeit s lelkűidét. Vannak más okai is a vonakodásnak és tartózkodásnak , mik közöl csak néhányat ajánlhatok az értelmes olvasó figyelmébe; a többieket tanácsosnak tartom elhallgatni. Mindenek előtt nem kell elfelejtkeznünk arról , mikép a földbirtokosok többsége nem dicsekedhetett roppant vagyonnal, s veszített urbériségük mennyisége ritkán haladja meg a 4 vagy 5 egész telket, — mely veszteségért előlegezés fejében 120 vagy 150 p.ntra emelhetnének igényt az illető bizottmánynál. — Igaz, hogy ez sem megvetendő öszveg a mezei gazda számára , de ha ezen öszveg kinyerhetése miatt sok fáradsággal, mindenféle czim és ürügy alatt, bizonyítványokat kell szereznie, mik nem csak veszteségét tökéletesen constatrozzák, hanem a forradalmi korszak alatti magaviseletét is igazolják ; ha az előlegezés kinyerhetése végett vagy személyesen kell tennie lépéseket, vagy másra bízni a járást — kelést — akkor ő inkább a jövőre épiti reményeit, s a néhány forintot nélkülözendő , azon időre halasztja el követeléseit, midőn tetemes öszvegeket nyerhet ki az ígért és fejedelmi szó által biztosított kárpótlás fejében. Elmondom továbbá, mikép sokan elvitázhatlan követelési joguk érzetében, és teljes bizonytalanságukban a kárpótlási mennyiség iránt, nem szívesen fogadnák el a 30 ftnyi előlegezést, mert úgy hiszik , hogy ha e kedvezményben mostanára részesülnek, vagyis önnönmagukat részesítendik, ebből némi praejudicium alakulhat eredeti jogaik lényegére; ezen aggodalom pedig csak akkor szűnnék meg,ha a kulcs világosan kimutattatnék, mely szerint a definitiv kártérítés volna jövőben eszközlendő. A fő akadály egyébiránt azon sejtelemben fekszik— minek alaptalanságát én legalább kimutatni nem tudom — mintha a sokszor említett bizottmánynak inquisitorius jelv tulajdonittathatnék. A nehéz idők járása még nem fordult tavaszi derűre, a nyomozások hosszú sorozata még nem szakadt félbe, a föladók még folyvást űzik undok mesterségüket. Már pedig oly szövevényes politikai események, s oly rettentő polgári háború, s mint némelyek állítják , oly rettegtető forradalmi kormányzat után, hányan bírhatunk azon erős meggyőződéssel, hogy szavaink, tetteink minden gyanútól mentek — és hogy épen mi vagyunk azon tiszták, kik jó lelkiismerettel dobhatjuk szegény polgártársainkra az első követ. Miután minden folyamodó az illető bizottmánynál köteles igazolni eljárását a forradalmi korszak alatt, az ily folyamodványokból bizonyos jegyzéke keletkeznék a jóérzelmüeknek, és ezen jegyzékben nem akar tündökölni a magyar földbirtokos, ha homály vettetik ezáltal nem folyamodó polgártársainak politikai jellemére. Ez, uraim, igen komoly és sokszori megfontolást igénylő tárgy; ebből szakadások,irigységek, fondolkodások, és uj meg uj compromissiók keletkezhetnek. — Ily eljárásból két rovat keletkeznék — és idővel két párt! Különben én az elv practicumát sem tudom belátni, melyből az ily eljárás kiindíttatott. ,Az állam nem akarja kedvezményekben részesíteni háborgó polgárait.* Ám legyen. De hiszen itt kedvezményről nincsen szó, hanem birtokról, jogról , elvitázhatlan igényről, birtokától csak bírói ítélet nyomán lehet megfosztani a statuspolgárt, és ha valaki büntetésre méltóvá tette magát, bizonyára nem csak az úrbéri kártérítés veszteségére fognátok őt ítélni. De ezen elv nem is alkalmazható a kivitelben. A bizonyítványok megszerzésében tanúsított ügyesség, népszerűség — sokszor tán vesztegetés fogna ülni diadalünnepet, és a lelkiismeretlen gyanúsítás , nemzeti gyűlölség stb fogna buktatni érvénybe. És hány kedvezményt nyújt az állam ; hány jeles intézményt, egyéni és politikai jogot, melyben — elfeledve a forradalom tévedéseit — boldogok és boldogtalanok egyaránt részesülünk, a mint a nap egyformán világít jóknak és gonoszaknak — mert máskép világítania nem is lehetséges. Azért én úgy hiszem, azt tartom, hagyjunk föl a rovatolással, hagyjunk föl az igazolás követeléseivel e tárgyban; mondjuk ki világosan, érthetőleg, mi szabályok szerint, mi időközben fog a definitív kártérítés mindenkinek kivétel nélkül megadatni, ki úrbéri haszonvételeket veszített, és meg fogjuk látni, hogy a 30 , illetőleg 5 főnyi előlegezésért naponta fog szaporodni a folyamodók száma; kivételeket csak a más után hozott törvényes bírói ítéletek képezhetvén. Pest, sept. 11. II. Lajos Fülöp közel 18 évig ült a királyi széken. Arra alkotmányszegés következtében történt forradalom után, a nép akarata emelé , — s nép szeszélye az alkotmányhoz híven ragaszkodásért taszitá le arról. Úgy van, e nagy és jó ember, — mint Peel Robert nevezést, — nem az alkotmány és törvények megrontásáért, de épen azoknak szorosan megtartásáért veszté el koronáját. Főhibája volt, mivel változékony és könnyen hajló népe szellemét nem ismerte, vagy inkább számba nem vette. Az alkotmányos uralkodás eszméje és fő érve, mint tudva van, a parlamenti majoritás vagy többség kormányzása. A nép által választott követek akaratja, a nép akaratjának s igy a közvélemény nyilvánításának tekintetik, mihez a kormánynak vagy ministeriumnak magát alkalmaztatni kell. Ez elvet Lajos Fülöp nem tévesztő szeme elöl, az alkotmányt,mire esküt tett le, híven megtartó, s kormánya mindig a kamrák többsége nézetének kifolyása volt. De nem lehet tagadni, kormánya a hiú nép kivánatait azért nem elégíté ki, annak két legfőbb, gyakran túlfeszített eszméibe, a nemzeti dicsőség, szabadság és egyenlőségvágyba ütközött, mi a közbékételenségre bőséges gyúanyagul szolgált. Két mérges ellenséggel találkozott és küzdött e király uralkodói pályáján, s a kettőnek összeszövetkezése buktatá meg végre ötöt. E két ellenség volt a sajtó és titkos társulatok. A kettőnek kezet fogva működése természetesen szükségessé tette az alkotmányos kormányzásból folyó két főjognak t. i. a nyomtatási és személyes szabadságnak megszorítását. Mindkettő alkotmányos uton, a kamrák többségének beleegyezésével, megtörtént; — a sajtót, kivált Fieschi királygyilkolási merénye után, 1835-ben a septemberi törvények fékezték, s a titkos társaságok mozoghatása is kemény korlátok közé vettetett. A szellemi, mozgás és társulati jognak törvény általi s igy törvényes bilincselése mérgesebb s megátalkodottabb ellenszegülést idézett elő, s kétszeres gyülülséget halmozott a kormányra. A titkos társulatok által Parisban s más városokban is, kivált Lyonban nem egyszer organizált és előidézett zendülések és támadások, több versen elkövetett királygyilkolási merények, a sajtónak a kemény törvények daczára is ismételt kihágásai, valamint a státushatalomnak c különböző izgatások ellenében mindig keményen föllépése, és a büntető törvényeknek a vétkesekre kiméretlenül alkalmazása, s igy a polgári társaságnak folytonos ingerültségben és rázkodott állapotban léte, — szomorú és árnyékteljes képét tartják Lajos Fülöp uralkodásának élénkbe, — s azt számtalan nehézségekbe, akadályokba bonyolodottnak, és a nép fölbolygatott szenvedélyeivel, a pártszellem alattomos mesterkedésével csaknem saját lételéért szakadatlanul küzdenek, s így munkásságában több oldalról nyűgözöttnek mutatják. Szabadság rend nélkül fön nem állhat, —oly igazság, mit minden fogulatlannak elismerni és méltányolni kell. De a fölforgató párt emberei ezt nem hiszik, és annál kevésbbé követik ; a társaság csöndessége, jóléte nem az ők érdeke, annak megháborítása nem az ők baja, ezzel azért nem sokat törődnek. Sőt inkább nagyravágyó czéljaik elérését, valósítását, épen a szabadság túlcsigázásával remélik eszközölni. Hogy Lajos Fülöp kormánya a fülforgatópárt, e tagadhatlanul számos osztály sympathiájával nem találkozik, s az kétséget nem szenved. De Francziaország 18 boldog és az anyagi jólétben, virágzásban haladást tanúsító éveket köszön neki, s az európai közbéke föntartásában is nem utolsó érdeme volt, miért méltán béke Napóleonja czimével tiszteltetett meg. Az ismeretes s a királynak saját nyilatkozata után fölkapott juste-milieu, vagy helyes közép rendszer követését részakarói neki különösen gunyul és hibául tulajdoniták. Az a szabadság és rend egyeztetését, vagy a két végső párt, u. m. a szoros royalisták és köztársaságiak között közép után járást, s e két szélsőségnek kikerülését jelenti. Ellenségei azt két végső, két rész között ingadozásnak s épen azért a czéltól mindig messzebb távozásnak kívánták bélyegezni, holott az inkább a végsők , a szélsőségekbe bukás kikerülhetésének tekinthető. Ismeretesek a régi deák mondások is: aurea mediocritas, medio tutissimus ibis, medium tenuere beati. Helyes középnek lehet és kell a politikában is lenni, csak helyesen alkalmaztassák. A franczia publicisták által sokat vitatott és Lajos Fülöp gyanúsítására, vádlására alkalmazott elv volt továbbá: „le roi regne, mais il ne gouverne pas“ — „a király uralkodik, de nem kormányoz.“ Ez alkotmányos állítás a ministeri kormányzást, különösen a felelősség szempontjából, jellemzi. De azt, hogy a király csak eszköze legyen a ministereknek, s ezek akaratát, ne saját belátását kövesse — épen nem teszi. A korona fénye , dicsősége , mi a jó kormányzásból folyó népboldogitás eredménye, a trónt biró királynak, nem az általa a trón közelébe hivott és változó tanácsosok érdeke. A királynak, — ki erre képes — lehet és kell kormányozni, és a kormányt vezetni, természetesen a státus java és népérdeke előmozdításával — s a ministernek , ki ezért a felelőséget elvállalni nem akarná — visszalépni szabadságában áll. A franczia föllebbi elvnél sokkal gyakorlatibb, helyesli az ismeretes angol alkotmányos állítás: „The king can no do wrong.“ „A király nem tehet roszat.“ Ebben az , hogy tehát jót tehet, sőt tennie kell, világosan kimondva van. Nem kívánjuk mi Lajos Fülöp bel- és külpolitikáját minden kifogáson és botláson fölülinek állítni. Az ország anyagi érdekének kitűnőleg és nagy sikerrel pártfogása a szellemi érdek elhanyagolását nem mentheti, valamint a durvább és fáinabb alakban űzött megvesztegetési vagy lekötelezési rendszer, a parlamenti többség leírásáért, a júliusi kormányzásnak nem tényoldala. Ebből eredeti azon önző materialismus, mi ez időben a franczia polgári társaság felsőbb rétegeiben is oly sajnos mértékben elharapódzott, minek szomorú példái: Teste és Cubiéres ministereknek megvesztegetésért börtönre ítélése, valamint Choiseul- Praslin herczeg vérfagylaló drámája — a Sebastiani palotában eszközölt — borzasztó csend és hallgatás ! Lajos Fülöpnek külső politikája is — és valóban nem egészen alap nélkül — súlyos kárhoztatás tárgya volt. Francziaország politikai helyzetét és érdekét tekintve csupán — alig lehetne a júliusi kormány külpolitikája ellen valamit felhozni, — de az emberiség magasabb érdeke, s a jog eszméje, vagy inkább annak szentsége szempontjából annak homályos oldalait sem tagadni, sem szépítni nem kívánjuk. A király uralkodása első éveiben Angliával fogott kezet és barátkozott különösen; — a későbbi időkben politikája a száraz európai halal- TÁRCZA. Vázlatok Lagarde grófnak ,,a bécsi congressus ünnep- és emlékei“ czimü munkájából. (Folytatás.) Továbbá felmutatvák szerző által: Miksa bajor király, ezen nyílt arcz, melyen lélekjóság tükrözi magát; fia Lajos, ki a trónra alattvalói szeretetét vivé. A wvartembergi király, ezen óriási alak, s fia Vilmos herczeg, kinek az oldenburgi nagyherczegnő, Sándor czár nővére iránti szerelme sokkal inkább elfoglalá a congressus figyelmét, mintsem az országlástan legkomolyabb érdekei. E halvány alak, nagy sasorr, a világos szőke hajjal. Dánia királya ; élénk, vidám szelleme s szerencsés viszonfeleletei a vig melléknevet kölcsönzék neki. E kedves , másszor mosolygó s jelenleg komoly alak — Eugen herczeg. A szent szövetség győzelmi örömei közepett félrevonul ő, s anyjára gondol, ki minden támasz nélkül Fázisban maradt, s egy megtört nagy emberre, kinek fogadott fia volt. Egy reggel Bécs utczáin leték öt gyalog, Sándor czárnak kezet nyújtva, ki a legőszintébb vonzalmat tanusitá iránta. Ez, mond szerzőnk, királyi pajtásság vala. Sándor méltó volt ihletett barátságot gerjeszteni, s képes azt viszonozni. Ott tündöklőtt jelen nem léte által Szászország királya, ezen alattvalóitól imádott fejedelem ; a legbecsületesebb ember, ki valaha trónt foglalt el, mint Napoleon monda, nem akart a tanácskozásokban egyébként részt venni, mint teljhatalmazottai által. Nem akarjuk az olvasóval megismertetni egész sokaságát azon herczegek s németországi uralkodóházak ügynökeinek, kik ide özönlenek, hogy e nagy politikai egyesületben részt vegyenek , s megtudhassák, mi módon fogja a királyok törvényszéke körülnyirni s megszabni kisded álladalmaik határait ? Az angol felhatalmazottak feje lord Castlereagh volt, ki később aztán mint minister öngyilkos jön. Wellington herczeg csak kevéssel a congressus vége előtt érkezett meg, hogy nevével Angolhon politikájának súlyt kölcsönözzön. Frankhon d’Albery herczeg, de Noailles Alexis gróf, de la Tour du Pii ur és Talleyrand herczeg által képviselteték, ki ezen nehéz körülményekben méltósággal s annyi elismert észszel támogatá Francziaország becsületét s szövetségesei érdekeit. De hagyjuk e hires gyülekezet dolgait s politikai nevezetességeit, s lépjünk szerzővel a schönbrunni kastélyba, a római király palotájába, hol az öreg Ligne tábornagy pártfogoltja, Lagarde gróf bevezetését vállald magára. E pillanatban végré be hires festészünk Isabey a római király arczképét, mely Mária Lujza császárnőnek vala szánva; ez volt azon arczkép, melyet Isabey a császárnak, Elbábóli csodálatos visszaérkezte után átadott. Ezen drága emlék látása sz. helénai szomorú és hosszas fogságában igen gyakran megvigasztalá a szerencsétlen atyát. Midőn Montesquiou asszony jelenté a gyermeknek , hogy Ligne hy tábornagy látogatására jött, felkiáltott: „Egyik-e ez azon tábornagyok közöl, kik atyámat elárulták ? akkor be ne lépjen !“ Csak sok fáradság után lehete a felindult ifjúval megértetni, hogy nem egyedül Francziaország az , melynek tábornagyai vannak. Ligne herczeg láttára, kit szerfölött szeretett , az ifjú Napoleon székéről felugorván, tüstént karjaiba veté magát. Ez valóban a legszebb gyermek volt, kit valaha csak látni lehetett. Hasonlatossága dédanyja, Mária Teréziával meglepő volt. Arczának angyali vonásai, bőrének szemvakító fehérsége, szemeinek tüze, nyakán dús szőke fürtökben elomló haja a legbájosabb mintát kinálák Isabel ecsetének. Gazdagon hímzett huszár egyenruha volt rajta, s dolmányán a becsületrend csillagát hordá. — Itt egy franczia, herczegem; mondd neki a tábornagy engem bemutatva. — Jó napot uram, köszönte az ifjú Napoleon ; én nagyon szeretem a francziákat. Eszembe jutván, szól szerző, Rousseaunak azon szavai, hogy senki sem szeret kérdeztetni, főleg gyermekek, —némán lehajlok hozzá s megölelém. Vonzalma a hadi pályára elárulá magát szemében és szavaiban. „Én katona akarok lenni, monda egy napon , s repülni fogok a megtámadásra.“ Midőn ellenvetek neki, hogy a szuronyok megakadályozandnák a rohanást, büszkén viszonzá: „Nincs-e kardom a szuronyok eltávolítására ?!“ Sóvár kíváncsisága , apja történetét ismerni határtalan volt. Nagyatyja Ferencz császár meg lévén győződve, hogy az igazság mindenkor a nevelés alapja, főleg az uralkodó herczegeknél, meghagyá, miként semmit se titkoljanak el tőle. A gyermek sováran hallgatá egy élet elbeszélését, mely húsz év alatt a történetírás minden csodáit meghaladta. Örömének élénksége, vágyai és akaratának türelmetlensége jellemzék e gyermeket leginkább; míg égő ludvágya s csöndes és meggondolt viselete előrehaladtabb időkort jelentenek. Mindez nála, mint Lagarde mondja, sejteni hagyá, hogy a szellem örökösülő. (Vége következik.)