Magyar Hirlap, 1896. július (6. évfolyam, 180-210. szám)
1896-07-01 / 180. szám
a L_ ______ - . MAGYAR HÍRLAP I •-'*n** ' 1111««...... -nemzetiségek, melyek a maguk nyelvén szidnak bennünket, s a mi alkotmányunk fegyvereivel támadják ezt az alkotmányt. Az ő műveltségük az egész ország kultúráját növeli, s a hagyományaikon való csüggés nagyon megfér a közös haza iránt való hűséggel. Nincs arra ok, s nincs is benne raison, hogy a nevelés autonóm jogait kivegyük a kezükből. Csak éppen bizonyos határokat kell végre-valahára megvonnunk. Nem zárkózhatunk el ama lesújtó tény elől, hogy a nemzetiségi agitáczió már a népiskolában kezdődik s a tanítóképzők meg sokszor éppen valóságos egyetemei a hazaárulásnak. Azokat a határokat kell hát megtalálnunk, amelyeknél megszűnik a kulturális munka és megkezdődik a hazaárulás, ahol viszont megszűnik az autonómia, s megkezdődik az államnak az az ellenőrző joga, amely alól semmi autonómia sem bújhat ki. Nyelvi tekintetben se kívánja senki a nemzetiségek jogait csorbítani. De tény, hogy ez országban törvény állapítja meg az állam hivatalos nyelvét, s akik ez államnak polgárokat nevelnek, kell, hogy annak a nyelvét is tanítani tudják. Az autonómiák hazája az északamerikai Egyesült Államok, amelyekhez képpest mi egy szigorúan centralizált ország vagyunk. De egyszerűen a bolondok házába csuknák, aki a hivatalos angol állami nyelv jogai felől még vitatkozni merne. Mitőlünk tudhat, tanulhat és taníthat mindenki a maga anyanyelvén, énekelheti a maga népdalait és járhat a maga ruhájában;mi csak azt kívánjuk, hogy legyen módja az állam nyelvét is megtanulni s hogy a tanítói erre képesek legyenek megtanítani. Reméljük, hogy a kongresszus ezekben a kérdésekben pozitív eredményekhez fog jutni s akadémikus elmefuttatások helyett konkrét javaslatokkal járul a közvélemény s a kormány elé. Ugyanezt várjuk abban az ő legsajátabb s a kvalifikácziót illető kérdésükben is, mely a lehetőség határain belül s a miveltség igényeinek sérelme nélkül le akar dönteni egypár válaszfalat, amely túlságos skrupulozitással különíti el ,például a tanítót a tanártól, itt is az ipariskolait a másfélétől stb. Erre, hogy egy kvalifikáczió többféle működési körre is érvényes legyen, különösen a vidéken van szüksége a nevelés ügyének, s viszont általában az előmenetelük s a kilátásaik tekintetében maguknak a tanítóknak. Hogy az anyagi helyzetük gyors javulását elő fogják-e idézhetni, az természetesen az állam anyagi erejétől függ, amely a maga nagyhatalmi kötelezettségei súlya alatt a kultúrát elég mostohán pénzeli. Vigasztalja meg a pedagógokat, hogy socios habent malorum, a Justitia papjainak sem különb a helyzete. Bizonyos, hogy újabban történt valami ebben az irányban is s az állam egy-két részlettel igyekezett legalább jelezni, milyen adósnak tudja magát e leghasznosabb s legnemesebb hitelezőivel szemben. Elvégre az ország gazdasági ereje is a kulturális erejével arányos s a tanítók munkája közvetve megtenni majd azokat az anyagi eredményeket is, melyek anyagi helyzetük javulásának a feltételei. — Mit kacag kend ? — kérdi az asszony. — Azt én nem mondhatom meg, — felelt a bojtár. — Mért ne mondhatná meg? — Azért, mert nem. Szóból szó kerekedik, czudarul összekapnak s hogy a vásárról hazatértek, az asszony nem is ült az urával egy asztalhoz. Hiába kérlelte a bojtár, az assznynak mindenre csak az volt a szava: — Mit beszéltek a szamarak? Mit kacagot kend. Hiába mondta a bojtár, hogy azt ő nem mondhatja meg, mert abban a pillanatban szörnyet hal, az asszony indulatosan vágott közbe: — Hal az Isten haragját! Mondja kend ezt a bolodnak! — Mit beszélnek a szamarak? Megmondja-e vagy nem? — Nem mondom meg, feleség! Noha nem mondta, nem is volt nyugodalma az asszonytól, mert annak éjjel-nappal fúrta az oldalát a kíváncsiság. Még álmában is mind azt kérdezte: mit beszéltek a szamarak. Egy hétig, kettőig csak eltűrte a bojtár, de aztán még az életét is megunta s azt gondolta magában, inkább meghal, semhogy ilyen háborús legyen az élete. Elment az asztaloshoz, koporsót csináltatott, haza vitte, a szoba földjére letette s belé feküdt. Akkor azt mondta az asszonynak: — No, feleség, látod-e? A koporsót is megcsináltattam, mert tudom, hogy amint elmondom a szamarak beszédjét, mindjárt szörnyet halok. Elmondjam-e? — El-el! Csak mondja. Tudom, hogy csak bolsidozik, kend! — Bizony mondom, feleség, hogy egyszeribe szörnyet halok. Mondjam-e? — Mondja, mondja . . . Abban a pillanatban belépett a bojtár kutyája s látván az ő jó gazdáját a koporsóban, busán feküdt a koporsó mellé, szűkölt keservesen. — Feleség, szólt a bojtár, vess egy darab kenyeret a Bodrinak, mielőbb meghalnék. Az asszony odavetett egy darab kenyeret, de a kutya hozzá sem nyúlt, csak tovább szűkölt, vinnyogott. Épp akkor talált bekanditani az ajtón a kakas s látván, hogy a kutyának nem kell a kenyér, nagyot kukorékolt, egy pillanat alatt összecsőditette a tyúkokat, biztatta hogy szedjék szét a kenyeret s egyék, mert nem kell a kutyának. Ő maga mindjárt jó példával járt elől, belevágott csőrével a kenyérbe. — Ó te gyalázatos, szólalt meg a kutya, nem szégyellesz lakmározni, mikor a gazdád megírni!? — Nem én vágott vissza a kakas, úgy kell neki, haljon meg, ha olyan gyáva. Nekem sok feleségem van s mindeniknek tudok parancsolni, neki csak egy van s annak az egynek sem tud. Kikiriki, kukoriku! haljon meg.! — De bizony nem halok én megkiáltott a bojtár s felszökött a koporsóból. Szaladt a pitvarba, a szegről leakasztotta az ostorát, az egyik kezével megragadta a feleségét s magyarosan a szeme közé nézett: — Elmondjam-e, hogy mit beszéltek a szamarak, feleség? — Jaj, jaj, lelkem uram, édes uram, ne mondja, ne! — Hát — úgy legyen! 1896. Julius 1: Budapest, június 30. Országgyűlés. A főrendiház ma délelőtt tizenegy órakor Vay Béla báró elnöklése mellett ülést tartott, amelyen az elnök bemutatta Békés- és Szerémmegyék üdvözletét. Ezután elfogadták a czukoradó és a házadótörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, tudomásul vették a pénzügyminiszter jelentését az aranybeszerzésről, elfogadták a majorsági zsellérbirtokokról és a helyiérdekű vasutakról szóló törvényjavaslatot. Az elnök jelentette továbbá, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat átérkezett a képviselőháztól és ki fogják azt adni a törvénykezésügyi bizottságnak, ami tehát azt jelenti, hogy a javaslatot csak ősszel fogják tárgyalni. Elfogadták ezután Bánffy Dezső báró miniszterelnök javaslatát, mely szerint a főrendiház júliusban és augusztusban ne tartson ülést, minthogy — mondá a miniszterelnök — a mostan letárgyalt javaslatokkal és jelentésekkel elintézték azokat az ügyeket, amelyeket a kormány a nyári szünet előtt elintéztetni óhajtott. Végül Császka György érsek indítványára elhatározták, hogy a királyt születésnapja alkalmából feliratilag üdvözöljék. Az ülés az elnök éltetésével ért véget. — A képviselőház délután egy órakor tartotta meg ülését Szilágyi Dezső elnöklete mellett. Az elnök előterjesztései után — ez előterjesztések közt volt Szerém megye üdvözlése és a hajdúdorogiak kérvénye a püspökség felállítása ügyében, amelyet megéljeneztek — a főrendiházi üzeneteket szó nélkül tudomásul vették. Ezzel az ülés véget ért. A néppárt és Frigyes főherczeg. A mosonmegyei néppártnak csúfos felsüléséről ad hírt a » Vasvármegye“ czimü, Szombathelyen megjelenő újság. A mosonmegyei néppárt nevében — így írja — számos lelkészből álló küldöttséget menesztett Frigyes főherczeg elé, azzal a kéréssel, hogy a főherczeg buzdítsa uradalmainak tisztviselőit a néppárt energikus támogatására. A főherczeg erre a kérésre így válaszolt:, — Én katona vagyok, tehát nem politiizálok. De ha megtenném is, politikám ő felesége politikája volna, amely végeredményében a kormány akaratában nyer kifejezést. Mindezek után a főherczegi uradalmi tisztviselők sorsának engedték át a néppártot s ez volt fő oka a parndorfi verességnek is. A hajdudoroghi magyar püspökség. A hajdudoroghi görög katholikus magyar püspökség fölállítását kérelmező küldöttség, amely a minap járt Budapesten, tegnap a herczegprímás elé járult kérelmével. A küldöttség nyolcz tagja balatonfüredi nyaralójában kereste föl a herczegprimást, aki előtt Nagy Miklós adta elő a doroginak kérelmét. A herczegprimás kijelentette válaszában, hogy jogos kérésük teljesítését nemcsak, hogy megakadályozni nem fogja, hanem igyekezni fog arra, hogy azt minél hamarább megvalósíthassa. A magyar püspökség létesítése egyházi szempontból lehetséges, az anyagi részt szintén el lehet intézni. A herczegprimás ezután barátságosan elbeszélgetett a küldöttekkel, íme, mig a a herczegprimás ily nyilatkozattal biztatja a hajdudoroghiakat, addig Bogisich Mihály ez. püspök, érseki helynök-helyettes kijelenti, hogy a hajdudoroghiak az egyetemi templomban való magyar misézésre engedélyt nem kértek és azt nem is kaptak. Függetlenségi testvérháboru. A magyari és fehérgyarmati Kossuth Lajos szobor leleplezési ünnepségek után, amelyekről tegnapi lapunkban szóltunk Kossuth Ferencz Szatmáron az Ugron Gábor kerületében is megállapodott, ott lelkesen fogadtatva egy órai beszédet tartott. Erre Ugronék lapja a következő megjegyzést teszi: »Ez már a második eset, hogy Kossuthék a függetlenségi és 48-as párt másik részének kerületébe elmennek, hogy ott maguk mellett propagandát csináljanak. Kossuthéknak ez az eljárása a függetlenségi és 48-as anyapártban meglehetős rossz vért szült és ott azt az elhatározást érlelte meg, hogy ezentúl ők sem fogják magukat visszatartani attól, hogy a másik pártárnyalat kerületeibe elmenjenek és ott a pártszervezést részükről is teljesen önállóan eszközöljék. Ez a függetlenségi testvérháború nyílt hadüzenete. Az Inter duos litigantes most nemcsak a tertius, hanem a quaternius is gaudet. Nemcsak a kormánypárt, hanem a néppárt is örvend. Választási nyitány. A kulpini választókerület szabadelvű pártja — egy hozzánk érkezett telegramm szerint — értekezlet tartott, amelyen elhatározták, hogy a bizalmatlansággal viseltetvén a kerület mostani képviselője, Ivanovics iránt, a jövő képviselőválasztáson Kolossváry Sándort fogja felléptetni. Igen korainak tartjuk ezt a nagy készülődést és éppenséggel nem ítélhetjük üdvös és szeren-y