Magyar Hirlap, 1897. március (7. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-11 / 70. szám

1897. márczius 11. KIAGYAR HÍRLAP Márkus József polgármester azt felelte, hogy Haberhauer személyesen kiván válaszolni, egyúttal Vaszilievics tanácsnok nevében is. Erre mély csönd lett. Haberhauer elmondta, hogy ő és Vaszilievics tanácsnok arra a választói értekezletre, mint régi VII-ik kerületi lakosok és választó polgárok nyertek meghivást. Elmentek oda, mint száz meg száz más választó és tisztviselő. Az elnök megnyitotta az ér­tekezletet és jelentette, hogy Morzsányi személyesen kiván nyilatkozni s érte küldöttséget meneszt. Ebbe a küldöttségbe szólót és Vasziljevics tanácsnokot az elnök az ő előzetes megkérdezésük és beleegye­zésük nélkül küldte ki. Látnivaló tehát, hogy ők politikai szereplést nem kerestek , valamint eddig az volt az elvük, hogy politikai tüntetésben részt nem vesznek, ezután is ahol tartják magukat. (Mély csend a VII. és VIII. kerületi bizottsági tagok padjain.) A választ a közgyűlés tudomásul vette. A másik két interpelláczió aprólékos dolog volt. Fektor Ferencz a vámvonalak küljebb helye­zését követelte régi közgyűlési határozat alapján, Kasics Péter meg a budai utak rosszasága miatt panaszkodott. A kvóta. A főjegyző bemutatta Heves megye és Fehér­megye körleveleit a kvóta felemelése ellen. Azt ja­vasolta, hogy szokás szerint adják ki véleményezés végett az átiratokat a tanácsnak. Polónyi Géza úgy tudja, hogy a közgyűlés számtalan esetben úgy járt már el, hogy a körirato­­kat azonnal érdemileg tárgyalta. Itt sem forog fenn szüksége annak, hogy előzetes tárgyalás végett kiadják. (Egy hang: De igen!) Ha azonban vannak, akik ítéletalkotás előtt szükségét érzik a szakvéleménynek , ő szívesen rááll a halasztásra, de oly feltétellel, hogy a legközelebbi rendes közgyűlés napirendjére tűzessék a két körirat. Erre általános helyeslés közt mindnyájan rá is állottak és igy a kvóta-vita jövőre maradt. Méltán lehetünk kiváncsiak, hogy a tanács most a kvóta-kérdésben melyik szakbizottságot hall­gatja meg: a közélelmezésit, pénzügyit, a jogügyit, vagy talán Bánffy kedvéért a­­ közjótékonyságit? Az olcsó színház. A napirend során az olcsó színház ügye volt az első, mely némi vitára adott alkalmat. Sziklay János kérvényét Körösi József, a statisztikai hivatal igazgatója támadta meg. Nagy zajban beszélt, nem is hallgatták. Tudták, hogy a városi telkek elpocsé­­kolása ellen száll ismét síkra s egy magyar színház létesítőjét, aki nem színész, hanem vállalkozó, leltári áron nem akarja telekben részesíteni. Ámde utána Pártos Béla igen élénk dikczió­­val támogatta Szikrayt. Neki a Ludoviczeumnál 60 írtjával, tehát elég jó áron adják el a telket oly czélra, mely a város is­tápolására nagyon is méltó. A közgyűlés igen nagy többséggel fogadta el a tanács előterjesztését és adta el az üllői-út és markotányos-utcza sarkán levő városi telket Szikray Jánosnak. Családi házak a Gellérthegyen. A referensek azután ismét háborgatás nélkül adtak elő egy csomó ügyet, mígnem Kun Gyula lépett az előadói asztalhoz és bemutatta Dárday Sándor és társai kérvényét, hogy a Gellérthegy dél­­nyugati oldalán levő telkeiket 150 négyszögöles részletekre oszthassák ki, legfeljebb egyemeletes családi házak számára. Ez a terület a vámházi­ híd által oly közel jut a főváros belső részeihez, hogy a belvárosba onnan 10 perez alatt lehet a villamoson jutni. 210 házat építenének egyelőre. A tanács az engedély kiadását javasolta azzal, hogy azon a környéken mások hasonló kérelmét szintén teljesí­teni kell. Ez a tárgy nagy háborúságot keltett. Polónyi fejtegette, hogyha a város az engedélyt e telek­felosztásra megadja, a telkek egyszerre ötszörös értéket nyernek s miért adjon a város éppen a folyamodóknak ilyen kedvezményt? Azt indítvá­nyozta, hogy a telkeket csak háromszáz négyszög­ölekre lehessen parczellázni. A szónokok egész sora kelt fel a kérvényezők érdekében. Scheich, Csorba, Nagy Dezső, s főképp Kun tanácsnok az előadó, aki zajos tapssal foga­dott beszédben fejtegette a szükségét annak, hogy a város ne űzze ki polgárait a megye területére, akik otthont akarnak alapítani. A közgyűlés mégis 86 szavazattal 67 ellen­feldnyi indítványát fogadta el. A népoktatás államosítása. Csanád megye körlevelét a tanács tudomásvé­telre ajánlotta, mert a népoktatás államosításának kérdése nálunk Budapesten nem aktuális. Azonban Keltai Ferencz egész röviden azt indítványozta, hogy a főváros pártoló felirattal tá­mogassa Csanád megye feliratát. E felszólalás a fele­kezeti iskolák barátai közül Bogisich Mihály esperes­plébánost késztette arra az érvelésre, hogy a szeletes és apácza-iskolák mindig a haza­­fiságot is ápolták, tehát az államosításnak indoka általában véve nincsen. Kasics Péter is csak ott találná az államosítást szükségesnek, ahol a magyarosodás szempontjából van rá szükség. Göcz József, Tenczer Pál Heltai indítványát pártol­ták, mert az oláhok még az államsegélyt sem akar­ják elfogadni. Verédi tanfelügyelő a tudomásvétel mellett szólt, mivel az államosítás a községekre nagy terheket ró. Az egyedüli Francziaország az, ahol a népoktatás tisztán állami kézben van s ott is csak a tanítót fizeti a kormány, a dologi kiadásokat a községekre sózza rá, de a rendelkezés egészen az övé. A közgyűlés azonban szótöbbséggel elhatá­rozta, hogy a Csanádi feliratot hasonló felirattal tá­mogatja. A légszeszgyár kihelyezése. Most ismét volt a vitában némi szünet. Szó nélkül szavazták meg a katholikus lelkészek fizetés­­emelését, teljesítették a filharmóniai társaság kérel­meit a tanács javaslata értelmében, elhatározták egy iskola és egy óvoda építését s ekkor jött a sor a légszeszgyár kihelyezése ügyére. A múlt közgyűlések egyikén Császár Jenő is vele majdnem az összes bizottsági tagok indítványt adtak be, hogy a gázgyár kihelyezése ügyében a társasággal tárgyalásokat kezdjenek. A tanács most azt javasolta, hogy a tárgyalásokra egy bizottságot küldjenek ki, melynek tagjait az illető szakbizottsá­gok maguk választanák meg. Kasics Péter itt azt ajánlta a közgyűlés figyelmébe, hogy a tárgyalásoknál igen lelkiismere­tesen kell megóvni a főváros érdekét. Van a konti­nensen egy város, ahol az üzleti társaságok, ha maguk nem akarnak a hatósághoz bizonyos nagyobb előnyért fordulni, erre barátaikat kérik fel, akik aztán indítványt tesznek a hatóságnál s ekép az üzleti vállalat kerekedik felül, mert nem ő kér, hanem tőle kérnek. De aztán meg­történik, hogy a város maga az üzletnél vesztes marad. Igaz, hogy ez Budapestre nem vo­­natkozhatik, mert nálunk ilyesmi soha elő nem for­dulhat. Az indítványozókról fel kell tenni, hogy egyedül a város érdeke vezeti őket, amit szóló is szívesen koncredál. Nem szeretné azonban, hogy a főváros úgy járjon, hogy megvegye a gáztársaság telkeit egy millió forinton s a társaság kissé küljebb vegyen alkalmas telkeket százezer forinton és igy kilenczszázezer forint hasznot vágjon zsebre. Azért a főváros érdekei hangoztatását a bizottsági tárgya­lások előtt nem tartja feleslegesnek. Springer Ferencz egyáltalán minden egyez­kedés ellen nyilatkozott. A gázgyár a város fejlődé­sét nem gátolja. Előtte és mellette egymás után emel­kednek a háromemeletes házak. A háta megett pe­­dig a temető van. Haszon a megváltásból csak az lenne, hogy a gyár helyére házak jöhetnének. De megéri-e ez azt a nagy kisajátítást, mikor 14 esztendő múlva úgyis lejár a gáz­szerződés, mikor olcsón juthatunk majd az egész telephez? Nem fogadja el a tanács előterjesztését. A közgyűlés azonban elfogadta a tanács elő­terjesztését és re­bene gezta eloszlott. A népszínház sorsa­. A Magyar Hírlap elsőnek írta meg azt a financziális műveletet, melynek segélyével Porzsolt Kálmán népszínházi bék­őségét meg akarja kezdeni. Teljesen objektív módon, egyes személyek előnyét vagy hátrányát figyelmen kívül hagyva, csupán a színház, az irodalom és a művészet érdekeit tekintve, foglalkoztunk a Vígszínház egyes bérlőivel tervezett szövetséggel és Porzsolt Kálmán bérlő lapja, a «Fő­városi Lapok» hírünkre ekkép felel: A Magyar Hírlapnak nem tetszik, hogy a nép­színház bérletét Porzsolt Kálmán kapta meg, a mint­hogy szeretetreméltó kollégánknak tetszését Porzsolt egész közéleti tevékenységével sem volt képes eddig megnyerni. Természetes tehát, hogy kedves kolleg­ák részéről a személyes támadások egész sorozatát fogja jutalmul kapni legújabb kulturális tevékenységéért is. Ime a mai porczió. (Itt közli a F. L. a keddi számunkban közölt hirt s aztán ekkép folytatja:) E kollégiális kedveskedésre a következő megtes­zé­künk van. A szegénység talap nem szégyen s így­ Porzsoltnak sem kell szégyelnie, hogy nem a saját­ millióival vonul be a népszínház bérletébe. Hogy azon­ban melyik milliomostól milyen feltételek mellett kapott erre pénzt, ahhoz senkinek semmi köze. A népszínházi bizottság az ő igazgatására bízta a népszínházát, mert bízott a becsületes­­ szegénységében. Úgy látszik, vannak fórumok, amelyek emu ez is tőke. Abban igaza van a Magyar Hírlapnak, hogy a népszínházhoz ezenkívül nagy anyagi tőkére is van szükség­; abban azon­ban már nincs igaza, hogy ezt nehéz volt fölfedezni, mert az uj igazgató abban a szerencsés h­elyzetben volt és van ma is, hogy az üzleti tőkék kopott válo­gathat; de ezen választás jogát magának vindikálja, s ha csakugyan dr. Szécsi Ferencztől a kiváló írótól és Faludi Gábortól, a színházi viszonyokkal kiválóan isme­rős szolid üzletembertől veszi a pénzt e czélra, akkor is csak a népszínház érdekét tekinti szem előtt. Hogy mi okból nem ve­t részt Keglevich István gróf a Víg­színház bérlő-társaságának elnöke, a vállalatban, erre egyszerű a felelet. Azért nem, mert a Vígszínház­­ról és annak bérlő-társaságáról nincs és nem is lehet itt szó, hanem csak is két magánemberről. Vala­mint nincs szó egy fővárosi és egy magán szín­ház egyesítéséről se. Bízza a Magyar Hírlap Porzsoltra, hogy ő gondoskodjék a saját színháza önálló művészeti jellegének, külön­álló személyze­tének, kizárólagos repertoirjának s általában saját független igazgatásának biztosításáról azokkal szemben, kik neki a forgalmi tőkét nyújtják. S legyen az iránt is nyugodt, hogy a népszínházi bizottság tudta és enge­délye nélkül semmi olyasmit nem fog tenni, mihez joga nincs. A két színház tagjainak megdöbbenéséről mi nem értesültünk, mert hiszen a két színház tagjait ez a dolog egyáltalán nem érinti, még ha meg is történik, a­mi még me m is történt meg, hogy Szécsi és Faludi lesznek a «titkos üzlet­társak», mert egyik színház tagjai sem tartoznak a másik színházban játszani s a népszínház személyzetét minden idegen befolyástól menten kizárólag Porzsolt szerződteti. Hogy a gázsiójukat kitől, milyen kamatra veszi az igazgatójuk kölcsön, ahhoz nekik sincsen semmi közük, mint az újságoknak sincsen. A fő dolog az, hogy nem­­ sikkasztja, mint annak idején, a régi «titkos üzlettárs, Piufsich, az első hazai takarék­pénztártól. Lenyomattuk ezt a kirohanást azért, nehogy panasz merülhessen fel, hogy nem hallgat­juk meg az érdekelt fél nyilatkozatát és hogy a közönség teljesen tisztában legyen azzal, miféle ízléssel rendelkezik a népszínház új bérlő igazga­tója. Az egész ekszpektoráczióval különben éppúgy nem szándékozunk foglalkozni — a helyesen ítél­kező olvasó­közönségre bízva, annak kellő meg­becsülését, mint a­hogy eddig sem rokonszen­vesen, sem ellenszenvesen nem foglalkoztunk Porzsolt Kálmán úr közéleti tevékenységével, tisz­tán azért, mert mi azt egyáltalán nem ismerjük és ez nyilvánvalóan a mi hibánk. Csak arra teszünk néhány megjegyzést, hogy Porzsolt Kálmán úr »saját színházán-mik deklarálja a népszínházát. Itt van a súlypontja az egész kérdésnek; sietünk is felvilá­gosítani az új bérlő igazgatót, hogy itt valami téve­dés forog fenn, még­pedig igen erős. Tudtunkkal ugyanis senki a népszínházát Porzsolt Kálmán úrnak sem oda ‘’nem ajándékozta, sem el nem adta, sem pedig Porzsolt Kálmán úr volt az, aki a népszínházát létesítette, fentartotta és virág­zóvá tette. Engedelmet is kérünk ehhez képest Por­zóit úrtól, hogy tisztelettel visszakérjük a magunk színházát, mert ez a színház a miénk, a főváros közönségéé és nagyon, de nagyon is van közünk ahhoz, hogy az, akinek a színház bérletét, de nem tulajdonjogát átadják, miként kezeli ezt a mi kultu­rális közvagyonunkat Ha az új bérlő igazgatónak nem tetszik, hogy mi kritikát gyakorlunk az ő leendő direktori munkássága és a vígszínház két bérlőjével kötött megállapodása felett, arról mi nem tehetünk, de azzal mi nem is törődünk, mert a mi feladatunk nem az, hogy, akárki legyen a bérlő, az ő személyével foglalkozzunk vagy az ő megelégedé­sét kiérdemeljük, de igenis kötelességünk, mint a sajtó egyik szerény orgánuma, felemlíteni a té­nyeket, melyek Budapest főváros népszínházára és nem Porzsolt Kálmán népszínházára, mert olyan nincs, vonatkoznak és hogy rámutassunk azokra a tényekre, amelyek alkalmatosak arra, hogy a nép­színház egész szervezetét, önállóságát és művészi feladatát koczkára tegyék. Ezt felemlítettük és akár tetszik Porzsolt úrnak, akár nem, továbbra is hűségesen fogunk érdeklődni a felett, hogy a népszínházat a népszín­házi bizottság jóvoltából hova juttatják. Mindenek­­­előtt tehát a szükséges, hogy az új bérlő igazgató ne utánozza Vilmos császárt, mert ha Vilmos császár saját hadseregére hivatkozik, annak mégis, csak több jogosultsága van, mintha Porzsolt Kálmán úr saját színházáról beszél. De mégha al

Next