Magyar Hirlap, 1898. március (8. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-09 / 68. szám

10 ________MAGYAR HÍRLAP___________ 1898. március 9. 7~T— -----rT­.T"’,".- "". énekesnő és a tokaji bor közt , valami külömbség csak van ! Rendkívül tetszett Vasques grófné, aki­­ nagy hatással énekelte Aidát és kitűnőek voltak Ney és Takács is. (m. m.) — A holnapi díszhangverseny. Az újság­írók fényes hangversenyének csaknem valamennyi művésze már a fővárosba érkezett, hogy a holnap délelőtt folyamán megtartandó főpróbán részt ve­hessen. A műsor minden szólószámát a filharmo­nikus zenekar fogja kísérni, amelyet felváltva Mader Raoul és Márkus Dezső karnagyok fognak vezé­nyelni. Busoni Brill Károly, Schrödter Frigyes és a Christmann nővérek a hangversenyt követő tár­sas vacsorában is részt vesznek, amelyen különben közéletünk számos kitűnősége fog megjelenni. A még meglévő, csekély számú ülőhelyeket Méry Béla ze­­neműkereskedése árusítja és ugyancsak ott adják ki a korlátolt számban kiadott bankettjegyeket is a hangverseny látogatói számára. — Coalisaet­ur! A Vígszínházban ma a színészek és közönség egyaránt kedves viszontlá­­tásra gyűltek egybe. Ma lépett föl először hosszas nehéz betegség után Hegedűs Gyula, az igazi, ha­­misítatlan Coulisset úr. Őszinte részvéttel kívánta mindenki, hogy csakhamar teljesen felépüljön a Vígszínháznak ez az igazán nagy színésze, aki víg és komoly szerepben egyaránt kedvencze volt min­­dig a közönségnek. Meg is mutatta ezt ma is az a fogadtatás, amelyben a felgyógyult művészt részess* tették. Amint apró tánczosnőjével valami kimondha­­tatlan tánczlépéssel végiglejtett a háttéren, már összeverődtek a tenyerek, amint pedig a színpadra kilépett, zúgó tapssal üdvözölték. A játéka azután megmutatta, hogy a nagy betegség után is megma­­radt a régi kitűnő Coulisset úrnok, akinek a mókái mindenkit megkac­agtattak. Az előadás egyébként is igen jó volt. — FoIonyi­­ Elemér. Zenei életünknek csak­­nem legtevékenyebb tagja; fiatal zongoraművészeink közt őt ismerik legjobban széles Magyarországon. Első fellépésével szinte szenzácziót keltett, annyira finom és disztingvált volt a zongorázása. Azóta fejlődött és izmosodott művészete, amennyire csak képes a mi viszonyaink közt egy olyan elegáns tehetség, mint Polonyi s ma este is örömmel tapasztaltuk, hogy jó úton halad, törekvése komoly és őszinte. Kifogásunk csak egy van s ez az, hogy a tempókat mostanában túlhajtja. Különben sok igen szép dolgot produkált ma este és mégis kapta a megfelelő elismerést a lelkes közönség részéről (1.) — Aranylakodalom. A Magyar Színházban pénteken, e hónap 11-én délelőtt 10 órakor tartják meg a főpróbát Beöthy László és Rákosi Viktor alkalmi színjátékéból, az Aranylakodalomból. — Constantin abbé. Csütörtökön a Nemzeti színházban Constantin abbé kerül színre TJjházy Edével a czímszerepben. A művész tisztelői ezt az alkalmat fel fogják használni arra, hogy az utóbb vele történt kellemetlenségekkel szemben kifejezzék méltatlankodásukat, s nem tüntetésszerű ováczió rendezésével, de a művész iránti tisztelet, szeretet, hála és ragaszkodás ünnepélyes nyilatkozataival. Ebben részt fog venni a színház egész közönsége. — Bem-Petőfi körkép. Styka, Vágó és Spányi nagy körképét, mely Szeben bevételét állítja elénk, csütörtökön d. e. 11-től d. u. 6-ig mutatja be a hírlapírók, művészek és meghívottaknak. A közönség részére a megnyitás pénteken 11-ikén d. e. 10 órakor lesz. A körkép az Aréna-út 70. sz. a. látható ugyanazon körkép épületben, hol Koscziuszkó győzelme volt tavaly kiállítva. — Uj kamaraénekesnő. Az osztrák hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Lehmann- Kalisch Lillinek a kamaraénekesnői czimet adomá­nyozta. Jelenleg — kívüle — ezt a czimet még a következők bírják: Charton-Demetăr, Dustmann- Mayer, Arfof-Padilla, Gomperz-Bettelheim, Ehun- Sand, Hornboster-AlapMMS, Patti Adelina, Materna, Nilsson, Lucca, Bianchi, Kraus Gabriela, Turolla Emma, Papier, Lehmann Mari, Barbi Alice, Sembrich Marcella, Renard, Forster és Schläger Antónia. — Busoni. Busoni Ferrució zongoraművész e hónap 11-én este fél nyolcz órakor a Royal­­szálloda dísztermében hangversenyt rendez. Műsora a következő: 1. Bach-Busoni. Hangverseny, D-dúr, 2. Beethoven. Szonáta, 111. mű. Maestoso, — Allegro con brio ed appassionato. — Arietta, (Adagio molto semplice e cantabile). 3. Chopin. 12 Etude, 25. mű. 4- Lisst. Don Juan. — Fantázia. — Növendék-hangverseny. A­­ Nemzeti zeneden márczius 11-én este fél 8 órakor a fővárosi Vigadó nagytermében Gobbi Alajos intézeti kar­nagy vezetése alatt tartja ezidei Il­ik zenekari hangversenyét, a Vidéki színészet. Mint Aradról értesü­lünk, az ottani színházban az elmúlt héten kezdték meg az operai előadásokat Kinzel «Bibliás emberé­vel.» A főszerepet Székely Anna kisasszony, az orsz. zeneakadémia kitünően végzett növendéke énekelte. A fiatal művésznő úgy énekével, mint já­tékával nagy sikert aratott. FŐVÁROSI ÜGYEK. _ — A megtámadott alpolgármester válasz­tás. Kasics Péternek újabb időben nyilvánuló furcsa passziói közzé tartozik az is, hogy megtámad mindenféle választást, ahol csak egy kis rést lát a formaiságokon. Megtámadta egyebek közt az alpol­gármester választásokat is, mert — mint a közigaz­gatási bírósághoz benyújtott panaszában állítja — olyanok is szavaztak, akik akkor mint bizottsági tagok nem voltak verifikálva s olyan szavazó­lapok is adattak be, amelyeken a kijelölő választmány által kandidált minden jelölt szerepelt, tehát nem volt konstatálható, hogy a választó tulajdonképpen kire akart szavazni. A közigazgatási bíróság e panasz következtében felhívta a fővárost, hogy az alpolgárm­esterválasztáskor benyújtott szavazó­­apákat mutassa be. Ezt azonban a főváros nem tudta megcselekedni, mert a czédulákat ősi szokás szerint a választás után mindjárt megsemmisítették. Hanem e helyett Faller Ferencz tanácsnok jegyző­könyvet vett fel a szavazatszedő küldöttség elnöké­vel, tagjaival és jegyzőjével, akik eskü alatt vallot­ták, hogy a szavazás a legnagyobb rendben és korrektséggel ment végbe és semmi szabálytalanság nem történt. A közigazgatási bíróság Wekerle Sándor elnöklete alatt ma vette tárgyalás alá Kasics panaszát s őt rövid tanácskozás után a választás megsemmisítése iránti panaszával elutasította. — József nádor szobra. Évtizedek óta nyu­godtan áll a nagy nádor éretbe öntött szobra a József tér közepén; a város virágokkal vetette körül, kis gyermekek játszadoznak körülötte, nem bántotta soha senki. Most, hogy a fővárosnak már semmi sürgő­sebb dolga nincs, a fővárosi egyletben Hubenau József azt követelte, hogy a szobrot fordítsák meg, mert helytelen, hogy a Gizella­ tér felé néz, mikor arczczal a Fürdő­ utcza felé kellene fordulnia. Az egyesület az indítványra elég elmésen azt felelte, hogy ebben a kérdésben dönteni nem illetékes. — A két új villamos. A Hungária­ úton tervezett magas vasút és a kerepesi­ úti földalatti villamos dolgában a fővárosnak Halmos János polgármester, Steiger Gyula és Tolnay Lajos bizott­sági tagokból álló küldöttsége tisztelgett tegnap és ma Bánffy miniszterelnöknél, Peresei belügyminisz­ternél, Darányi földművelési miniszternél, Szilágyi Dezső képviselőházi elnöknél és Dániel keresk. mi­niszternél, kérve, hogy a kormány a főváros vitális ér­dekeit, melyek a tervezett vasutak közúti jellegéhez fű­ződnek, e vasutak helyi érdekűvé tétele által ne sem­­m­isítse meg. A küldöttség közvetlen, szóbeli informá­­cziók útján a főváros jogainak elismerését hathatósabb módon vélte kieszközölni, mint egyszerű felterjesz­tések utján, úgy értesülünk, hogy a küldöttség teljes biztosítást nyert, mikép e két vasútnak engedélyezése által a főváros gazdasági érdekei nem fognak érintetni. A közúti jellegből azonban nem lesz semmi. — Új építkezések. A magánépítési bizottság legújabban a következő építő engedélyek kiadását javasolta: Zettner Vilmosnak és Szirmay Sándorné­­nak VI. ker. bajnok-utcza 3095 hr. sz. egyemeletes házépítésre. Szabó Károlynál; X. ker. Gergely-utcza 7959. hr. sz. földszintes házra. Gans Árminnak IX- ker. Rákos-utcza 9208. hr. sz. háromemeletes házra. Schismann Demeternek VII. ker. csömöriut 2611. br. szám. kétemeletes házra. Szakáll Lászlónénak Vill. ker. Mária-utcza 5575. hr. sz. második emelet ráépítése. Schik Jánosnak III. ker. óbudai kopárt és Lajos-utcza sarkán 8889. sz. egyemeletes házra. Hegedűs Imrének és Czobok Ferencznek I. ker. Mártonhegy 7628. hrsz. lakóházra és melléképületre. Soltész Vilmosnak VII. ker. pálma-utcza 2845. hr. sz. földszintes nyaralóra, Dobó Jánosnak III. ker. Miklós-utcza 404. hr. sz. földszintes házra. Ziegler Györgynek III ker. filatoridülő 6377. hr. sz. föld­szintes házra. Maszanek Józsefnénak I. ker. Kelen­föld 1345. hr. sz. földszintes házra. TÖRVÉNYKEZÉS. — Kölcsönös kijelentések. Jól ismeretes az az egyetemi ügy, mely Filárszky Nándor dr. tanársegéd személyével kapcsolatos. Hemse Lajos tanárjelölt azzal vádolta Filarszkyt, hogy a gyógy­szerészi egyetemen egy fiatal embert a vizsgán keresztülbocsátotta, noha az illető nem volt kellőleg elkészülve. De keresztülbocsátotta, mert nála ma­gánórákat vett. Ennek folytán Filárszky fegyelmi vizsgálatot kért önmaga ellen, de ez a vizsgálat nem derített ki semmi kompromittáló dolgot. A sok szóbeszédnek több rágalmazási és sajtóper lett a következménye. A rágalmazási pört azonban Sik­er­ védő kérelmére elnapolták addig, míg a vizs­gálatot befejezik. Ma végre a törvényszék elé került a különös rágalmazás ügye. A tárgyaláson a felek megjelentek. Hemző dr. a tárgyalás kezdetén a következő ki­jelentést tette: — Elvi álláspontom fentartása mellett kijelen­tem, hogy Filárszky úr felől semmi rosszat nem tudok­, őt megsérteni nem akartam és az egész ü­gy felett sajnálkozásomat jelentem ki. Filárszky dr. ugyanilyen kijelentést tett Hem­­zővel szemben. E nyilatkozatok után Mányi dr. alügyész az eljárás beszüntetését indítványozta, amely indítványt a törvényszék határozattá emelte. — Elvetett semmiségi panaszok. Grosz­mann Miksa ismert fővárosi szoczialistának sehogy­­sem volt ínyére a német császár budapesti látogatása s a Volksstimme czímü szoczialista közlönyben durva, kvalifikálhatatlan módon támadta a német császárt, izgatva az elvtársakat, hogy az impozáns fogadtatást megzavarják. Groszmannt izgatás vétsége miatt a főügyészség sajtóperbe fogta s a budapesti sajtóbiróság négy havi fogházra és 340 frt pénzbün­tetéssel sújtotta. Semmiségi panas­szal élt, de ezt ma a kúria Csorda Bódog elnöklete mellett tartott ülé­sében Schedius referálása alapján elvetette. — A debreczeni esküdtbíróság néhány hónappal ezelőtt felmentette Igmándi Miklós püspökladányi telek­könyvvezetőt, aki a Debreczen czimü napilapba Ágra velük czimmel éleshangu verset irt azok ellen az oláhok ellen, akik Bécsben a­­ császárnak memorandumot akartak átnyújtani. Az ítélet ellen .az ügyészség semmiségi panas­szal élt, amelyet ma a Kúria elvetett. NYILT-TÉR. A «lerk.sztós és nem vilt»! felelőssé;«! « rovat közleményeiér.) vagy. kir. szab. osztálysorsjegyek főnyeremény esetleg 1 millió korona Sorsjegyárak: egész S0 frt, fél 40 frt, negyed 20 frt, nyolczad 10 frt. Sorsjegyek 4 búzás tartama alatt is kaptatok. TW "K5 TP* TT? ” Bank- és váltuüzi részvénytársaság w Eb Budapest. V . Dorottya*«. 12. Osztálysorsjegy főelárusitóhely. Iköuzás márczius 9-től április 6-ig KÖZGAZDASÁG. Önálló vámtarifa. — Saját tudósítónktól. — Az Orsz. iparegyesületben ma rendkívül nagy érdekű felolvasást tartott Matlekovics Sándor dr. v. b. t. t., az egyesület végrehajtó bizottságának el­nöke .Az önálló magyar vámterület vámtarifád­járól.* Az egyesület nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Ott láttuk a többek közt Apponyi Albert gróf, Horánszky Nándor, Weisz Berthold, Major Ferencz orsz. képviselőket, Ghyczy Béla és Belaváry Burchardt Konrád főrendiházi tago­kat stb. Az elnöki emelvényen Faik Zsigmond lovag, Gelléri Mór, Soltész Adolf és gömöri Szontágh Pál foglaltak helyet. Az ülést lovag Fáik Zsigmond alelnök nyitotta meg rövid üdvözlettel s aztán­ fölkérte Matlekovics Sándort előadása megtartására. Matlekovics előadását bő kivonatban a követ­kezőkben adjuk: Az önálló magyar vámterület előnyei a magyar ipar fejlődése és fejlesztése szempontjából mindenkor ismeretesek voltak.

Next