Magyar Hirlap, 1898. március (8. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-16 / 75. szám

1898. márczius 16 _____ aa&GVAg hírlap nemzedék legnagyobb alak­ja'11 a' nemze­t ^ választott' vezére: Kossuth Lajos. — Éljeni Éljeni — zúdult fel orkánszerüen. A sok ezernyi nép kegyeletes érzésének ez volt a megnyilatkozása, — a tömegek lelkesedése nem elmélkedik külső formák felett. Kossuth Lajos — folytatja Beöthy megille­­tődve — nemcsak a magyar, hanem a világtörténet­nek egyik legnagyobb alakja, tele lángoló honszere­tettel, önzetlenséggel. Éppen oly nagy szónok, mint amily nagy államférfi. Épp oly nagy a béke, mint a háború művében. Amint a régi Magyarország omladványaiból megalkotta az új Magyarországot, éppen úgy varázsolta elő a lelkesedés tala­jából a győzelmes hadseregeket, a névtelen félisteneket, akik Magyarország zászlait győ­zelemről győzelemre vitték. Kossuth Lajos nagy­ságát hirdetik a 48-diki törvények. Egy klasszi­kus tanú, Deák Feri néz ezekről 1867-ben a kie­gyezési törvény tárgyalásánál igy nyilatkozott: »Az 1848-iki nagy átalakulás művét össze fogja 3 történet kötni azon férfiú nevével, aki azt 1848-ban megindította és ernyedetlen erélylyel ke­resztül vitte. Daczára a bekövetkezett szerencsétlen eseményeknek, művének ezen része fenm­aradt és fenn fog maradni, míg nemzetünk él, országunk áll és ahhoz a nemzetnek emléke és hálája hozzá van fűzve.­­ Ezek a 48-iki törvények át voltak hatva a Szabadság, Egyenlőség és testvériség magasztos eszméitől, de ezeket összhangba hozták a magyar alkotmány sarkalatos követelményeivel. Mikor a reakczió megkezdte aknamunkáját, felbujtotta a nemzetiségeket, Kossuth a következő kijelentést tette: «A magyar nemzet királysági érzelmű. A magyar nemzetnek Budán királyra van szüksége. hozza Isten körünkbe ö Felségéti Ve ö Felségének a magyar királyi széket a maga és családja számára biztosítani kell. Jöjjön és biztosítva teszi Ha ez nem történhetnék, én­ a legitimitás biztosítására még egy módot ismerek. Ő felsége is volt ifjabb koroná­­zott király atyja életében. Adjon tehát nekünk egy ifjabb királyt Ferencz József főh­erczeg személyé­ben Budánt —• Éljen a király Budán] !— Éljeni Éljeni — zúgja a tömeg nagy lel­kesedéssel. Beöthy pedig folytatja: És a magyar nemzet politikájában akkor semmi sem volt osztrákellenes. Ugyancsak ezen időkben Kossuth Lajos tette az indítványt, hogy a magyar országgyűlés küldjön küldöttséget a bécsi Reichsrath­­hoz, hogy a függő kérdéseket a méltányosság alapján elintézzék. Fejét azonban nem akarta járomba hajtani a magyar nemzet, fegyvert fogott és az egyenlőtlen harczban dicsőséggel elbukott. A hagyományos osztrák politika teljes diadalt vitt és mi lett a vége? Dicstelen bukás, Solferino és Königrätz; a monarkia teljes elzüllése és szétmálása. Az igazságos fejedelem belátta, hogy lelkiismeretlen tanács­adói hová juttatták a monarkiát, kibékült nemzetével és szent István koronájával s megkoronáztatta magát. Ezen kibékülés legnagyobb ténye és eredménye az 1848-iki törvények teljes elismerése és helyreállítása. A másik eredmény, hogy a nemzet törvényes alapot nyert, hogy a 48-iki törvényeket megoltalmazhassa és megtartsa. Akarom hinni, hogyha testre kerül a dolog, mi sem leszünk rosszabbak, mint apáink. És azért hát ám lobogjon az oltár tüze ! Szálljon magasba a fohász ! Legyen áldott e napnak emléke ! Legyen áldott a magyar hazai Szavait óriási éljenriadal fogadta. A közönség tüntetőleg éljenezte a megjelent 48-as honvédeket. Beöthy beszéde után a közönség a talpra magyarét követelte, mire a dalárda lelkesen el is énekelte s a tömeg­riadó éljenzéssel fogadta. Györy Elek Most Györy Elek állott fel szólásra, ki ér­­czes hangon, meghatotta!) kezdette beszédét. Fel­említi a 48-as küzdelmeket, melyeknek méltó meg­ünneplése csak a mai nap lehet, mikor a nemzet szive hangosan telirobbam s az egész országban­­ viszhangra kelt Petőfi szózata. Az akkori esemé­nyek lángja mintegy gyűjtőlencsén keresztül jutnak szivünkbe s ott hevítenek, buzdítanak örök tűz gya­nánt. Berzsenyi meg felkiáltott fájdalmas szívvel, Tompa a Gólyához intézte az elfojtott panaszt s ez felrázta a nemzetet. Méltatja azután a 48-as vívmá­nyokat s különösen kiemeli a gyülekezési és egye­sülési szabadságot, melyet most elnyomni láttunk. Ámde a szónok nem akar a mostani dicstelen na­pokról beszélni, hanem e korszakból visszamenekül azon fényes időkbe, midőn a nemzet tettereje, buz­­gósága teljes kitöréssel nyilvánult s létrehozta a legalkotmányosabb törvényeket Midőn V. F­­erdinánd király az ifjú Ferencz József főherczeget fiadar­a küldte, a nemzet a dinasztia iránti­­ teretetben, lel­kesedésben olvadt össze. Egyenlőség, szabadság és testvériség lángja lobogott fel magasan A nemzet kivívta a független Magyarországot, a sajtószabadsá­gotl — jelenti ki Györy. E sza­­vakra, a szoczialisták csoportjából száz kéz em­eli magasra a »Népszavának« üres lapjait, melyeken a lefoglalt czikkek helyén e felírás áll: Biróilag lefoglal­tal — Ez a sajtószabadság­­. 1 — kiáltják a szoczialisták, de a zaj hamar csillapodik s Györy viharos éljenzés közt igy végzi beszédét: Én­ nem a jelenről beszélek, hanem a múlt­nak dicsőségét hirdetem. (Zajos helyeslés.) A múlt­nak képe be van vésve a nemzet szivébe, azért tette ezt a napot, márczius 15-ikét nemzeti ünnepévé. (Taps és éljen.) Csak a szabad ember lehet hű, mert a szolga urát cseréli s a trónnak is leghűbb biztosítéka a szabad nemzet. (Úgy van­ helyeslő hangok. Nem is ünnepeljük április 11-ét!) E napot fogjuk megünnepelni mindig s a ünnep fényét és fenségét semmiféle törekvés nem fogja eltörölni. (Dörgő taps és éljenzés.) Legyen lelkesedésük örök tűz­e hevítse örökre e nemzetet a negyvennyolczas alkotások föntartására és magasztalására. Ssemenyei Kornél, Ssemenyei Kornél joghallgató, az ifjúság szónoka beszélt most nagy tetszés közt. Ekként kezdi beszédét: Magyar ifjúság ! Bará­taim, testvéreim ! Esküdni jöttem, nem beszélni! A márcziusi ifjúság ivadékai lelkesedésének és kegyele­tének piros virágait leteszem az emlékezés oltárára. Mert a hol nemes, magasztos eszmékért kell hevülni, hol lelkesülni kell jóért, igazért, szépért, hol tetterőt és munkás kitet kivan e hon: ott a magyar ifjúság nem hiányozhatik, nem szabad hiányoznia. (Éljenzés.) Ti szónokok elhoztátok ide a lelkesedés tüzet, mi ifjúság elhoztuk az aczél kart, a hevet, a tetterőt és fölesküszünk, hogy életünkkel állunk a márcziusi emlékek mellett. (Lelkes tetszés, éljenzés.) ( Jámbor Gyula. Ezzel már véget ért a programmszerű szónokok sora, de Jámbor Gyula a budai nemzeti asztaltár­saság nevében kért szót. — Halljuk! Halljuk! — zúgták mindenfelől. Jámbor így beszél: Nincs a nemzetnek kegyeletesebb ünnepe márczius 15-énél, mert ez a nagy nap a sza­badság ébredésének magasztos ünnepe. Márczius 15-én hirdették a szólás és sajtószabadság magasz­tos igéit, ezeket most rablánczra akarják fűzni, pedig a szabadság nemcsak visszhangja a társadalomnak, hanem lelke és vére. Azután áttér a szónok, hogy a magyar nemzet ma mit követel, hogy a mai fényes és magasztos ünnepet — úgymond — mél­tóan fejezzük be és boldogság honolhasson polgár­társaink szivében. Halljuk az uj 12 pontot] kiálta egy hang, melynek csakhamar ezerszeres visszhangja támad-Jámbor erre felolvassa a következő uj 12 pontot: Mit követel 1898. márczius 10-én a magyar nemzet? Függetlenséget a hazának. Szabadságot as népnek. 1. Követeljük Magyarország teljes politikai és gazdasági függetlenségét. 3 Követeljük az általános választási jogot községenként való titkos szavazással, a parlamenti reformot a főrendiház eltörlésével, a választókerü­letek arányos beosztásával, a kerületek visszahívó jogával, az összeférhetetlenség szigorú alkalmazásá­val és az alkotmányt érintő törvényjavaslatok felett való népszavazással. 3. Követeljük a születési és vagyoni, vala­mint a papi és katonai kiváltságok, továbbá az emberi egyenlőséget sértő összes czímek, rangok és rendjelek eltörlését, valamint ezek viselésének büntetését.­­ Követeljük a teljes lelkiismeret- és gon­dolatszabadságot a korlátlan szólás és sajtószabad­­sággal,­­egyesülési és gyülekezési joggal. Köve­teljük a hírlapi óvadék eltörlését, az esküdteknek kisorsolás útján való megállapítását. Követeljük a fejedelmi és miniszteri rendeletekkel való kormány­zás megszüntetését, és különösen az egyesülési, gyülekezési és a sajtószabadságot korlátozó rende­letek eltörlését és örökre érvényteleneknek való nyilvánítását­ Az 5. pont adóreformokat, a 6. pont önálló vámterületet, önálló nem­zeti bankot, a fogyasztási adók eltörlését és a munkásvédelmet követeli, a 7. pont teljes autonómiái a közigazgatásban és egyház­ban­, ingyenes igazságszolgáltatást, a 8. pont ingye­nes közoktatás, coelibatus eltörlését, a 19 pont a nemzetiségek teljes szabadságát az államnyelv jo­gainak érvényesítésével, a 10. pont az állandó had­sereg megszüntetését, a 11. pont Magyarország területi épségének visszaállítását, követeli s végül a 12 pont márczius 15-iki ünnepnek s a 48-as napok nagyjai érdemeinek törvénybe iktatását. A pontok, felolvasása közben a szoczialisták vi­tázó sári­ "éljeneztek, de Storánszky ismételten fel­szólította Jámbort, hogy fejezze be beszédét. A képviselők sorra hagyták el az előadói1 emelvényt, s midőn Jámbor a 12 pont felolvasása után felhívta a gyülekezetet, hogy fogadja el a 12 pontot, Horánszky berekesztette a gyűlést s a nagy viharban, mely a csarnokban zúgott, elhagyta az emelvényt. Vele az összes képviselők elmentek. A kapuk mind megnyíltak s elkezdődött az oszlás. De még sok ezer ember állt mozdulatlanul az emelvény előtt. — Elfogadjuk a 12 pontot! — Halljuk Apponyit ! — kiáltották össze­vissza. Komár István fővárosi hivatalnok felpattant a szószék tetejére s nagy tűzzel szavalt a vi­harban. Odalenn a porondon ritkult a tömeg. A szoczialisták a munkások «Marseilleisét» énekelve vonultak ki s a függetlenségi polgárok a «Hymnusz«-t igyekeztek ezt túlharsogni. Rendzavarás különben az utczán sem fordult elő. A sok ezernyi közönség e két dal versenye közepett oszlott szét. Délután. A museum előtt. A nemzeti múzeum körül már délben kezdett gyülekezni az ünneplő sokaság. Amig a rendezőség le nem zárta a rácsos kapukat, egyre tódult a nép a kertbe és az épület mögött fél kettőkor már olyan tömeggé növekedett, hogy attól kellett tartani, hogy az egyletek és az ifjúság számára már nem lesz hely. Félig­­meddig így is lett. A szallagos rendezők hiába kérték a kertben szorongókat, hogy az ünnepély programm­szerű rendje érdekében ne nyomuljon előre, mert mindenki látni és hallani akart. Akik a földisziget oszlopos lépcsőzet oldalára juthattak, el nem moz­­dultak onnan, akik meg hátul voltak, előre igye­keztek. A hangulat ünnepélyességét azonban ez a csöndes tolongás semmikép sem zavarta meg. Annál zajosabb volt az utcza népe. A múzeum­­körúton lovasrendőrök vágtattak föl és alá és a mellékutcáikból özönlő sokaság rendjét mind­untalan megbontották. A tömeg két óra után már leszorult a járdáról s mivel a kocsiközle­kedés nem szünetelt, kisebb-nagyobb csoportok torlódtak össze és váltak ismét szét. Az egyre növekedő zsibongás folytonos alaphangja volt annak a fülsiketítő zajnak, amelyet a lassan tovasikló villamos kocsik csilingelése a kocsisok és a rik­kancsok kiáltozása okozott s a folyvást nagyobbodó, hol szélesedő hol meg összébb vegyülő emberáradat nemsokára olyan káos­szá lett, hogy a czirkáló rendőrlovasok már át se törhettek rajta. Akkor kezdett a tömeg egy kissé rendezkedni, am­ikor az egyletek felvonulása megkezdődött. A zászlók előtt megpróbált utat nyitni mindenki és egy-egy csapat veterán hamarabb jutott előre, mint a rendőrcsapatok Don Quixotteszerű méltósággal czirkáló légiója. A hazafias egyletek nemzeti szin­­kokárdás tagjait mindenütt megéljenezték és vége­­hossza nem­ volt az ovácziónak, amikor a menház öreg honvédei leszálltak a közvágóhidi villa­mos kocsiról. Valóságos diadalmenet volt a tiszte­letreméltó öregeknek az a pár száz lépésnyi útja, de bizony a múzeum­kert kapujánál nekik is meg­­ kellett egy ideig állapodniuk, mert ott se ki, se be nem mehetett három óra tájban senki. A rendezőség a nagy kaput nem akarta kinyitni, nehogy az oda­­künn megfékezhetetlen erővel tolongó nép el­lepje azt a csekélyke helyet is, amelyet a lépcső­­csarnok előtt az ifjúságnak és a szónokoknak fenntartottak. Az egyletek nagy része nem is jutott be és amikor a vezetők látták, hogy ez most már képtelenség is volna, a zászlós testületeket a múzeum-körútnak a Kerepesi­ út felé eső során helyezték el, a két oldalt hullámzó tömeg közepén. Legkevesebb százezer ember volt ott együtt. A föllobogózott házak ablaksorai is tele voltak. Az ünnepély. Ebbe a keretbe illeszkedik azután az ünne­pélynek impozáns képe. A diákok, akik a kecske-

Next