Magyar Hirlap, 1929. november (39. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-01 / 249. szám
Hadik János és a diktatúra Nem térhetünk szó nélkül napirendre Hadik János grófnak a diktatúra ellen írt vezércikke felett. Magában a cikkben nincs egy szó, melyet ne írnánk alá a legnagyobb megelégedéssel; a komolyság s a határozottság, mellyel a kiváló államférfi a kisebbségi erőszakra alapított rezsim gondolatát elítéli, bizonyára teljes mértékben fejezi ki nemcsak a szabadelvű és demokratikus elemek elvi meggyőződését, hanem minden józan magyarét. Ám vezércikkek nem szoktak merőben elvi megnyilatkozások lenni; napi aktualitásokhoz, konkrét eseményekhez kapcsolódnak — s ez az oka annak, hogy Hadik gróf cikkének láttára nem az a kérdés ötlik fel az emberben, vájjon igaza van-e neki, hanem az, hogy milyen körülmények, milyen mozgolódások ösztönözték őt meggyőződésének ilyen demonstratív formában való kinyilatkoztatására. És ez az a kérdés, amelyre nem kapunk választ a nagy vihart felvert vezércikkben. Nem tudjuk meg belőle, hogy a diktatúrának voltaképpen milyen fajtája, milyen formája ellen hangzik el itt a tiltakozás. Várjon arra a fajta diktatúrára gondol Hadik gróf, amely erőszakos választások által, az agitációs szabadság megkötése, a szavazás nyíltsága, a kerületi beosztás egyoldalúsága s a választói cenzus szigorúsága által meghamisított népakarat jóvoltából kormányoz? Aligha, mert hiszen ez ellen a diktatúra ellen, mely immár tíz éve fennáll, Hadik Jánosnak már régebben is lett volna módja, sőt nagyon aktuális aproposja, felemelni intő szavát. Az ilyen alkalmakkor nem hallotunk tőle határozott nyilatkozatot, bár, bevalljuk, éppen tőle vártuk hatványozott érdeklődéssel és reménykedssel, mert hittük, hogy az olyan erkölcsi tekintély latbavetése, mint amilyen az övé, még a közélet mai fásultságának közepette sem maradhat eredménytelen. Azt kell tehát hinnünk, hogy Hadik gróf valami egyébre gondolt, amikor a diktatúra ellen tiltakozott. Valami egyébre, aminek a megjelölését ugyanazzal a határozottsággal kerüli el, amellyel a hazafiasság és a józan ész nevében állástfoglal ellene. Halálra ítéli a boszorkányt, de eltitkolja, hogy melyik halandó testében bujkál a démon. A legnagyobb kétségben hagyja a nyugtalan magyart arról, hogy miért kell neki ezeket az elítélő szavakat tudomásul vennie. Hogy van-e számbavehető párt- és érdekcsoport, mely Magyarországon diktatúrára tör, vagy sem. Ha nincs, akkor de strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat. Ha pedig van, akkor az előrelátó politikusnak legelsőrendű kötelessége, hogy a veszedelmet nevén nevezze. Mi biztosak vagyunk benne, hogy Hadik János látomása ebben az esetben valóban nem egyéb, mint rémlátás. S ezért kérdezzük Hadik gróftól, hogy ebben az országban, mely ma különben sem örvendhet nagyon higgadt és elégedett közszellemnek, mi szükség volt ilyen formában újabb nyugtalanságot kelteni? Kétségtelen, hogy Hadik cikkét, éppen szerzőjének nagy presztízsére való tekintettel, különös figyelemmel olvassák a belföldön és a külföldön is, — sőt azzal a túlzott figyelemmel, mely nem elégszik meg azzal, hogy minden szót tudomásul vesz, de még a sorok közé is értelmet magyaráz. Biztosak vagyunk benne, hogy az olyan világos elme, mint gróf Hadik János, maga is érzi és látja ezeknek a kérdéseknek jogosságát s reméljük, siet majd megragadni az alkalmat arra, hogy a cikke nyomán támadt homályt eloszlassa. Nyilván maga is tisztában van vele, hogy cikkének nagy pszichológiai hatása után a közönség nem fogja beérni a veszedelemnek ilyen dodonai stílusban való felvázolásával, hanem joggal elvárhatja tőle, hogy megszokott nyíltságával nevezze meg: kik és milyen törekvések ellen tartotta sürgősnek a maradék szabadságjogainkon aggódva csüngő magyar lelket alarmirozni? Mi, kiket aligha vádolhat bárki is túlzott optimizmussal, nem félünk attól a diktatúrától, melynek ördögét Hadik János a falra festi s nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a politikai eseménynek sem, mely gróf Hadikot, a közkeletű magyarázat szerint, a cikk megírására sarkallta. Mi a diktatórikus törekvéseknél, melyek nincsenek, sokkal nagyobb jelentőségűeknek s fájdalmasabbaknak tartjuk azt a létező, már hosszú évek óta létező rendszert, amely ellen igenis érdemes volna gróf Hadiknak a magyar polgárságot csatasorba hívnia. A mai rendszert, melyet túlzás volna diktatúrának nevezni, de amelynek nyomasztó és aggasztó, diktatórikus szelleméről mégis számtalan szomorú politika, gazdaságpolitikai és kultúrpolitikai tünet tanúskodik. Éppen a Hadik János személye iránt érzett nagyrabecsülésünk szól tehát belőlünk, amikor kifejezzük azt a reményünket, hogy a gróf, ha a polgári szabadság és önrendelkezés érdekében tett nyilatkozatával ekkora nyugtalanságot kavart fel, nem fogja beérni a titokzatos meneteket afarszin-na, hanem megtesz minden tőle telhetőt a felcsigázott és megbontott lelkek megnyugtatására. Aminek egyetlen célravezető módja csak az lehet, ha félreérthetetlenül megjelöli a veszedelmeket, melyektől az országot óvta s ha egyúttal félreérthetetlenül kifejezi nézetét a közéletnek azokról a tüneteiről, melyekben a demokrastikus polgárság az ország fejlődésének, reputációjának és boldogulásának vos szedelmét látja. 'v-'-v ■■■-- f J| Mai számunkban közöljük a teljes heti rádió műsort 1 6 16 „„... » J&p .....— MJHrSZINi UVI.LA m .27 iHUDír 20» ’ ii 11 11 leMrlI !U? MAGYAR HÍRLAP Pilsudszky száz katonatiszttel megakadályozta a lengyel parlament megnyitását Nagy izgalom a lengyel képviselők és városi lakosság között • A szejm üléseit bizonytalan időre elnapolták A lengyel köztársasági elnök is tehetetlennek bizonyult Pilsudszkyval szemben Varsóból jelentik. Pilsudszky tábornagy csütörtökön délután szétrobbantotta a szejmet. A tábornagy a szejm délután 4 órára összehívott megnyitóülésére több mint 100 katonatiszt kíséretében jött el. A tisztek a parlament előcsarnokában helyezkedtek el. A szejm elnöke azonnal közbelépett és felszólította a tiszteket, hogy hagyják el a parlamentet. A katonatisztek azonban nem vették semmibe sem a felszólítást és nem voltak hajlandók távozni. A szejm elnöke ilyen körülmények között nem nyitotta meg az ülést. Pilsudszky tábornaggyal is érintkezésbe lépett, de minden kérés és könyörgés hiábavaló volt. A szejm elnöke végül a köztársasági elnökhöz sietett, aki azt a tanácsot adta, hogy napolja el az ülést. Közben a vének tanácsa is összeült és úgy határozott, hogy hazaküldi a képviselőket, a következő ülés dátumát pedig táviratilag közli velük. Újabb részletek szerint a szejm mai megnyitó ülésére a kormány valamennyi tagja és az egész diplomáciai testület elment. A karzatok is zsúfolva voltak. Már jóval a délután 4 órára kitűzött ülés előtt több mint 100 katonatiszt gyűlt össze a parlament előcsarnokában. Pilsudszky tábornok maga közvetlenül az ülés megnyitása előtt érkezett meg több magasrangú katonatiszt kíséretében. Nem törődött a képviselők között uralkodó izgalommal és rá sem hederített a képviselőknek arra a követelésére, hogy küldje el a tiszteket. Midőn a szejm elnökének minden fáradozása hiábavalónak bizonyult, az elnök azzal a kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, hogy interveniáljon. A köztársasági elnök mindenekelőtt Pilsudszkyval lépett érintkezésbe, majd közölte a szejm elnökével, hogy az adott helyzetre való tekintettel legnagyobb sajnálatára nem adhat más tanácsot, csak azt, hogy napoltassa el az ülést. Pilsudszky közben elhagyta a parlamentet, de a tisztek ekkor sem tágítottak. A parlamentben lejátszódó események híre futótűzként terjedt,el a fővárosban. Az utcákon mindenütt nagy csoportosulások támadtak, amelyeket a rendőrség oszlatott szét. Este 0 órakor a szejm épületében az a hír terjedt el, hogy a prágai elővárosból munkáscsapat vonul a szejm elé, hogy époly „békésen“ tüntessen a szejm épülete előtt, mint a katonatisztek az épületben. A szejmben attól tartanak, hogy összeütközések lesznek a tisztek és a munkásság között. Clementel kormányalakítása megbukott • Tardieu az új dezignált miniszterelnök Párizsból jelentik: Clementel demokrata szenátor, akit Doumergue köztársasági elnök Daladier kísérletének meghiúsulása után kormányalakítással bízott meg, pénteken este szintén visszaadta megbízását az elnöknek. Clementes tárgyalásairól a délután folyamán olyan hírek szivárogtak ki, hogy sikerült a radikális-szocialista párttal a legfontosabb kérdésekben megegyeznie, sőt a radikálisszocialista párt 7 taggal képviseltetné is magát a kabinetjében. Daladier ugyan ezek szerint a hírek szerint nem fogadta el a felajánlott hadügyminiszteri tárcát, de ez nem jelentette volna egyben a teljes visszautasítást is. Clementes valamennyi baloldali párttal hoszszas tárgyalásokat folytatott a csütörtöki nap folyamán, hogy megnyerje őket a kormányalakításra és ezek a tárgyalások részben eredménnyel is jártak. A kora esti órákban még úgy állt, hogy a radikális-szocialista párt hét miniszterén kívül tárcához jutott volna Briand, Cheron. I