Magyar Hirlap, 1931. szeptember (41. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-01 / 197. szám
V | Mas Báró Sc^enfcef^r Pegg kalandos étete P 1.80 vászonkötésben .jwiiipfiiiil'iiil_ fflSSK!!!!!SITOB!H8 mmnni A h. g. wells .. MAGYAR HÍRLAP Kr BMIsworkiy 'fO! 11 lg J)g| I® |fV ‘“«ITM* a kannibálok közöd Bili |ij iV .Ul Ilii ncTMr..w.i a MAGYAR HÍRLAP fi B ff fi SS B M WijSMT ’ÉvÉlk PENGŐ | PENGŐ szeptemberi könyvkedvezménye tMiUlinSS flaS# * A POLGÁR REGGELEI Írta: FENYŐ MIKSA A polgár minden reggel meglepetésreébred. Kezdődött két hónap előtt azzal, hogy egy reggel, mikor ezt a legkevésbé várta, a bankmoratóriumról szóló rendeletet kapta a fejéhez. Polgárunk efölött való meglepetését alig dörzsölte ki szeméből, már a rendeletek szakadatlan sorával ízesítették reggeli kávéját s azóta így megy nap-nap után Mire nagynehezen megérti, hogy ezentúl termelése, üzletvitele számára devizák nem állanak rendelkezésére vagy csak annyiban, amennyiben ezt a jegybank megadni jónak látja, már törheti fejét azon a problémáéi, hogy hitelbe ezentúl külföldre nem adhat el, hitelt külföldön igénybe nem vehet s mikor polgári eszével kezdi magának megmagyarázni — mert mások bizony nem magyarázzák meg neki — ezeknek az intézkedéseknek bölcs intencióit, már hull reá az új problémák zuhataga: aranypengőről, belföldi pengőről s minden egyébről, melyekkel, ha nem is egészen mai habitusukban, mintha nyolc-kilenc esztendő fölött már találkozott volna. De nehogy a polgár egy pillanatig is abban a hiszemben legyen, hogy itt csupán valutapolitikai problémák akadémikus elrendezéséről van szó, a reggeli rendeletek egyéb meglepetésekről is gondoskodnak. Megtudja ezekből — vagy ha még nem tudta, holnap meg fogja tudni , hogy az állami tisztviselők fizetését leszállítják, hogy a magántisztviselők kereseti adóját fölemelik, hogy a cukor és petróleum fogyasztási adóját felszöktetik, a házosztályadót emelik s a forgalmi adó két százaléka helyett ezentúl három százalékot szednek. Mindezt a polgár rendeletekből tudja meg s minthogy nulla dies sine linea, elvész számába a nap, melyen a kormányzat valami hasonló intézkedéssel meg nem lepi. Előzően a polgárt arról, hogy ezekre az intézkedésekre szükség van , éppen ezekre van szükség és éppen ilyen mértékben, senki sem informálta, nem is tudott ezekről semmit, aminthogy nem is tudhatott, mert hiszen a parlament hetek óta rendelkezési állományban van, a harminchármas bizottság pedig halálos hallgatásra kötelezve. Persze azért szájról szájra való suttogásokban nincs hiány: az állami deficit — mondják — ötvenhárom millió pengő, de némely beavatottak szerint százötvenhárom millió; az állampénztár rövidlejáratú tartozásai — amit diszkrétül, becsületszókötelezettséggel adnak tovább — néhány száz millió, aztán állami garanciák is vannak... szóval parlamentet pótló intézményekben nincs is hiány, de persze bizonyosat senki nem tud, megbízható számvetést senki nem látott és senki az alapnak szilárdságát meg nem vizsgálhatja, melyen az új kormány egy új állampénzügyi politika állványzatát megkonstruálni készül. Arról nem is szólva, hogy egy új állampénzügyi politika állványzatáról még csak hall valamit az ember suttogásokból, de hogy lesz-e és milyen lesz a gazdaságpolitika, mely nélkül ez az állványzat üresen mered a levegőbe, arról eddig semmit sem sikerült megtudnunk. A felhatalmazási törvény a parlamentet egyszerűen félretolta. Brüning példájára hivatkoztak, akinek kezébe a centrum és a szociáldemokrata párt tette le ezt a kivételes hatalmat s megfeledkeztek arról, hogy a német kancellár, aki nemcsak a hozzáhúzó pártoknak, de ma már az egész világnak megítélése szerint nagy erkölcsi értéket reprezentál, de akit az erkölcsi értéken felül már eljövetelekor egy kiváló tehetség nimbusza övezett ( úgy látjuk, joggal), két diktatúrás párttal állt szemben, akikről nyilvánvaló volt, hogy a német helyzet nehézségeit a parlamentarizmus megbuktatására fogják felhasználni. De hát melyik az az ellenzéki párt nálunk, a szocialistákat is beleértve, mellyel szemben a kormányzat ezt az aggályt táplálhatná? Nem szólva az ellenzéki pártok számbeli gyengeségéről, megállapíthatjuk, hogy mindenik a legtisztább parlamentarizmus alapján áll s a leghevesebben utasítana el minden kísérletet, mely az ország ügyeit — a parlamentarizmus elnyomásával próbálná intézni. Még azt meg tudjuk érteni, hogy a kormány felhatalmazás alapján, tehát parlamenti vita, parlamenti felelősség nélkül rendelkezett a moratórium, a devizakorlátozások s ezekkel összekapcsolódó ügyekben s nem visz a parlament elé olyan intézkedéseket, melyeknek hatályosságát egy parlamenti vita már előre illuzóriussá tenné. De nem tudjuk meg- érteni, hogy a költségvetés átformálásá- nak, a fizetésleszállításoknak, az adó-emeléseknek, a minisztériumok átszervezésének ügye miért ne kerüljön a parlament elé, miért vonassák el a fórum elől, melyet éppen az életbevágó problémák megvitatására küldött fel a választópolgárság. Hogyan képzelhető el, hogy a parlament, ez a legfontosabb orgánuma az alkotmányosságnak, legigazibb kifejezési formája a nemzeti életnek, éppen a legéletbevágóbb nemzeti problémáknak megoldásánál áll félre. Hogyan higyje a nemzet, hogy a parlament nélkül a nép sorsa felett nem döntenek, hogyan higyjen a parlament elhivatottságában, ha azt látja, hogy egész néprétegek egzisztenciáját súlyosan érintő intézkedések parlamenten kívül jönnek létre. Máris azt beszélik — több helyről hallottam e megállapítást, hogy a parlament ezt a kikapcsolását a nemzet sorsának intézéséből nemcsak tűri, hanem jól tűri, úgy valahogy fogván fel a dolgot, hogy ily mód a kormányzat intzkedéseivel szemben való felelőssége ,s kisebb, amire egyébként Rassay Károly utalt legutóbbi magisztrális beszédében. Talán jó ez alibibizonyítéknak hiszékeny tömegek előtt, ahol a parlament tagjai majd az adóemelések szükségtelenségét fogják bizonyítani de magának a parlamentarizmus gondolatának’ végtelenül árt – visszasüllyeszti annak az időnek gondolatvilágába, amikor a francia páriátment első elnöke, Jean de la Vaqueries azt mondotta az orleánsi hercegnek: a parlament azért van, hogy igazságot tegyen a népnek; a pénzügyek, a háborús ügyek, a belső kormányzás dolga nem tartozik hatáskörébe. Lehet-e pálinkával misézni?— kérdezte a pópa a teológiáról hazaérkezett fiát. Az ifjú teológus egy csomó egyházi íróra hivatkozva bizonyítja be, hogy nem lehet. „No látod, hogy lehet — feleli a pópa —, mert én már miséztem is.“ Elképzelhető-e Magyarországon kormányzás parlament nélkül? Úgy látszik, igen, mert hiszen anélkül kormányoznak s joggal kérdezzük: vájjon nem kell-e attól tartanunk, hogy nagyon is rájönnek a parlamentnélküli kormányzás ízére, ha a nemzeti krízis a napjaiban nélküle csinálódnak a doltgok? Holott nyilvánvaló, hogy páriát ment nélkül nincs megoldás, mert csakis az egész parlament felelősségén, az együttes felelősségen felépülő nemzeti összefogáson bazírozódhat az az áltozatos politika, mely megpróbáltatásokon keresztül viszi az országot egy különb konszolidáció felé. Merényletet terveztek Bécsben az átutazó magyar népszövetségi delegátusok ellen A terv részleteire Budapestről hívták fel a bécsi rendőrség figyelmét — Budai Kálmán, a bécsi követség két év előtti merénylője akarta megtámadni a magyar delegátusokat — Budai azt állítja, hogy Svájcban akarta tettét végrehajtani Bécsből jelentik. A rendőrség hétfőn letartóztatta dr Budai Kálmán magyar alattvalót, aki 1929 szeptember 7-én a bécsi magyar követség palotájában Ziegler Vilmos sajtóattasét megtámadta és revolverlövésekkel súlyosan megsebesítette. Budait akkor hathavi súlyos börtönre ítélték és kiutasították. Budai napok óta bejelentés nélkül, Bender Károly néven Bécsben, a harmadik kerületben tartózkodott. Azzal fenyegetődzött, hogy a népszövetségbe kiküldött magyar delegációt, amely holnap utazik át Ausztrián, valamiképpen megtámadja. Amikor ezek a kijelentései ismeretessé váltak, a rendőrség keresésére indult és hétfőn este sikerült letartóztatnia. Revolvert és ehhez tartozó lőszert találtak nála, amit lefoglaltak. Budai elmondotta, hogy holnap Svájcba akart utazni, hogy a magyar delegáció bizonyos tagjait örök emlékben részesítse. Budai kihallgatása még folyamatban van. A Neues Wiener Extrablatt a merénylettervről a következő részleteket közli: A bécsi rendőrség értesítést kapott a budapesti főügyészségtől, hogy budapesti körök az utóbbi napokban is oly értelmű figyelmeztetést kaptak, hogy a magyar népszövetségi delegáció ellen merényletet terveznek. A magyar delegáció kedden reggel indul el Budapestről gróf Apponyi Albert vezetésével és Bécsen át utazik Genfbe. A merényletet Bécsben akarják elkövetni, mégpedig a bécsi keleti pályaudvaron. A bécsi és a budapesti rendőrség a bizalmas figyelmeztetés alapján erélyes nyomozást indított, aminek eredménye az a megállapítás lett, hogy a merénylettervek szerzője dr Budai Kálmán, aki egy izben már elkövetett hasonló merényletet a bécsi magyar követségen. Akkoriban Ziegler követségi sajtóattasét sebesítette meg súlyosan. Ez még 1929 szeptemberében történt. Dr Budai Kálmán maga közölte az illetékes budapesti körökkel a merénylettervet és saját magát is megnevezte. Ziegler sajtóattasé tegnapelőtt ajánlott levelet kapott, amelyben őt is tájékoztatták a magyar népszövetségi delegáció ellen tervezett merényletről. Miután különböző gyanúokok amellett szólottak, hogy dr Budai Bécsben tartózkodik, amit egyébként az a bejelentése is megerősített, hogy a merényletet a bécsi keleti pályaudvaron akarja végrehajtani, a bécsi rendőrség széleskörű nyomozást indított, amelyet siker koronázott. A hétfői nap folyamán sikerült elfogni dr Budai Kálmánt, aki a III. kerületi Erdbergerstrasse-ban lakott, Bender Károly álnév alatt. Élesen töltött revolvert találtak nála. Különböző más jelektől is arra következtetnek, hogy Budai keddre virradó éjszaka el akart távozni lakásáról. Budait már átadták a tartományi törvényszéknek, ahol beismerte, hogy valóban merényletet akart elkövetni a magyar népszövetségi delegáció ellen. . Azt viszont tagadja, hogy ezt a merényletet már kedden délelőtt akarta elkövetni, a mai gyár delegáció bécsi átutazása alkalmából. Dr Budai Kálmán 1890-ben született Bújpesten. Pécsett ügyvédeskedett, majd a Dunántúli Déli Újság kiadója volt. Amikor ez a lap megszűnt, de Budai más lapok munkatársa lett és sajtó útján elkövetett különböző büntetendő cselekményekért és rágalmazásért pénzbírságra és szabadság vesztésre ítélték. Budai különböző szélsőséges mozgalmakban is tevékeny részt vett és neve sűrűn szerepelt a jobboldali mozalmakról szóló beszámolókban. Bűnügyeiben az ítéletek 1927 decemberében váltak jogerőssé, Budai ekkor elhagyta Magyarországot, hogy megmeneküljön a szabadtségvesztés-büntetés kitöltése elől.